Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Egy előítélet háttere: Kardos G. Györggyel beszélget Bakonyi Péter
a végletes emberpéldányok. Ez a jelenség nem lehet forrása a különbségtevésnek. Sőt, az igazság az előbbiekkel szemben inkább az, hogy például az olaszok igenis szorgalmasak. Jól ismert, hogy a világon mindenhol olasz kőművesek dolgoztak az elmúlt századokban, nálunk Magyarországon is. A digó kifejezés is az olasz kőművesek idejéből származik, (lo dico ...) — Megálljunk, mert ez itt egy pozitív előítélet! Az is általánosítás, hogy szorgalmasak. — Igen, de nem ez az elterjedt. Ez csak olyasmi, amely ellene szól a hamis beidegződéseknek, amelyek annak ellenére kialakultak, hogy a közönség szinte csak szorgalmas olasz munkásokkal találkozott személyesen. — A mai hazai sztereotípiák másik csoportja így hangzik: a zsidók annyira összetartanak, hogy ha valaki vezető lesz közülük, akkor maga mellé emeli a többieket. — Nem hiszem, nem így van. Sőt, azt hiszem, hogy ennek inkább az ellenkezője az igaz. Amikor egykor elhívtak engem egy irodalmi lap kritikai rovatvezetőjének, akkor a főszerkesztő (aki — nagyon nehéz ezt így elmondani, mert rühellem kiejteni, hogy zsidó származású, de történetesen — zsidó származású volt) a következőt mondta: „Most már van hat népi író itt a szerkesztőségben, most már fölvehetek egy zsidót is.” 1969-ben. — Még egy harmadik fajta közhelycsoport is létezik. Mit szólsz például ahhoz, hogy a zsidók nagyon gazdagok, „a bőrük alatt is pénz van, még mindig?" — Ez annyira nem igaz, hogy nem is tudok mit válaszolni rá. Legföljebb kifordítom neked a zsebeimet. A saját létem nem ezt a tudatot határozza meg. A kérdésben, illetőleg az előítéletben szereplő szópár, a „még mindig”, nyilván a zsidók múltbéli „gazdagságára” utal, ami így akkor sem volt igaz, csak kevesekre, ám az éppen a megkülönböztetések miatt volt feltűnő. De az elfogultság mai jelenlétének megértéséhez tudnunk kell, hogy annak idején több százezer zsidó élt Magyarországon (az I. világháború kezdő évében közel egy millió), míg ma legföljebb csak több tízezer. Mennyivel köny- nyebb ma a közülük kikerülő vagyonosakat számon tartani, mint a gazdagokat a tíz millióból. De kétségtelen, hogy ezek a megalapozatlan előítéletek ma még élnek közöttünk. Magyarország a társadalmi tudat fejlődésében még mindig eléggé elmaradott. Kis ország, kisebbrendűségi érzésekkel telített ország, sérelmekkel telített ország, babonákkal telített ország, és ezek mind előítéleteket szülnek. Ez az egész előítélet komplexum a nacionalizmussal is szorosan összefügg, és még sok mindennel, szinte minden bajjal, ami Európában és a világon van. De bizonyos, hogy világra jöttét és milyenségét mindig a konkrét történelmi, társadalmi körülmények határozzák meg. Például: minden bántó feltételezés és minden előítélet, ami Magyarországon a zsidókkal kapcsolatos, kizárólag csak a magyarországi vagy a közép-európai zsidókra vonatkozhat. Tehát például, ami a pénzes foglalkozással, kereskedelemmel kapcsolatos stb. Hiszen Amerikában zsidó foglalkozásnak számít a profi ökölvívás, sőt, még a bűnözés is, mert az olasz maffia mellett a legerősebb mindig a zsidó maffia volt. Vagy hogy egy másik példát mondjak: Egyszer volt itt egy holland könyvkiadó, akitől számon kérték, miért nem ad ki magyar műveket, holott egy Heinz Kohn nevű kiadó már számos könyvet (köztük az enyémet is) megjelentetett. Erre a holland könyvkiadó azt válaszolta elnéző mosollyal, hogy: „Kérem, Heinz Kohn, az egy zsidó, az egy álmodozó, egy filozófus, az nem kereskedő.” Ugyanis Hollandiában a hollandok a kereskedők. Magyarországon sem élt mindig ugyanez, a két világháború között megmerevedett kép, mert hiszen régebben, már a kiegyezés előtt is, tehát mondjuk a szabadságharc 29
