Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében
ész mitizálása. Népi szinten ez ugyanaz, mint a magas kultúrában a tudomány mitizá- lása.14 A LOPÁS MINT ERÉNY Az erkölcsi értékek tehát viszonylagosak; önmagában semmi sem erény, se nem bűn, hanem aszerint minősül ennek vagy annak, hogy a hős javára van vagy sem. ló például szolgálnak erre azok a mesetípusck, amelyekben a hőst arra kötelezik, hogy valamit lopjon el egy gonosz erő számára, mert ha nem, életét veszti. így kell ellopnia Tündér Ilonát, a Zsoltáréneklő madarat és így tovább. Persze az ellopandó személyek, tárgyak, állatok a sárkány vagy a boszorkány hatalmában vannak és így tőlük ellopni nem bűn, s ebben a lopásban mindenki segíti a hőst. A hallgató is a hőssel érez, hiszen ettől függ az életben maradása. Márpedig — miként láttuk — minden jó, ami a hős javára, és gonosz, ami ellene van. Egész sor olyan mesetéma van, ahol a tolvajlás fontos erény és a „mestertolvajt” még meg is jutalmazzák. Maga a király is megbocsát neki, ha a lopást művészi tökélyre viszi. A Rampsinit című mese óegyiptomi eredetre utal, azzal tűnik ki, hogy a hős képes a király jól őrzött kincseskamráját is kifosztani. Más mesetémákban a király azt ígéri a hősnek, hogy fejét veszi, ha nem bizonyítja be, hogy ezt vagy azt el tudja lopni. Mind e mesék arra a már az ókorban ismert értékelésre utalnak, mely szerint az ügyes tol- vajlást erénynek tartják. A spártaiak is akkor büntették meg a tolvaj ifjút, ha nem volt elég ügyes és megtalálták nála a lopott holmit. Itt a mestertolvajról szóló mesetémákra gondolok: a Rampsinitre (BN. 950), A híres zs/Vónyra (BN. 1525), Az öreg koldus és a rablók címűre (BN. 1526) s ezek számtalan változatára, amelyekben a furfang arra szolgál, hogy a hős meglopja nemcsak a nagygazdát, hanem mindenkit, akit útjában talál. (Ne feledjük el, hogy a rablás, mint olyan, romantikus hőstetté minősül nemcsak a betyártörténetekben, de még romantikus irodalmi művekben is. így például Schiller Haramiák, Scott Walter Ivanhoe című műveiben. Az etikus viszonyulás alapja ugyanaz: a kisemmizettnek joga van megfosztani vagyonától a gazdag kiszipolyozót. Ugyanez nyilvánul meg Illyés Gyula Hősökről beszélek című költeményében: a zsellérek etikusan járnak el, amikor jól megszervezik a földesúrtól való lopást, mert valójában a magukét veszik vissza. És a paraszti értékrendben ez mindig így van, amikor a parasztot bármilyen formában megfosztják munkája gyümölcsétől vagy munkáját nem fizetik meg: a lopást természetesnek tekinti, és egyedüli gondja az, hogy rajta ne fogják.) Viszont számos mesében a hős nemcsak a királyt vagy a gazdag kereskedőt fosztja ki, hanem mindenkit, akivel csak találkozik. Ez azért érdemel figyelmet, mert tudjuk, hogy a paraszti közvéleményben a tetten ért tolvajt rendkívüli módon megszégyenítették.13 Az a tény azonban, hogy a mesében a tolvajt a mesemondó fölmenti, egyben annak az igazságszolgáltatásnak valamiképpeni „kicselezése”, amely a lopást feltétlenül és minden körülmények között elítélendőnek tartja. HŐS HELYETT SZERENCSEF! Míg az előzőekben az értékrendváltást próbáltam tettenérni, a következőkben az értékrend eltorzulását fogom megvizsgálni. Valóban nem lehet másnak nevezni azt a mesecsoportot, melyre talán legillőbb az antimese címke. Ez mindent nélkülöz, ami a mesét mesévé teszi. A hős helyében megjelenik a csöppet sem hős megnyomorított kisember, akivel történik valami, amiben ő sem akaratával, sem erényeivel nem vesz részt, mivel nincs is ilyenek birtokában. Ha megrendült a bizalom a hősiesség, illetve 66
