Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - B. Kovács István: Mesehagyomány és hagyományozás Gömörben: egy baraccai példa

vót itthon télrő-télre. Ózdra járt, mer nem szeretett cseléd lennyi, mink nem szolgálónk egyen se. Télbe oszt otthon vétónk ketten anyával, hát nem is mehetett sehova. Meg oszt an nem is vágyott. Az én anyám nem vitte ki a házbó a guzsalyát, azt mondta, hogy a jó madár otthon ül a maga fészkin. Osztan hát ügye magónk meg ha otthon vótónk, bijony begyöttek a szomszédok, de még a Felvégbő is. Égyszer-kétszer minden télen mettiszteltek avval a meszebb lakó rokonok is, hogyhát elgyöttek fonnyi."

A szomszédolásban leginkább csak asszonyok vettek részt, a férfiak közül legfeljebb néhány szomszédbeli öregember. Margit néni összesen nyolc személy nevét tudta felidézni, akiktől 22 mesét őrzött meg emlékezetében.

Néhány mesét hallott a szomszédjukban lakó pásztoremberektől is, akiknek vele egykorú gyermekei között több cimborája is volt. Élénken emlékezett például egy Kovács Pál (ragadványnevén Bukter) nevű kondásra. Tőle tanulta a szlovák népi hős, Jánosík elfogását elbeszélő, mesei elemekkel átszőtt történetét. „Vót neki ojjan unokája, aki nagyobb vót tőlem egy esztendővel, egy meg kisebb vót egy esztendővel, oszt azokhó jártam. A gyerekeknek mesét oszt, ha megóhajtották. Nem ojjan sokat mesét ő, én csak a Jánosíikot hallottam tőle. Hét, vagy nyóc éves lehettem, mikor ezt hallottam tőle, ijjenforma lehettem." — mondja róla egyebek közt. Ugyancsak gyakran megfordult gyerekkorában egy Dancso nevű cigánykovács családjában, ahol főleg az asszony mesélt a gyerekeknek. ,,Tudom, hogy a Sármánka kis királyt is ott hallottam, no meg osztan mindenformát, de hát ki tudná má aztat? Ojjat is amit nem lehet idimondanyi.” Kérdésemre, hogy ez utóbbiakat is a gyerekeknek mesélte-e, így folytatta: „Hót a gyerekeknek nem, de nem törődött ő avval, hogy a gyerek hallja-e vagy nem hallja.”

Mesekészlete öröklésében bizonyos szerepe volt az iskolának is. Margit néni nagyon szeretett iskolába járni. Önéletírásában olvashatjuk: „Múlt az idő, a hatogyik esztendőbe vótom, készűtem az iskolába. Táskát, palatáblát, mindent kaptam ami egy iskolásnak kellett. Édesanyám mettanított a kérdésekre felelni. A tanító meg is dicsért. »De még egyet kérdezek tőled Csák Margit! — a nevemen szólított — Milyen nyelven beszélsz te?« No, itt megállón a tudomány, ezt édesanyám elfelejtette memmondani. »No, hát milyen nyelven, latinál, görögül vagy zsidóúl?« A zsidókró jutott eszembe a válasz: ők nem parasztok, akkor hát én nem úgy beszélek mint ők. Ráfeleltem hát nagy bátran, hogy csak úgy parasztosan. Lett kacagás az iskolában, a tanító is nevetett, anyám igazított ki. Én szaladtam a többi gyerek közé babot fosztani, mer akkor még nem vót tanítás az első napon. Én sehol az életemben nem éreztem olyan jól magam, sehol annyi igazságot nem tapasztaltam. Két tanító előtt jártam ki a hat évet. Egyik se nézte, hogy bíró-e az apja vagy cseléd, azt ültette előre aki tudott. Vótónk vagy négyen olyanok, akik máma kitüntetettek lennének, de egyikőnk szülei se vótak gazdagok. Szerettem vóna tovább is tanyúlni, de akkor még csak az úri gyerekek tehették meg ezt”.

Az olvasás elsajátítása lehetővé tette számára meseanyagának írott forrásokból való gyarapítását. Néhány trufa forrása valószínűleg Jókainál található és nem egy rövid, didaktikus, oktató—nevelő szándékú történet bizonyára az iskoláskönyvek lapjairól származik. Olvasmányélményeiről szólva elmondta, hogy a válogatásban nem vezették különösebb szempontok. „Mindent elolvastam, jót is, rosszat is, de mindenből ki tudtam következtetni a jó oldalát." Az írásbeliség, a ponyva már korábban is utat talált hozzá. „Még tata Geczi bácsi is kinézett a könyvből, pedig Rinaldót olvasta hangosan, ki tudja hányadszor!”— emlékezett vissza évtizedek múltán is a hosszú, téli esték jellemző epizódjára. Különben magától a tanítótól és annak feleségétől is tanult mesét, összesen ötöt.

Mesék természetesen elhangozhattak — és bizonnyára el is hangzottak — a legkülönfélébb társas összejövetelek alkalmával is. A Gömörben „ülő” néven is ismert fonónak Margit néni esetében a mesehagyomány átvétele szempontjából nem volt jelentősé54