Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Halász Péter: "Hogyan ment ki tátám a nyomorúságból?"

S akkor tátám megkeseredett, a kapát fölütte, s tette magát, hogy megyen a bojér- hoz. S úgy elment ott, ahol azt mondják: a Nyomáson. S ahogy ott béereszkedett, felment egy cseresznyefára, egyet ett, bément a bojárhoz. S azt mondta:

— No! Azétt jöttem, aggy dolgot!

— Milyen dolgot adjak?

— Akármit! Hová akarsz, oda tény, mer én akármit megcsinálok.

— Ha két ökröt adok, el tudod-e hajtani?

— El.

— De kell dolgozni es.

— Dolgozom.

— Elmécc-e a malomba?

— El.

Tátám mindent felbírt, csak enni adjanak. Ott dolgozott, de otthon nem tudták hol van, sem az apja, sem a többi gyermekek.

— Hát merre ment el? — kérdették.

— Ne, otthatta a kapát s elment. Elment velágnak.14

Nem tudták őszig hol van, a bojér elszolgáitatta őszig. Akkor hazajött. A bojér kifizette, s mikor hazajött, a testvérei szembefutottak vele és sírni kezdtek.

— Jánosunk — mondták — elfutottál, olthattál műnket, s mi majd meg hóttunk étien.

Tátám azt számította magában, hogy ne, én bár ettem, én étlenséget nem tudtam. Kivette a pénzt, amennyit szerzett s elosztotta az egésznek ... de az apjának nem adott, csak a testvéreinek. Elosztotta a párát, s azt mondta:

— Ne, én nem éheztem, s amennyit szereztem, én veletek megosztom.

Elosztotta a pénzt, s lement egy másik bojárhoz. Vaszi Tatár nevezetűhöz. De így ne:

cudarul, nyári gúnyába, s egy rossz kalapocskába — azért is szolgált vót egy más bácsinál —, s a bojérnál ott dolgozott egész télen. Tavasszal azt mondja neki a bojér:

— Te gyermek! Magad mért nem vetsz törökbúzát?15

Hát, aszondja, ő hol termejszen, mer neki főggye nincs.

— Adok én fődet.

— S mivel száncsam meg? Neköm ökröm, szekerem, ekém nincs.

— Ereggy, végy el négy ökröt, fogd bé az ekébe. Ereggy ahol szereted magad, s száncs amennyit akarsz.

Apám elment s megszántotta. Este bément, s a bojérnak bejelentette, hogy megszántotta.

— Uram — aszondja — de nekem magom sincs. Mind csak a bojér úr vesse be, s legyen a bojér úré.

— Adok én neked magot.

S akkor édesapámnak adott magot. Esentlß odatta az ökröket es, a boronát es s elment bé. S tátám elboronálta, elmagolta. Telik az idő, egyszer a bojér kérdi esent:

— Te János, há’ jártál-e a darabodba? A darabod kapálló-e?

— Hát kapál ló lehet uram, de nekem kapám sincs. Ki kapálja meg?

— Adok én párát ne, végy kapát.

— Há nyelem sincs. »

— Ott a bodegába17 ahol a kapát kapod, ott nyél is van.

— Vót ott egy örmény botos, Vaszilunak hívták, tátám mesézte. Elment oda. A bojér adott neki öt lejt, megvette a kapát, belétette, beléreszelte.

— No ereggy, kapáld meg!

Tátám elment, kikapálta elsőbe, kikapálta másodikba, eljött a szedés. Amikor eljött a szedés, a bojér esént mondja:

82