Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Sümegi György: Kiskunsági Madonnák

meghamisított „kiskun tudat” is. Szerencsésebb és pontosabb Kiskunsági Madonnákról, Pieták- ról beszélni, ahogy készítési és származási helyük szerint különíthetők el a Máriacelli Madonnák és a Sasvári Pieták is. Palotay Gertrud 1948-ban kiskunsági szobrokról ír, és „készítőjük társadalmi hovatartozása”, „stílusbélyegeik”, valamint „közösségük” szerint indokoltan sorolja őket a „népművészeti termékek” közé. Varga Zsuzsa 1976-ban azt állapítja meg róluk, hogy a Kiskunsági Madonnák „eredetét nem ismerjük még ma sem”, de rokonsági körüket a felvidéki és szlovák faragványokban véli megtalálni. Arra is utal, hogy „ha valamely szlovák előképre vagy ide került mintára vezethető is vissza eredetük, a (. . .) szobrok már helyben, a paraszti közösséghez tartozó mesterek révén jöttek létre”.

Bálint Sándor, szakrális népművészetünk legjobb magyar ismerője 1978-ban arra hívta föl a figyelmet, hogy „a barokk időkben az alkotó magyar művészet, iparművészet és vallásos művészet, párhuzamosan és később a magyar parasztbarokk funkcionális célzatú volt: használni, tanítani akart”. A szobrok eredetéről azt említi, hogy a „fogadalmi zarándoklatra” Egerszalókra eljáró (egészen a második világháborúig) félegy- ziak „innen hoztak a búcsún árusítgató felvidéki fafaragóktól madonna és pieta szobrokat. Ezek a szobrok típusukban főleg Sárvárral tartanak stílusrokonságot.” Szabó László ugyanakkor erőteljesen aláhúzta a „kiskun Madonnák" jászsági eredetét, s fölhívta a figyelmet egy kunszentmártoni rokon-emlékre. Továbbá megállapítja, hogy „a kiskun Madonnát koronával ábrázolják, s ilyen koronás Mária a Jászságban nem ismeretlen. Ebben nemcsak az ég királynőjének szimbólumát látom, hanem Szűz Máriának Mária Teréziával, a jász redempció létrehozójával való kapcsolatát is. (...) a „fenséges asszony” és a Szűzanya rokoní- tása eszmeileg is jelentős volt a jászkun redempció óta.” Magam 1978-ban foglaltam össze a Kiskunsági Madonnákra vonatkozó addigi ismereteimet. Az elnevezés azonban a mai napig is félreértésekhez vezethet, makacsul tartja magát a „Kiskun” jelző (lásd: Néprajzi Lexikon 3.; Domanovszky György összefoglalója). A kiskunsági szakrális szobrok megismertetéséért — az idézett írásokon, ismertetőkön kívül — néhány, a tájegység népművészetét bemutató kiállítás, a félegyházi, a majsai és a kecskeméti múzeum tette a legtöbbet. 1979-től pedig a Képzőművészeti Alap Kiadó nagy példányszámban hozott forgalomba egy Kiskunsági Madonna színes posztert.

A kiskunsági katolikus népélet nehezen szóra bírható, ékszerfinomságúra csiszolt, faragott faplasztikáin természetes emberi közvetlenségében láthatjuk Máriát. A vallásos-szakrális utalások ellenére is evilági, földi lény, nélkülöz mindenféle pátoszt és barokk idealizálást. A heves és általában szélsőséges érzelmeket (bánatot, kétségbeesést, fájdalmat) árasztó, sokszor végletesen expresszív barokk plasztikákkal szemben e szobrok sajátosan nyugodt kifejezésűek, formailag idolszerűek és zártak. Alakjuk arányos szépségében, egyszerű bálványarcuk ősi bájában, testtartásuk kecsességében, mozdulatuk felénk tárulkozó nyíltságában nincs eszményítés és semmiféle felsőbbrendűségre törekvés. A természetes festékekkel színezett, élénkített szobrok egyszerű viselete is a környék, a jászkunság korabeli népi viseletét idézi. Nem földöntúli szenteket jelenítenek meg, hanem egyszerű magyar parasztasz- szonyokat. Olyan életközelien, ahogy a magyar nép hitének köznapi megnyilatkozási formái és vallási képzelete megengedte. Akár a boldog anyaságban, királynői mivoltában (Holdsarlós Madonna, Kiskunsági Madonnák) vagy fájdalmas megtörtségében (Kiskunsági Pieták) is ábrázolja a nép Máriát, a bennük megnyilatkozó öröm vagy fájdalom nem nő túl a köznapi ember örömén és a fájdalmán. Nem eszményíti maga fölé sem Máriát, sem pedig Krisztust — akit nem istenné magasztosítottan, hanem ugyancsak egyszerű emberként jelenítenek meg. így a Krisztuslegendákkal vagy a vallásos énekekkel mutatnak rokonságot. Bennük a nép hitéletének alakjait mindig a saját környezetébe vonva ábrázolja. Nem ő kívánkozik, vágyakozik közéjük, hanem a szenteket, Máriát és Jézust hívja magához, s teszi otthonossá-meleggé számunkra is a könyezetet, ahogy a kalocsavidéki pota népesség versi kéjében is:

mért nem jötél hozánk Kalocsára, nem fázta vóna it a jászolba atunk vóna jó ágyacskát tiszta meleg szép szobácskát,

Szűz Mária Szt. Józsefei együt a kálhát is melegre fűtöttük.

Másik alkalommal pedig a Háromkirályok képében jelennek meg az egyszerű pásztoremberek:

Ó Jézuskánk, most hozád jötünk hoztunk mindent, ot hátuk a nyájat, tejet, turut, pohár vajat, egy fél sajtot egy kalácsot, cukrot, mézet, egy pár galam- bocskát

különösen két tarka gédácskát...

A kiskunsági pásztornép, a mezővárosi munkamegosztásban a mezőn, a pusztán dolgozó katolikus népesség vallási érzelem- és képzeletvilágának fontos része fejeződik ki, ölt testet e szakrális plasztikai emlékekben. Csanádi Imre szép fogalmazásában: őket valóban vér köti a fához, történelmük-hagyományaik-szokásaik elválaszthatatlanul összeforrasztják a magukból képezett, a saját hasonlatosságukra formált szobrocskákkal.

25