Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Gál Sándor: A vendég: elbeszélés

Öregdanyi, az ágy felől mocorgást hallott. Arra fordult, s látta ám, hogy vendége, és immár hálótársa, ott ül a dunyha tetején és barna gombszemével reá bámul. „Hát nagyságod is fölébredt?” kérdezte halkan Öregdanyi vendégétől. De a vendég nem válaszolt. Ekkor Öregdanyi tört egy darabot a kenyeréből, s a letört kenyérdarabot az ágy melletti székre tette. „Parancsoljon uraságod” mondta, s még a fejét is meghajtotta. Hörcsögherceg beleszimatolt a levegőbe, majd kegyelmesen elfogadta Öregdanyi ajándékát, mégpedig oly mód, hogy az ágyról áthelyezte trónusát a székre, amelyen a kenyérdarab feküdt. „Ezzel is megvolnánk” mondta hangosan Öregdanyi, majd még hozzátette: „Én most elmegyek, mert dolgom van. Vigyázz a házra, meg a bőrödre.” A hörcsög Öregdanyira emelte két barna gombszemét, s mintha megértőn bólintott volna. Öregdanyi legalábbis bólintásnak vélte a hörcsög fejének mozdulását. „Hát akkor a viszontlátásra” — köszönt el vendégétől, s bezárta kívülről az ajtót. Még elszökne, ha megint nyitva felejteném az ajtót, gondolta magában, amikor már a Hosszúréten bandukolt. Azon kapta magát, hogy hiányozna neki ez a furcsa hörcsög, ha estére hazaérve nem volna a konyhában. Évek óta egyedül élt Öregdanyi, napok, néha hetek vonultak el felette, s emberrel sem találkozott. Felesége meghalt, gyerekei szanaszéjjel élnek a világban, felé se néznek, éli mind a maga életét. Van unokája, akit még nem is látott, s van olyan is, az Osztraván élő lányáé, aki a nyelvét se érti. Lépegetett Öregdanyi a rét szürkére aszalódott-fagyott füvén a nádas felé, s fejében a gondolatok lassú lánca össze-összekapcsolódott, majd ismét kettészakadt. Ment Öregdannyi, teleket, nyarakat vitt magában, tavaszok, rozsdás őszök vonultak vele, pergő hómezők szakadtak alá az égből, háborúk, börtönök, marhavagonok zakatoltak és némultak el benne; égő virágok égi réteken, láng, füst, szálló pernye, leégett házak, felszaggatott utak bukdácsoltak elő a mélységből, vagy zuhantak alá a magasságból. Öregdanyi időtlenné ráncosodott arcát égették a rázuhogó látomások, s ahogy nézte ezt a zuhogást, egyszerre csak azt látta, hogy minden mögött ott úszik egy vetett ágy, amolyan trónusformájú, s rajta tarka szőrmepalástban, vörhenyes-fekete- fehér palástban ott ül a hörcsögfejedelem, s nézi nyugodt, barna gombszemeivel ezt a bomlottságot. De mindez csak addig tartott, amíg a nádas széléhez nem ért. Itt a megbomlott mindenséget elnyelte a mélység, elsodródott, s csak a nádas szőke zize- gése maradt. Öregdanyi végigjárta a vadcsapásokat, ösvényeket, s amikor hazafelé indult, két fácán és egy jól megtermett nyúl lapult a hátizsákjában. Otthon az első dolga az volt, hogy megnézze, mint telt el a hörcsögfejedelem felett az idő. Nem esett semmi baja, állapította meg, mert látta, hogy a székre tett kenyérdarab eltűnt. Öregdanyi tudta, hogy az állatoknál az étel elfogadása és elfogyasztása az otthon biztonság- érzetét jelenti. A vén vadorzó ezek után nyugodt szívvel látott hozzá a legsürgősebb tennivalóhoz; nevezetesen a nyulat kibújtatta a bőréből a fáskamrában, a két fácánt pedig ügyesen kibelezte, s lábuknál fogva felkötötte őket a gerendára, jó hosszú zsinegre, hogy sem alulról, sem pedig felülről ne férhessen hozzájuk valami ideidét- lenkedő macska. A nyulat pedig azon frissiben földarabolta, s az apróbb részeit rádobta a zsírban megszőkült hagymára. Mikor pedig már a konyhát megtöltötte a nyúlpörkölt mennyei illata, Öregdanyinak beszélhetnékje támadt. Mondta is volna mindazt, ami eszébe ötlött, de nem volt kinek. így hát csak hümmögött magában, s kavargatta a barna lében puhuló hajdani nyúl földi maradványait. A pörkölt illata azonban úgy látszik eljutott a szalmazsákban alvó hörcsögfejedelemhez is, mert egyszer csak megjelent a dunyha tetején, és orrát fintorgatva szaglászott. „Na” mondta Öregdanyi köszönés helyett, „milyen a világ a szalmazsákban? Mert idekint teljes az öröm” s felemelte a lábas födelét. „Ha így forog a szerencsénk” folytatta tovább, „az idő jobbrafordulásáig bizodalommal lehetünk.” A hörcsög e magvas mondás nyomában igazított valamit a bajuszán, de nem válaszolt. Öregdanyi is hallgatott egy ideig;.

22