Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - B. Kovács István: Mesehagyomány és hagyományozás Gömörben: egy baraccai példa
előtt megrekedt és külsőségeiben sem alkalmazkodott a későbbi évtizedek érlelte változásokhoz. Ez alól a sommás megállapítás alól kivételt jelent a tündérmesék nagyobb része, amelyek a fantasztikum előtérbe helyezésével eleve különböznek a tréfás mesék, reálisabb, „földhözragadtabb” szemléletétől. Stílusa egyszerűsödött, kerülte a bonyolult helyzeteket és fogalmazásokat. Élénkítésére kevés eszközt használt — említsük meg ez utóbbiak közül a régies ízű nyelv- használatot egy-egy szereplő jellemzésére („teszek én á Cicélléjékre! Nem adok én égy Jézust száz Cicélleé se!) és itt lehetne említeni a megkövesedett mesei formulák alkalmazását is. Egy-egy mese pikánsabb részeit minden esetben átstilizálta, az eredeti szereplőket másokkal helyettesítette, pl. pap helyett gazdatisztet szerepeltetett. Meseanyagának egy részében ugyan kimutathatók a szociális érzékenység nyomai, de a társadalmi igazságtalanságok — melyben magának is nem kevés része volt — tudatos kifejezéséről nem lehet beszélni. Mesei kifejezésük általánosságokban mozog, esetleges és naiv töltetű. Nem más, mint a mindennapos paraszti valóság álomvilágba emelése, ahol az igazságtalanságok megszüntetését felülről várják. Érdekes ugyanakkor a szociális érzékenység és a szépérzék összekapcsolódása a mesében — és hasonlóképp a lírában és balladában is. Kérdésemre, hogy mit talált szépnek egy mesében, így válaszolt: „o mesébe nekem a szép, hogy szórakoztassa a gyerekeket, de a felnőtteket is, ha megfigyelik. Minden mese más királyró, szegény emberrő, cigányró szól, ösztön mindegyik mesének a végin mégiscsak az igazság győz. Ez tetszik a mesébe! Mindig a jónak kell győzni. A szegénység mindé küszködött a gazdagságval, mindég azt akarja, hogy ne legyék emberkülönbség, szóval, hogy az ész beszéljék". Anyagában kevés nyoma van az interetnikus kapcsolatoknak. A legszebb példa ez utóbbira a szlovák népi hős, Jánosík elfogását elmesélő történet. A szlovák hagyomány beszüremlésének egyik legfőbb módját a faluban ideiglenesen megtelepedő és nem ritkán szlovák falvakban is megforduló pásztorok közvetítő tevékenysége jelentette. V. A végére hagytuk annak a kérdésnek az eldöntését, vajon tekinthető-e Margit néni mesemondó specialistának? A kérdés a első pillantásra meglepőnek tűnhet, a válasz azonban nem egyértelmű. Elmondása szerint már hat esztendős korában mesélt a vele egykorú cimboráinak. „Má én hat esztendős koromba tudtam. Hat esztendős koromba Keresztelő Szent János történetét végig elmondtam" — tette hozzá ezzel kapcsolatban. Mint az idézetből is kitűnik — és más adatok is ezt mutatják — a mesélés alatt nem elsősorban a típusokra sorolható mesék, mint inkább különböző, ponyvái eredetű anyagok előadását kell értenünk. Egyébként a korai gyermekkorban folytatott meséléssel nem áll egyedül. Hasonló megfigyeléseket tettek a legtöbb kiváló magyar mesemondó esetében is. A me- sélést felcseperedésével párhuzamosan tovább is folytatta. Mindig csak vele egykorú leánycimborái, esetleg tőle fiatalabbak körében mesélt. „Mesétem ügye, ha együtt vótónk a jányok fonnyi. Vét az úgy, hogy együvementőnk, különösen míg iskolába jártam. Pénteken vót a szünet, mer azé, hogy Tornaiján pénteken vót a heti vásár. Akkor gyöttőnk össze fonnyi. Én öregebbeknek nem mesétem magamtó, én csak fijatalabbaknak meséltem magamtó, akiknek mondhattam, ahogy gyött.” Gyermekkori meséléséről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. Férjhezmenését követően mesélői gyakorlata mindinkább passzív jelleget öltött. Megritkultak a mesélés alkalmai, szűkültek a mese iránti igények. Visszaemlékezése szerint lánya nem érdeklődött különösebben a mesék iránt. Saját szavaival így vallott 57
