Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Ember Mária: Kamasz még az este: Telek-ügyben: elbeszélések

— Te komálod az ilyen óbégatást? — kérdezte. — Ez egy nyálas, gennyes... Ez nem kemény.

— Kuss — kért közfigyelmet Puli. —Jön az umama.

Klári elnyomta a magnót, vigyázva, nehogy közben kitakaródzzon a Kaciba karjából.

Behunyta a szemét.

A többiek is lehunyt szemmel vártak. Fejük már ütemesen készült mozdulni. Térdük ingott.

Veronka egyszercsak felsírt.

— Hát te mit bőgsz?

Székács vette észre, a háttérből.

— Amikor kicsi voltam ... — zokogta Veronka —, még óvodás ... És jött értem a nagyi és én eléje szaladtam ... és azt kiabáltam, hogy „El fogsz ájulni!... El fogsz ájulni!”... Én nem tudom, miért kiabáltam azt, hogy el fogsz ájulni... De a nagyi olyan boldog volt. . .

A rádióban már hápogott a zene.

TELEK-ÜGYBEN

A sofőrki nézetű fiatalember vállat vont. Azután így szólt:

— Jó. Hogyha nem adják, ki fogom igényelni.

A puha kis öregasszony felrettent.

— Dehát hogy képzeli, fiatalember? Azok az idők már elmúltak! . . . Amiért maga szeret horgászni?! . . . Hallatlan.

A sofőrkinézetű visszatalált a türelmes hangjához. Magyarázni kezdte:

— Értse meg a néni. Maguknak szemmelláthatóan nem kell. Körül sincs kerítve. Felveri a gaz. Egy szemétbánya, igen. Minden jó szomszédjuk oda hurcolja a szemetjét. Pusztán a szemét eltakarítása . . . megsaccoltam: ezrek.

— Maga csak ne akarjon berendezkedni a telkünkön. — Az öregasszony kiegyenesedett a halványkék horgolt vállkendője alatt. — Hallatlan. Úgy beszél, mint aki máris berendezkedett.

A fiatalember izzadt a bőrdzsekiben.

— Értse meg a néni — kezdhette élőiről. — Mindenkinek szemet szúr, aki csak arra jár. Én is azt gondoltam mindjárt, amikor megláttam: na, ezzel sem törődik a gazdája.

— Nincs rajta építési kötelezettség.

— Oké. De aztán ne mondja a néni, hogy én nem szóltam! Mi lesz, ha ráköltözik egy cigány? Egy népes cigányfamília? Azt hogyan távolítják el onnan, az egész szemétbányájukkal együtt?

— Miért költözne rá egy cigány? — Az öregasszony bánatosan nézett. — Feleljen, kérem. Miért költözne rá? Ami nem az övé!

A fiatalember tekintete megint rátévedt arra a furcsa órára a szekrény tetején. Vert ezüst szirmok között helyezkedett el az öklömnyi óra, mint egy káposztafej a levelei alján. Ezüst volna valóban? Vagy csak régi kacat, értéktelen?

— Nem tudom, mikor tetszett utoljára lent járni — kezdte óvatosan. — A cigányok ... a cigányok mindenütt állami védelemben részesülnek. Házhelyeket utalnak ki nekik...

Az öregasszony csóválta a fejét.

6