Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - MŰHELY: 200 ÉVE SZÜLETETT KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - Kovács Sándor Iván: "Én lehetek tehát magyarnak példája": Zrínyi Miklós epigrammáinak két ciklusáról

Hej, hej én fátumom, mely igen kegyetlen! Ettül mindenkoron szüvemben rettegtem Ihon most meg kell halnom dicséret nélkül! De jól van, ha úgy van, mint Isten akarja; Gyakorta szolgáját keménnyen sujtolja így Farkasics Péter végezé életét, Az Istenhez kőidé vitéz tiszta lelkét. Siratja jó Zrinyi ő kimenetelét. . . Ily nagy fohászkodva elkezdé beszédét: Újul hát, Farkasics, az te vitéz neved, Noha az nehéz föld befödi testedet.. . (VII. 30, 33, 35, 37, 47.) És hogy szól a Farkasics-epitáfium? Csak alig mutatott S mindjárt visszarántott Kegyetlen fátum engem; Jó uram siratott S fia rólam irt jót, Helyén vagyon hát hirem. Nem adatott minden Mindennek éltében; Isten kedve úgy legyen. A kiemelt egyezések önmagukért beszélnek: ez esetben megvolt az előkép, a követhető már kidolgozott minta; ráadásul egy hasonló jelenet. Farkasics halálos ágyán is úgy okolja a fátumot, úgy fohászkodik hírnevéhez méltó, dicséretes haláláért, mint az epigrammában; a Zrínyi búcsúztatójára való célzás is (,,Jó uram siratott”) csak az epo­szi jelenettel magyarázható, s Zrínyi eposzbeli halotti beszéde teszi „helyére” hírét, vitéz nevét. Az isteni akaratban való megnyugvás kifejezése is teljesen hasonló. A Sziget/ Zrini Miklós és a Deli Vid Sarkovics összefüggésére, egymáshoz folytatásként kapcsolódó voltára a két első versszak utal: „Mint Hektor Trójának / Úgy én Sziget­várnak / Erős őrzője voltam” — „Én is nem keveset / Tettem ...” A „Mutattam po- gánynak” és a „Világrontó pogány eb”, illetve az „És előbb éltemet”, az ,,Életem volt legkisebb” egyenesen tükörkifejezések, de míg Zrínyinél a szilárd hűségű vezéri helyt­állásra esik a hangsúly („Szigetvárnak / Erős őrzője voltam”), Deli Vid esetében egyéni vitézségét emeli ki a költő. Éppoly pontos különbségtevés ez az eposz két legnagyobb magyar hőse között, mint elkötelezettségeik részletezése: Zrínyi a „nagy Jehovának / Kedves szolgája” volt, Deli Vid uráért, hazájáért, „Nagy Isten fiáért” áldozza életét. A nyugodt méltóságú két epigrammát objektív, ténymegállapító hangvétel jellemzi, a költő rejtve marad. 79

Next

/
Thumbnails
Contents