Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében

varázseszközökkel vagy varázserejénél fogva saját erejéből bolhává, macskává stb. vál­toztatja, titokban kilesi, kihallgatja a boszorkányt, megtudja titkait, szándékát és úgy védi ki a rosszat, amit a boszorkány rázúdíthat. A boszorkány vagy lányai kúttá változ­nak, a hős testvérei vagy társai isznak a kútból és meghalnak vagy a hős közbejöttével megmenekülnek, de a hős megszabadul, mert megtudta a titkot. A hősnek semmiféle erkölcsi „gátlása” sincs, amikor semmiféle eszközt nem tart kivetendőnek a boszor­kánnyal szemben. A gonosznak fondorlattal, ravaszsággal való legyőzése benne van a keresztény ideoló­giában is, miszerint a gonosz mindig ravasz, álcázza magát, kísérti az embert. Éppen ezért hasonló taktikai módszer segíthet az embernek abban, hogy a gonoszt legyőzze. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a ravaszságot, a cselvetést az állatok létért való harcában is láthatjuk, és ezt embernél, állatnál egyaránt az önfenntartó ösztön diktálja A FURFANGOS HŐS Eddigi példáimat a tündérmesék köréből választottam, annak szemléltetésére, hogy már a mitikus erejű vagy mitikus segítséget igénybe vevő hős is rászorul a furfangra. Afurfang igazi megtestesítője azonban maga a furfangos hős: a Till Eulenspiegel, Csalóka Péter, Päcalä stb. nevű hősök. A tréfás mesének, melynek hőse a furfangos kópé, eszmei szerkezete és világlátása nem különbözik a tündérmeséétől, hiszen ugyanúgy hősközpontú; a hős rendkívüli, csak éppen ez a rendkívüliség más. Ellenfele nem a sárkány vagy boszorkány, hanem a földesúr, a gazda, a király és így tovább, de ezek gonoszsága nem kisebb a sárkányénál, a hősnek nincs mitikus származása, nincsenek jegyei vállán, homlokán; magától vagdal- kozó kardja sincs; nincsenek csodálatos segítőtársai és eszközei. Ezek helyett rendkívüli esze és furfangja segíti, és ez a társadalmi tapasztalásban erősödött. Világa a valóságos világ és ez valóságos harci eszközöket kíván. Nos, ez a deheroizált „hős”, aki valójában a kisemmizett szegény ember, amikor a királyt, a gazdag embert, az urat olyan rendkí­vüli fölénnyel veri, csalja, bünteti, vagyonától megfosztja, maga pedig szegényből gaz­dag lesz, szolgából hatalmas és így tovább, valójában új értékrend alapján született és alakult, amely már csak a furfangban lát olyan esélyes harci fegyvert, mely a kiszipolyozott szegény népet segítheti. Megtörtént az ősibb mitikus rend teljes átváltása: a mitikumban, a csodában már nem bízó nép megalkotta a sok évszázados kiábrándultság eredményeképpen azt a Csalóka Pétert, aki érette és az ő nevében már az új értékrendet képviseli a világban. Se szeri, se száma azoknak a tréfás meséknek, melyeknek hőse csavaros eszével vágja ki magát. S bizony nem átallja a butákat, hiszékenyeket is becsapni. A hős egy meg­száradt lóbőrt vagy egy szarkamadarat „szerencsemondó madárnak” mond és mert kileste az asszonyt, aki a szeretőjének főzött ételt eldugta, az asszony férjének „meg­jósolja”, hogy hol van a jó étel-ital. Végül pedig száz aranyért eladja a száraz bőrt vagy madarat a hiszékeny gazdának. A másik, aki drága pénzen adja el a „hajnalcsináló kakast” az együgyű falusi elöljáróknak; a „mennyből jött ember”, aki jó pénzért haj­landó elvinni a mennybe az együgyű özvegy adományát meghalt ura számára; János, aki a kapzsi papot csalafintasággal leszegényíti, valamennyi ugyanazt a maga esze által boldoguló szegény embert ábrázolja. Amikor még az ördögöt és az óriást a cingár és szánalmasan gyenge fizikumú kisem­ber olyan fölényesen győzi le csavaros eszével, akkor még nyilvánvalóbb, hogy a népi képzelet nemcsak a nyers erő, de a mitikum fölött is kimondja a végső ítéletet: nem ér semmit. Többet ér az emberi értelem. Még pontosabban már csak ez ér valamit. Furcsa módon, a szélsőséges átváltás jegyében egyfajta mitizálás történt, de ez már az emberi 65

Next

/
Thumbnails
Contents