Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Barabás Jenő: Mióta léteznek tanyák?

végvári övezetben is elég erős a társadalmi mobilitás. Nemcsak hadi érdemekkel jutottak sokan földhöz, hanem ügyes gazdálkodással, irtványföldek létesítésével, szőlők telepítésével, állattenyésztéssel s az Alföldön éppen pusztabérletekkel teremthettek maguknak sokan az átlagosnál kedvezőbb anyagi helyzetet — ha a körülmények szerencsésen alakultak. A nagyobb bérelt pusztákat a kommunitás felosztotta tehetősebb tagjai között tartós használatra, vagy többen társultak a terület hasznosítására, úgyhogy csak kivételesnek lehet tekinteni, ha egy-egy család használatába egy-kétszáz holdat lényegesen meghaladó pusztabirtok került. Az egykor más településhez tartozó birtokok szétosztása tehát, eltérően a saját határétól, a vállalkozás elve alapján történt, s mindig elkülönítve kezelték őket. Ezeket a földeket mezei kertnek, mezei szállásnak, mezei teleknek nevezték, de sokszor a mezei jelző el is maradhatott. A pusztabérletek széles körű 17. századi elterjedtségéről Ceglédtől északra, a Tápió mentéről Kocsis Gyula újabb kutatásaiból kapunk jó képet. (Ethnográfia, 1979.) Ettől délre a földszerzés lehetőségei még sokkal kedvezőbbek, Nagykőrös és Kecskemét lakossága különösen élenjár ebben. A 16—17. század fordulójától kezdve itt már adatolható a mezei kertek rendszere s birtokaik helyenkint 50 kilométernyi távolságig is elnyúlnak. Jogilag ezeket igen különféle címeken birtokolták. Az „árendás kertek” nyilván az említett pusztabérleteknek felelnek meg, de voltak „őstül maradt”, „pénzen vett”, „város adománya” és más kertek is. Szeged körzetében és a Tiszántúl nagy részén a hódoltság korában, majdnem a 18. század közepéig a szabad földfoglalás az elpusztult falvak, városok határában szinte korlátlan volt, ki-ki „tehetsége szerint” foglalhatott földet, azaz any- nyit, amennyit művelni, pontosabban használni tudott. Hogy ez mennyi lehetett, arról a források nem tájékoztatnak, de nyilvánvalóan a mindenkori körülményeknek a függvénye, s becslésünk szerint ez a 16—17. században az Alföldön extenzív kihasználással számolva 20—100 hektár között mozoghatott s nyilván egy tagban volt.

Ez az egy darabban levő parcella igen alapvető a tanyásodás szempontjából. Az Alföld nagy részén a 16—17. században kialakult ugyanis — esetleg még korábban is — egy olyan használati rendszer, amely merőben eltért az ország más részeitől. A királyi Magyarországon és Erdélyben a szántóföldi területen ekkorra már elterjedt a 2 és 3 fordulós rendszer, a nyomáskényszer, fekete ugarral. így a jobbágyüzem földjei legkedvezőbb esetben a határ 4—6 pontján helyezkedtek el, ami sok időt rabló járás-kelést tett szükségessé. Ezzel szemben az egy tagban fekvő „szálláskertben”, „mezei kertben”, „mezei teleken” összpontosítani lehetett többféle gazdasági tevékenységet. Az egykorú források ugyan elég szűkszavúan szólnak ezeknek a hasznosításáról, s néhol ellentmondásosak is. Takács Sándor fel sem ismerte ezt a rendszert s úgy tekintette a hódoltság- kori Alföldet, mint egy nagy közlegelőt, amelyen ménesek és gulyák járnak, s a pusztán, itt-ott fellelhető a pásztorok téli szállásként használt kunyhója. Pedig az Alföld lakott részének jelentős része ekkor már szállásokra, azaz szállásföldekre, mezei kertekre van osztva, amelyek tartósan egyéni birtoklásban, esetleg egyéni tulajdonban vannak. 1597-ben két kecskeméti lakos atyjától öröklött szállásáról rendelkezik. A budai szandzsák 1559. évi összeírásában az elpusztult Borbásszállás földjén két szállást jegyeznek fel, amelyet kecskemétiek művelnek. Érdekessége ennek az összeírásnak az is, hogy a török nyelvű jegyzék a magyar szállás szót használja, ami egyrészt a közismertségét, másrészt a lefordíthatatlanságát mutatja. 1687-ben a kecskeméti Kis Istvánnak két mezei kertje is van, s ezek közül az egyikről azt mondja, hogy „vagyon 180 esztendeje, mióta az eleji is bírták”. (Szabó K.) Ezek szerint 1500 körül ez már létezett. Török források a Bácskából is említenek szállást a 16. század közepéről. (Fekete L.) Kecskemétről a 16. századból még tudunk 1596-ból Hayas Mihály, 1598-ból pedig Siket Bálint magán- birtoklású szállásföldjéről. A17. századból aztán még nagyobb számban vannak adataink a szállásföldekről, mezei kertekről elsősorban Kecskemétről és Nagykőrösről, de Sze4