Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Sümegi György: Kiskunsági Madonnák
SÜMEGI GYÖRGY KISKUNSÁGI MADONNÁK Bálint Sándor emlékének* A népművészet-kutatásnak hosszú időn át elhanyagolt területe volt — a Duna—Tisza közén is — a vallásos, elsősorban katolikus népéletben szerepet játszó tárgyak, faragott emlékek bemutatása és megismertetése. Pedig a szakrális népművészet jelentős specifikumokat mutató, önálló karakterű „tárgyi világai” találhatók meg a két víz közén is: a Kiskunsági Madonnák és a Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, valamint a környékükön fölállított plasztikusan faragott útmenti keresztek. Az utóbbiak fölfedezése alig egy évtizedes, de a Kiskunsági Madonnákat is csak négy évtizeddel ezelőtt mutatták be először. A késői rácsodálkozás okai közé sorolhatnám azt is, hogy friss, fiatal, a közelmúltban készült famunkákról van szó, s azért ismeretlenek. Ám ez csupán részben lenne igaz, mert a Madonnák egészen a 18. század elejéig visszavezetnek bennünket, s az időjárás pusztításának erősen kitett keresztek közt is találhatunk százévnél idősebbeket. Korukkal tehát nem magyarázható viszonylagos ismeretlenségük, mert hiszen a múlt század második felétől számos néprajzos, népművészet-kutató s a népművészetre fogékony képző- és építőművész megjárta a Homokságot, s kiskunsági városok határát, Kecskemét, Féiegyháza vidékét s magát a pusztát. Legtöbbjük figyelmét lekötötték az állattartás e századig nomadizáló vonásokat is őrző sajátosságai s a pusztai vagy később a mezővárosi élet. Legföljebb a református temetők sírjelei, faragott fejfái (kopjafái) váltottak ki érdeklődést az ősi vonásokat is felmutató pásztorművészet mellett. (Mindezek műfajok szerinti monografikus összefoglalását adta legutóbbi könyvében Lükő Gábor: Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete, Kecskemét, 1983.) A szakrális emlékek közül egyedül a szárazmalmoknak az őrleményt kibocsátó részét, a kőpadelejét mint vallásos szimbólumokat földolgozó ékes-jelentős faragómolnár munkát emlegették korábban is. A Kiskunsági Madonnák és útmenti keresztek megismertetésében, megítélésében újabbkori művészetünknek a barokk vallásosság, az ellenreformáció keretei jelölik a határait, de töredékesen régibb, archaikusabb vonások, korábbi évszázadok emléknyomai is föl lelhetők bennük. * A szakrális néprajz nemzetközileg ismert tudósa, a Szegedi népélet és művelődés legjelentősebb krónikása, Bálint Sándor 1904. aug. 1-én született szeged-Mórahalmon. Ebben az évben lenne 80 éves. HOLDSARLÓS MADONNA, XVII. SZÁZAD VÉGE A Kiskunsági Madonnák legelső bemutatója- fölfedezője az 1941-es bankfalusi szociográfiai kutatáson részt vett Csanádi Imre költő. Száraz Nagy Mátyás, „a vén heptikás” házában egy fényképen Csanádi úgy látja a házigazdát, ahogy az egy „kisded, olcsó ereklyét”, „egy ütött-vert fa-Máriát” szorít magához. Nem lehet véletlen, hogy a bankfalusi szegényember hitélete fontos tárgyával, legjellemzőbb rekvizitumával, a házi Mária-szo- borral a kezében fényképeztette le, örökíttette meg magát. Túlzás nélkül kiolvashatunk annyit a Csanádi-versben rögzített képből, hogy a negyvenes években még volt jelentősége, sőt többsíkú jelentése, funkciója a szegénysorsú, vallásos kunsági emberek életében a háziszenteknek, Mária-szobrocskáknak. Csanádi még a „kisded ereklye” készítési idejét és lehetséges készítőjét is pontosan meghatározza. Máriás szegényember — Egy bankfalusi (félegyházi) fénykép alá című versében: .,, Ezüstözött Máriája szuvas már, idő-, por-, füst-fogta, — múlhatott kétszáz esztendeje, hogy „valami paraszt” faragta. 20
