Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - B. Kovács István: Mesehagyomány és hagyományozás Gömörben: egy baraccai példa
ge. Házuknál nem tartottak fonót, serdülőkora pedig a háborús évekre esett, amikor mindössze egyetlen alkalommal szervezték meg. Anyagában a magyar népmesének szinte összes műfaji alcsoportját megtaláljuk. Szám- b elileg legnépesebb a tréfás mesék csoportja, sorrendben ezt követik a tündér-, állat-, legenda-, novella- és ostoba ördög mesék, találunk azonban anyagában rátótiádákat, valamint lánc-, hazugság-, csali- és formulameséket is. Mesekészletének műfajszerkeze- tét édesanyjától örökölte. A tőle tanult mesék részaránya minden műfaji alcsoport esetében meghaladja az 50%-ot, különösen kirívó a novella-, legenda-, valamint állatmesék esetében (70—70%). A másoktól átvett mesék nem változtatták meg a kialakult műfaji arányokat — némi kivételt jelent a tréfás mesék, trufák nagyobb arányú bővülése, ez azonban a korabeli mesehagyomány általánosan érvényesülő és tapasztalható fejlődési irányzata. A viszonylag kevés anyag alapján—ami a megfigyelésünk érvényét némileg csökkent- heti — úgy tűnik, hogy az egyes mesélőktől túlnyomórészt más-más műfaji alcsoportba tartozó történeteket vett át. Volt akitől tréfás meséket, mástól rátótiádákat és trufákat tanult, volt akitől tündérmeséket örökölt és olyan is volt, akitől csupán állatmeséket hallott. Ha a mesék átadóit vesszük szemügyre, a két nem képviselői nagyjából egyenlő arányban vannak. Alapvetően más képet kapunk, ha a mesék mennyiségét tekintjük. Ez utóbbi esetben több mint négyszeres a nők túlsúlya. Ha a műfaji megoszlás felől közelítünk a kérdéshez, azt tapasztaljuk, hogy a tündérmese kizárólagosan a nők műfaja, de hasonlómód az ő ajkukon él az állat-, novella- és legendamesék nagyobb része is. A férfiak aránya a tréfás mesék esetében emelkedik meg. Mindezek fényében úgy tűnik, hogy a két nem mesekincse bizonyos fokú különbözőséget mutathatott. Erre mutat az is, hogy a két nem mesélési alkalmai is elkülönültek egymástól. Míg a nők leggyakrabban az ún. szomszédolás során jöttek össze, a férfiaknak külön összejöveteli alkalmat jelentett az ún. „tanya”. „Emberek nem jártak a faluba, azoknak megint vót más hely Bőgyinott, Orbánnátt. Ott nagy ház is vót, nagy tanya is. Apám is odament ha megunta az asszonytársaságot. Azé bitók igaz-e tanyának, hogyhát többen összementek. Osztan erdejek is vót, fájok is, tüzeltek is, hát oda nagyon sokan jártak. Nálónk nem jártak emberek, csak ezek a szomszédolók gyöttek, mikor melyik unta meg magát otthon. Ugye magok közt az emberek olyat mondtak, amiket ők szerettek, aztat úgye nem nagyon mondták énelőttem. Úgy mondom meg ahogy van: ők beszétek bijony mindenféle huncutságokat, amivel nagyokat nevettek.”— mondta Margit néni és utalt az Efezusi özvegy címen ismert pajzán történetre. Hasonló történetek héba-hóba őelőtte is elhangzottak. Egyik férfi mesélővei kapcsolatosan tette hozzá: „Ha odagyött nálónk valamikor hát osztan má ők együtt apával beszétek bolondokat, de azt nem lehet idimondanyi.” Számos ilyen mesét maga is megjegy- zett, de mint erre fentebb kifejezetten utal is, illetlennek találván nem volt hajlandó elmondani. A férfi és női mesekincs közti különbségekről levont következtetések viszonylag szerény meseanyag ismeretén alapulnak. Érvényességük igazolására további gyűjtések szükségesek, elsősorban a férfiak körében. Összefoglalva a meseanyag örökléséről mondottakat, megállapítható, hogy Margit néni meséit lényegében gyermekkorában sajátította el. Férjhezmenését követően a már kialakult mesekincse nem gyarapodott tovább számottevő módon, sőt, inkább azt mondhatnánk, megmerevedett. Meséit túlnyomórészt szüleitől, ezen belül is édesanyjától örökölte, a továbbiak átadói főleg a szomszédban lakó asszonyok, kisebb részben öregemberek, valamint a faluban ideiglenesen megtelepedő pásztoremberek közül kerültek ki. Meseanyaga kialakulásában szerepet játszott továbbá a ponyva, valamint olvasmányélményei is. A mese életével kapcsolatban megjegyzendő, hogy ha még nem 55
