Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Mari - Vidák István: Egszi és sirtek: a nemezkészítés mongol és tuva hagyományai
Miután az új nemez kiszáradt, nekifogtak a szétszabásának. Mint ismeretes, Tuvában szinte mindenütt nemezt használnak a jurták favázának borításához; a falak borítására ugyancsak nemezt használnak (hana), (adak); szintén nemezzel borították a sátor füstnyílását (örege), a jurta ajtónyílását (kidisz ezsik). Ezenkívül a valamirevaló sátorhoz hajaapcsát, vékony, keskeny, tűzött nemezcsíkot, övét is használtak, melynek szélessége 20—25 cm. Ennek az volt a rendeltetése, hogy hideg időben betakarja a sátor alján levő rést. Nyáron ezt a nemezcsíkot felveszik, mivel meleg időben a sátor vázán a nemezborítás széleit általában felemelik. A sátor borításához használt nemez széleit kecske- vagy jakszőrből készült fonállal szegik be. A nemez széleinek beszegéséhez fekete, illetve fehér fonalat használhattak. Nemezből számos, a mindennapi életben használatos tárgyat készítettek, zsákokat, sótartó zacskókat (dúsz havi) mosószódatartót (kuzsur havi), nyeregtakarókat (csónak), lábbelihez talpat (uldung), téli harisnyát (uk) stb. A sámánkultusszal kapcsolatos tárgyak készítéséhez ugyancsak széles körben használtak nemezt; nemezből készítették a különféle bálványokat, a fantasztikus állati figurákat, kígyókat (mosz, amirga, csilan), a sámán ruhájához különféle szalagokat, amelyeket azután szövetanyaggal, illetve bőrrel varrtak ki, a sámán dobjának tokját. NEMEZISTENEK Feltehetőleg az ázsiai pásztornépek többségének voltak bálványaik. Legtöbbet azonban a mongolok szokásáról tudunk. A híradások a korai Ázsia-járó utazók feljegyzéseiből maradtak ránk. A pordenovei Odoric, barát, aki 1322 és 1328 között látogatott Észak-Kínába, a ferencesekről azt írja, hogy az ördögöt kiűzik a mongolokból és nemezképeket tűzre vetik, míg az ország népe összejön, hogy lássa szomszédai megégett bálványait. John Smith angol kapitány 1630-ban megjelent könyvében így ír erről, ezzel kapcsolatos déloroszországi tapasztalatairól: „Miután levették sátraikat a szekerekről, úgy helyezik el azokat, hogy Észak felé nézzenek. A gazda feje fölé egy nemezbábut raknak, s ezt az ő bátyjának nevezik, az asszonybáb a baloldalán helyezkedik el, közöttük van egy kicsi báb, a ház őrzőjéé. A gazda feleségének ágylábánál gyapjúval tömött kecske- bőrzsák lóg, ehhez közel egy bábu, mely a leányuk felé néz. Az ajtó közelében van egy másik bábu is és egy szárított tehéntőgy. A nők fejik a tehenet. A bábukat minden reggel megkínálják, meghintik kumisszal vagy azzal, amit éppen isznak, de a kancatej a gazda »bátyjáé«. A bábukat oltalmazójuknak tekintették és sokáig szent emlékként őrizték.” Rubruck is megemlékezik a mongolok szelleméről, a ház őrzőjéről, a házigazda „bátyjáról” és a háziasszony bátyjáról, ezekről a nemezből készült figurákról. A török karanogajok lakodalmi sátruk bejárata fölé ilyen figurát függesztettek a múlt század végén .„Feladata” valószínűleg az ifjú párnak rossztól való megóvása volt. Hasonló figurácskák ismétlődtek a lakodalmi sátrat díszítő nemeztakarókon. Az 1930-as években H. Hashund dán tudós társaival kutatóúton járt Mongóliában. Egy helyen egy sátorban gyógyító asszonyra bukkant, a sátor falán még nemezistenek lógtak. Néhány héttel később arra járva, már halva találta őt. Sátrát és teljes felszerelését Koppenhágába szállították a Nemzeti Múzeumba, ahol azóta is látható. Ez év februárjában magunk is kézbe foghattuk ezeket a bálványokat. Jelenlegi tudomásunk szerint ilyen bálványok csak itt találhatók a világon. 29
