Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Gráfik Imre: "Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé...": adatok a dunai hajózás folklórjához

ni az első biztosítási csalásig sem. Nemcsak a hagyomány, de okmányok is őrzik, hogy az első per Berki István nevéhez fűződik, aki úgy akarta becsapni a társaságot, hogy Szerecsen nevű, sórakománnyal megterhelt hajójának elsüllyedését jelezve 9361 forintot követelt. A társaság figyelmes pénztárosa, Nagy Sándor azonban iratokkal bizonyította, hogy a hajót a szerencsétlenség után biztosították, s így természetesen nem járt érte semmiféle kártérítés.

A folyami kereskedelemmel, hajóvontatással kapcsolatos történetek szájról-szájra jártak a Duna menti lakosság körében, azonban az életforma eltűnésével, az életmód megváltozásával közülük egyre több kihullott az emlékezetből, de néhányat megőrzött, feldolgozott a szépirodalom is. Ilyen például az a történet is, melyet Jakov Ignjatovic— szentendrei születésű szerb író— örökített meg az Örök vőlegény c. regényében, melyet 1878-ban írt. A regény főhősének nevezetes vállalkozása, hogy hajóvontató lovak vásárlásába fogott: „Ha valamelyik ló lesántul, megvakul, vagy olyan sebet kap, hogy nem lehet továbbhajtani, Pera megvásárolja. Egyik-másik ló annyira legyengül, hogy már dögrováson van”— idézi fel az elbeszélő rész a minden bizonnyal egykori reális történeten alapuló vállalkozást, melyet saját szavaival a következőképpen fogalmazza meg a főhős: „Hajóvontató lovakat vásárolok, amelyek már teljesen kimerültek, méghozzá bagatell áron. Aztán a lovakat meggyógyítom, rendbe hozom, aztán eladom . . . Mit gondolsz, ha a hajósoktól dögrováson levő lovat veszek, öt forintért kapom darabját. Már a bőr kifizeti az egészet. S ha a ló lábra áll, drága áron eladom, ha nem, a húst a baromfi kapja.” S hogy sorsa így alakult, az természetesen nem véletlen. Egész gyermekkorát a Duna partján töltötte: „A ház, a bolt és a kocsma közvetlenül a Duna mellett állt, éppen ott, ahol a vásáros- és gabonáshajók kikötöttek. Ott látta, hogyan vontatnak a hajóslovak harminc, sőt még több uszályt. Szegény lovak. Az elsőnek, amelyet rendszerint „lédingesnek” neveztek, könnyebb dolga volt, semmit sem húzott, csak a többi előtt ment és vezetett. A többinek azonban nehéz volt, minél hátrább került a sorban, annál rosszabb. Ostorok csattannak, fülük köré csavarodnak, a lovak zihálnak, elernyednek, az utolsó pedig, a víz felőli oldalon, folyton megcsúszik, a partra zuhan, az uszály hátrarántja, és elnyúlik. Rettenetes kínlódás. Ezt látta Pera mindennap már gyermekkorában, és szíve megkérgesedett. Jöttek éjszaka a hajósok, szólt a zene, ittak, játszottak; ez tetszett Perának, és amikor apja nem volt otthon, Pera a hajósokkal játszott. Játszottak, de kártyával és Pera velük játszott. Könyvekről többé szó sem esett, hanem leginkább lovakról, és Pera már-már lovászmesterré vált, ló nélkül élni sem tudott, s bármelyik valaha látott lovat évek múltán is megismerte, és nevén szólította” — olvashatjuk az 1800-as évek elejére vonatkozó regényes történetben.

A szólások és közmondások között is több olyan található, mely a hajóvontatással van kapcsolatban. E szólások és közmondások aszerint, hogy mire vonatkoznak, tematikusán elkülöníthetők egymástól. A legáltalánosabbak a hajóvontató lóval kapcsolatosak, többnyire tulajdonságra, állapotra vonatkoznak:

„Nyög mint a hajóhúzó ló” = hangosan nyög valaki jelentéssel konkrét értelemben; sokat szenved fizetnivalói, különböző adósságai miatt—jelentéssel átvitt értelemben.

„Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé" = nagyon rosszul megy neki, sokat kell gürcölnie— jelentéssel.

„Se hite, se lelke, mint a hajóhúzó lónak” = megbízhatatlan, komisz ember — jelentéstartalommal.

„Hasa az istene, mint a hajóhúzó lónak" = sokat eszik, telhetetlen — jelentéssel.

„Ki van fizetve, mint a turtulyás ló” = valakinek valamilyen ügye veszendőbe mehet, mert be volt kalkulálva a veszteség— jelentéstartalommal.

A vontatott hajótesttel kapcsolatosak az alábbi szólások, ill. közmondások:

36