Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Barabás Jenő: Mióta léteznek tanyák?
BARABÁS JENŐ MIÓTA LÉTEZNEK A TANYÁK? A tanyás település múltjára vonatkozóan két szélsőséges nézet ismeretes a szakirodalomban. Az egyik feltételezés szerint a tanyarendszer a nomád korszakból származó örökség, amelyet a Kárpát-medencét megszálló őseink alakítottak ki, alkalmazkodva a letelepült életmódhoz, a legeltetett állatok téli szálláshelyeként. Kezdetben tehát a tanya a pásztorok és állataik téli szálláshelye volt s a földművelés kiterjedésével ezek a telelőhelyek fokozatosan, döntően a 18. században földműves tanyákká alakultak át, s azóta a 20. század közepéig egyre jobban elterjedtek, főleg az Alföldön. A kutatás előrehaladtával a tanyáknak a nomadizmusból való eredeztetése egyre tarthatatlanabbá vált, s ma már ezt a nézetet egyetlen kutató sem fogadja el. A másik, s a köztudatban mindmáig széles körben elterjedt felfogás szerint a tanyák a török pusztítás következtében jöttek létre. A hódoltság során megritkított településhálózat az Alföldön a 18. században úgy szilárdult meg, hogy olyan nagyhatárú falvak és városok jöttek létre, amelyek némelyike vetekedett a kisebb német fejedelemségek kiterjedésével. így a megművelt földek igen távol estek a lakóhelyektől, 10—40 km-t is meg kellett tenni, amíg azt elérték. Ezért ezeken a távoli birtokrészeken tanyákat létesítettek, amelyek kezdetben ideiglenes szálláshelyek voltak csupán, ahol a család a mezőgazdasági munkák fő időszakaiban tartózkodott. A népesség növekedésével, a mezőgazdálkodás intenzívebbé válásával a tanya fokozatosan egyre hosszabb ideig lakottá vált, s a 19. század végére ez a folyamat a tanyás terület nagyobb részén lezajlott tájanként, vagy a parasztság rétegződésének, a termés jellegének megfelelően eltérő formákban és ütemben. De a 19. század végéig a tanyák lényegében megőrizték tartozék település jellegüket s szoros kapcsolatban éltek az anyatelepüléssel. A tanyák 18—19. századi fejlődése viszonylag elég jól ismert, s erről a Pölöskei Ferenc és Szabad György szerkesztette, 1980-ban megjelent kötet, A magyar tanyarendszer múltja című munka s az itt hivatkozott irodalom kielégítően tájékoztat. Nagyobbára nyitva maradt mindmáig a tanyák keletkezési idejének és módjának kérdése, bár e tekintetben 1976-ban az Ethnographia hasábjain Balogh István dolgozata és a hozzá kapcsolódó hozzászólások elgondolkoztató észrevételeket tettek. Ezeket figyelembe véve úgy látszik, hogy az eredet kérdésében a két említett nézet szélsőséges álláspontot takar, a megoldást a kettő között kell keresni. Elsősorban Márkus István nagykőrösi, Szabó Kálmán és Papp László kecskeméti és kiskunhalasi kutatásai alapján, de más vizsgálatok nyomán is az látszik valószínűnek, hogy a tanyásodás feltételeinek megteremtődése, ha nem is a honfoglalás koráig, de a 15. századig visszavezethető. Az egyik feltétel, a települések nagy határának a kialakulása egyáltalán nem a török hódoltság következménye, ez a 14—15. században már számos alföldi város esetében jól igazolható. Összefüggésben áll ez a mezőgazdálkodás nagymérvű, 14—15. századi átalakulásával s részben ennek következtében a település- hálózat mobilitásával is. Számos falu elnéptelenedik s ennek földjét mások, főleg a szomszédok megszerzik. Alakulhatott azonban úgy is a helyzet, hogy a tulajdonos az elnéptelenedett birtokát bérbe adta. A pusztabérletek létezéséről már a 15. században bukkannak fel adatok, éppen a Duna—Tisza közén, s ezek száma a 16. században, a hadi eseményekkel érthetően összefüggésben nagyon megnövekszik. Az említett szerzők szép számmal hoznak16—17. századi adatokat ilyen részben egyéni, részben közösségi pusztabérletekről. A bérlő nemcsak polgár vagy nemes lehetett, hanem akár jobbágy is, hisz a hódoltsági területen ez a kategória inkább csak eszmeileg létezett s még a 3
