Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - B. Kovács István: Mesehagyomány és hagyományozás Gömörben: egy baraccai példa
is szorult teljesen a „gyerekszobába”, a mesei műfajok többségét már csak elsősorban az ő számukra adják elő. A felnőttek egymás közti meséléskor a mindinkább előtérbe kerülő igaz történetek mellett a hagyományos mesei műfajok közül elsősorban a tréfás mesék kedveltek. A Margit néni meseanyagának felnőttkori megmerevedésére is az elmondottak szolgálnak magyarázatként. IV. Margit néni mesekészletének műfaji megoszlására már utaltam az előbbiekben. A legszámottevőbb a tréfás mesék csoportja, amelyben ismertebb változatok mellett számos, kevésbé elterjedt típussal is találkozunk, sőt van nem egy olyan történet is, amelyet első ízben sikerült feljegyezni a magyar szóhagyományból. Tréfás meséinek kedvelt darabjai voltak a rest, válogatós lányokról szóló történetek. Szívesen mesélt a testi hibájukat sikertelenül eltitkolni szándékozó leányokról is. A legtöbb tréfás történet azonban a férjüket megcsaló csalfa menyecskékről, minden hájjal megkent, ravasz szolgákról, csalafinta kópékról, ostoba emberekről, a huncut, vagy éppen álmodozó cigányról, valamint a furfangos katonákról szólt. Hangvételükben ezekhez sorolhatjuk a falucsúfoló történeteket és az ostoba ördög meséket is. A tündérmesék az átlagos magyar hagyománytól némileg kisebb arányban vannak képviselve. A Köles Jankóról, Malac Julcsáról, Hamupipőkéről, az ördögnek elígért gyermekről és társaik kalandjairól szóló, jól megformált és ízesen előadott történetek mellett található néhány töredékesebb, romlottabb változat is. Sajátos csoportot képeznek a halállal kapcsolatos ijesztőmesék, melyek eléggé kedveltek voltak a századelő baraccai meseanyagában. Novellameséinek többségét a Mátyás király személyéhez kapcsolódó történetek jelentik. A Mátyás-epikum gazdagsága egész meseanyaga egyik jellemvonásának tekinthető. Egyetértek Ujváry Zoltánnal, aki szerint a „gömöri Mátyás-kultusz külön vizsgálatot érdemelne.” Ugyancsak jellemző anyagára az állatmesék viszonylag nagyobb aránya. Többségük az ezopuszi hagyományt képviseli és egy részük valószínűleg közvetlen írásos előzményekre megy vissza. Itt említem meg — bár nem tartozik közvetlenül a típusokba sorolható mesékhez — az ún. igaz történeteket is, amelyek felnőtt korának legjellemzőbb elbeszélői műfaját képezték. Számos ilyen történetet jegyeztem fel tőle — sajnos, sokkal kevesebbet, mint amennyit valójában tudott. Többségüket láthatólag sokszor előadta, ami érezhető volt a gördülékeny előadásmódban éppúgy, mint az egyes történetek csiszoltságán. Meseanyagára jellemző az erkölcsnemesítő történetek kedveltsége. Sok-sok meséje végén ott találjuk az oktató—nevelő szándékú erkölcsi tanulságot. Ebben bizonyára része van olvasmányélményeinek is, de nem hagyható figyelmen kívül a középkori példázatok évszázadokon átnyúló és érvényesülő hatása sem. Margit néni meséit többnyire kettesben, esetleg —férje jelenlétében — hármasban adta elő. A nagyobb hallgatóság hiánya aligha zavarta, hiszen fiatalkori mesélését nem tekintve, soha nem mesélt nagyobb társaságban, legfeljebb az unokáinak. Meséit az előadás előtt hangosan felidézte magának. Előadása meglehetősen monoton, a hangulat, vagy az éppen ecsetelt mesei helyzet érzékeltetésére egyáltalán nem élt az arcmimika és a gesztikuláció nyújtotta lehetőségekkel. Mint ismételten felvett meséiből kitűnik, ragaszkodott a már egyszer megismert szöveghez. Meséi az egykori — a gyűjtés idején már jórészt múltba hanyatlott — paraszti élet körülményei között játszódnak. Hiányoznak belőlük a mai élet tárgyai és fogalmai. Ez is jelzi, hogy mesekészlete évtizedek 56
