Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György: A közösséghez tartozás: iskola: beszélgetés az erdélyi képzőművészetről
Murádin Jenő: Legelőször megpróbáltam a legfontosabb művészeti központok helyét és szerepét fölmérni, föltérképezni. Nagybányát mindenekelőtt, aztán Felsőbányát (ahol számosán megfordultak magyarországi művészek is, pl. Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly), Dést és természetesen Kolozsvárt. A Barabás Miklós Céh-ről szóló könyvemben a képzőművészek, a képzőművészet szerveződésének történetét szociológiai szempontok szerint is próbáltam megközelíteni. Aztán földolgoztam az első román— magyar—szász közös kiállítást s ennek hatását a későbbiekre. írtam Hollósy Simon nagybányai és técsői tartózkodásáról, a Ferenczy családról. A román akadémiák folyamatos nagybányai jelenlétében azt a kérdést vizsgáltam, hogy hogyan hatott Nagybánya az egész romániai művészetre. Ez rendkívül érdekes és fontos folyamat. Érdekel a bibliográfia; az egész erdélyi művészet bibliográfiáját is ki lehetne s ki kellene adni. Rendkívül érdekes adatok jelentek meg, nemcsak a folyóiratokban, hanem a napi sajtóban is, hiszen olyan napilapkultúra volt itt a két világháború között, ami szinte helyettesítette a szakfolyóiratot. Olyan kiváló kritikusok írtak, mint például a korán elhalt Kovács József. Ő a római iskolán tanult, s olyan megközelítéssel foglalkozott az erdélyi művészet közéleti kérdéseivel, hogy már önmagában az is megérdemelne egy monografikus bemutatást. Visszatérve a saját munkádra: egy összefoglaló kikerült a kezedből, ez pedig nem más, mint a romániai népi és naiv művészet tárgykörébe tartozó jelenségek, életművek és irányzatok áttekintése, a Csillagfaragók című könyvedben. banner Zoltán: Az egy nem elég alapos előkészülés utáni összefoglaló, inkább csak megérzések, intuíciók, az összegyűjtött anyagnak nem rendszerezéséből, hanem átéléséből fakadó szintézise. Annak a művészeti jelenségnek, amely alapja e másiknak, a képzőművészetnek. Hiszen nálunk a népi, naiv művészetnek a képzőművészet folytatása a középkortól kezdve. Erre épül a jelenkori romániai magyar képzőművészet is. Ezek szerint nem érzel jelentős különbséget és semmiféle távolító cezúrát a népművészet és az ún. magas művészet között? banner Zoltán: Ezek a cezúrák mondvacsináltak, az egyszerűsítés kedvéért születtek, azért, hogy a jelenségeket mégiscsak tudjuk valamiképpen csoportosítani. De a művészeti élet abban az értelemben, ahogy az ember szellemi lakhelye a saját maga által épített környezet, ilyen módon nálunk a népművészet, naiv művészet és magas művészet között pusztán az iskolázottság fokában mérhető a különbség. De forrását, forma- és tartalmi anyagát és végcéljait tekintve megdöbbentően azonos. Ebből az alapgondolatból fogok kiindulni (az utolsó 50—60 év művészetét összefoglaló, tervezett munkámban), hogy aztán paradox módon kiderüljön: mennyire sokrétű a mi művészetünk. Mennyiféle Európában és a világ különböző pontjain megvalósított művészi eredményt szív magába és abszorbeál. Hiszen végülis az élet nálunk sem állt meg. Igényeit szolgálja a mi művészetünk is, és ehhez szükségszerűen elsajátította azokat a tapasztalatokat, amelyeket az egyetemes művészet felhalmozott. Azt szeretném megfogalmazni, hogy ezt mennyire életközeiben valósítja meg és adja tovább, tehát a nagy különbözőségben az egységet és az egységben a sokszínűséget. Van-e olyan területe a romániai magyar képzőművészeti életnek, amivel az oly sokrétűnek mutatkozó művészeti írás még egyáltalán nem foglalkozott az utóbbi, több mint hat évtized jelenségei közül? banner Zoltán: Vannak ilyen fehér foltok. A legsürgősebbnek és legizgalmasabbnak tartom a nagybányai iskola avantgarde és aktivista rétegének a kutatását-bemutalását, tehát a modern Nagybányáét. Ide tartozik például a fiatalon munkaszolgálatban elhunyt Klein József (róla Murádin Jenő írt monográfiát) vagy a kolozsvári származású 87
