Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Mari - Vidák István: Egszi és sirtek: a nemezkészítés mongol és tuva hagyományai
GURULÓ LAKÓSÁTRAK Napjainkban nem léteznek már szekérre épített nemezsátrak Ázsiában. Az utolsókról az 1920—30-as évek orosz nyelvű munkái számolnak be. A régi utazók azonban erről is leírtak egyet s mást. Marco Póló az 1200-as évek második felében tapasztalta a következőket: „A mongolok házai köralakúak és rudakra terített nemezből készülnek. Bárhová mennek, viszik magukkal. Ha jól illesztik össze a rudakat, a keret nagyon könnyű. Szekereik is vannak, melyeket olyan ügyesen borítanak fekete nemezzel, hogy abba az eső nem csorog be. Ezeket ökrök vagy tevék húzzák, nők és gyerekek utaznak rajtuk”. Plano Carpini 1246-ban így írja le a mongol házakat: „kerek sátrak, a tető közepén kerek lyuk van, hogy ott menjen be a fény és a füst ott távozzék. Az egész sátrat nemez borítja és az ajtók is nemezből készülnek”. Ibn Battlútát, a XIV. századi kiváló arab utazót, amikor Szarajba ment, négykerekű szekéren vitték, melyen rudakból készült, keskenyszíjakkal összerősített építmény állt. Nagyon könnyű volt és nemez borította. Az ablakokon, a bentről kinéző embert kívülről nem lehetett látni. Az utazás alatt bármit csinálhatott a sátorban; kényelmesen tudott aludni, enni, sőt írhatott vagy olvashatott is. Néhány sátor könnyen összeomlott, mások viszont erősek, időtállóak voltak. Carpini erről így ír: „A kunyhók egy részét gyorsan szét lehet szedni, vagy össze lehet rakni; ezeket az állatokra szíjazták. De vannak olyanok is, melyeket nem lehet szétszedni, ezeket a szekér tetején szállítják. Kisebb sátor szállításához egy ökör is elég, a nagyobbakat három, négy vagy több ökör húzza, a sátor nagysága szerint”. Azokat a sátrakat, amelyekben a mongolok értékeiket szállították, faggyúval kenték be vagy juhtejben áztatták, hogy vízhatlanok legyenek. Ezeknek a sátraknak lécei négy- szögletesek voltak és az egész sátor úgy nézett ki, mint egy hatalmas utazóláda. A mongol fejedelmek megválasztásakor fontos szerepe volt a fehér nemeznek. A fejedelem a földre terített fehér nemezszőnyegen ült. I. sz. 1206-ban Temudzsint a mongol törzsi vezetők uralkodójukká választották és ekkor kapta a Dzsingisz kán nevet. Egy fehér nemezszőnyegen ült, ekkor emlékeztették feladatainak fontosságára. Egy szónok így beszélt a nép nevében az új uralkodóhoz: „Vesd szemed ama nemezre, melyen ülsz. Ha jól kormányzód birodalmad, fényesen fogsz uralkodni és az egész világ dicsőíteni fog; de ha nem, boldogtalan és kitaszított leszel és oly szegény, hogy még egy darab nemezed sem lesz, amire üljél”. S ez nemcsak figyelmeztetés volt, a szertartás mélyebb jelentőséggel is bírt: a mongoloka nemezt még ma is szent tulajdonságokkal ruházzák fel. Ha valakit fehér nemezre ültetnek, az azt jelenti, hogy sok jót és boldogságot kívánnak neki. Ezért mennyegzőn a menyasszonyt is fehér nemezre ültetik, de azokat is, akik hosszú útra indulnak. Az isteneknek áldozatbemutatásra választott állatot is fehér nemezen ölik meg. A nők ezért a nemezről beszélve kerülik a köznapi megnevezését és inkább körülírják. Azt is feljegyezték, hogy azt a nemezszőnyeget, melyen Dzsingisz kánt megválasztották, utódai sokáig az isten szájához emelték, majd feleségük és gyermekeik szájához is”. Mardzan Sarav e századi festő egyik jelenetén is az látszik, hogy a nemezhenger előtt egy ünneplőbe öltözött asszony áll és azt kumisszal öntözi. A kumisz-áldozat célja gyakorlati szerepe mellett a nemez fehérségének és ezzel előkelőségének, drágaságának biztosítása. A fehér nemezsátor és takaró egyaránt a tehetősség és a takarékosság jelképe. Ismeretes olyan ábrázolás is a századforduló tájáról, ahol a szertartását végző sámán fehér nemezszőnyeg közepén áll. 30
