Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Szenti Tibor: "Duna 's Tisza közén lészen az szállásunk..."

paraszti munkák. Ahogy az idős atya lassanként elerőtlenedik, egyre kevesebbet vállal, de végül is, még mindig hasznosítja magát. Amikor visszatérnek Vásárhelyre, újra elfoglalják a menekülés előtt elhagyott birtokukat, mert az öreg szőlőt őriz, és kijár a szállására. A Békés és Csongrád megyére kiterjedő vásárhelyi Puszta elkülönözéséig, 1743-ig, a vásárhelyi tuguriális területen, azaz a tanyai szántóföldeken állandó épületeket nem emeltek. A művelési övék még kialakulatlanok, részben a szabadon kóborló állatok miatt, amelyek nagy károkat okoztak a vetésekben.

A szállásokon csupán ideiglenes emberi tartózkodási helyek létesültek, elsősorban gunyhók, amelyekben a család földművelői, a „cselédek”, esetleg megszakításokkal tavasztól őszig kint tartózkodtak. Az öreg atya minden valószínűség szerint nekik viszi ki az ételt. (Ekkor még mindenki szabadon foghat magának földet, ha a műveléshez van igája; a külső munkaerő nagyon kevés lehet. A bérmunkás, cselédtartás majd a 18. század második felében terjed el.)

A vagyonmegosztási pörben tanúskodó fia szinte „bűnül” rója föl az öregnek, hogy visszatérvén „vásárra Sem járt”. A vásározás, a kereskedés ugyanis döntő fontosságú a gazda életében. Olykor egész évi munkájának értéke forog a vásár sikerén. Ezt az értéket szerencsés alku és eladás növelheti, vagy ha rászedik, el is veszítheti.

Az atya kiöregedésével egyik fia, valószínű, a családban rangidős, legkorosabb férfi — mert a tanúnak a bátyja volt — átvállalja az adásvétel tapasztalatokat igénylő teendőit. Az atyjuk halála után közössé vált vagyon jórészt a család együttes iparkodásából származott.

FALISZŐNYEG (ÉSZAK-KAUKÁZUS)

19