Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - MŰHELY: 200 ÉVE SZÜLETETT KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - Terjék József: Bölcsőjét kereste a magyarnak

Turcs, des Mongols et des autres Tartares occidentaux, Paris1756) hivatkozva sorban a magyar—avar—hun azonosság mellett törnek lándzsát. Legtekintélyesebb közülük Pray György (Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum, Vindobonae 1761, illetve javított kiadásban: Dissertation es historico-criticae in annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum, Vindobonae 1775), valamint Windisch (Kurzgefasste Geschichte der Ungarn, Pressburg 1774). Mindketten azt is hangoztatják, hogy a magyarok a bizánci forrásokban sűrűn előforduló türkökkel azonosak. Vannak, akik az ujgur— magyar azonosságot hangsúlyozzák, így j. E. Fischer (De origine Ungarorum, 1770) és nyomában A. L. Schlözer (Allgemeine nordische Geschichte, 1771). Ők úgy vélik, hogy az ujgurok Irtis mellé, Jugriába költözött néptöredéke lenne a magyarok őse. Felfogásuk tükröződik Budai Esaiás művében (Magyarország históriája a mohátsi veszedelemig, Buda 1811) is. Ismét mások Juliánus barát 13. századi beszámolója alapján a Volga mentén, Baskíriában látják a magyar őshazát, így többek között Csorna történészprofesszora, Herepei Ádám is. Olyan nézetek is vannak, melyek szerint a magyarság a Kaspi-tenger mellékéről költözött mai hazájába. Ők Turkolly Sámuel levelét (Asztrahán, 1725 április) idézik, aki arról tudósít, hogy Madzsar nevű várost és magyarul beszélő falvakat talált az említett területen. Mások J. Klaproth utazásaira hivatkozva a Kaukázus vidékein sejtik a magyar rokonnépeket. Jelentkezik azonban a napkeleti nyelvrokonságtól merőben eltérő tudományos nézet is, melynek hirdetői Saj- novics |ános (Demonstratio, 1770), majd Gyarmati Sámuel (Affinitás, 1799), akik a magyar nyelv finn nyelvekkel való rokonságát tanítják. Végül pedig létezik egy jóindulatú, nagyszámú lelkes műkedvelő gárda, amelyik légbőlkapott szóhasonlítgató egyeztetésekkel a magyar nyelvet a világ csaknem valamennyi nyelvével rokonságba hozza.

Mint fogékony ifjú, Csorna is megismerkedik a különböző nézetekkel. A visszaemlékezések szerint már ekkor elhatározza, hogy megkeresi a magyarság őshazáját, s az eltérő véleményeket nem az íróasztal mellett, hanem Ázsiában dönti el. Elhatározásában jelentős szerepet játszott Herepei Ádám történészprofesszor, a nagyenyedi diákság csodált és tisztelt példaképe. Ő is a hun—avar—magyar rokonságot hirdeti. Feltehető, hogy mellette Benkő Ferenc föld rajz professzor munkái (Napkeleti utazók, Kolozsvár 1794, Magyar geográfia, Kolozsvár 1801—2, utóbbiban gazdag ázsiai leírások) lehettek még hatással a fiatal Csornára. És bizonyosan a gazdag könyvtár. *

*

Láthatjuk, hogy Csorna Nagyenyeden megtanulta mindazt, amit csak lehetett, és ez nem volt kevés. Mégis úgy érezte, hogy él azzal a lehetőséggel, amely a kollégium legjobb diákjai számára fennállt: külföldi egyetemen folytatja tanulmányait. 1815 nyarán záróvizsgát tesz, mely feljogosítja őt, hogy a kollégium ún. angol ösztöndíjával Göttin- gába mehessen. Előbb beszerzi a szükséges engedélyeket, a katonai felmentést és az útlevelet, papi reverzálist ad, s 1816 januárjában elindul Göttingába. Gyalogszerrel érkezik a mintegy 1500 km-re lévő városba. 1816. április 11-én iratkozik be az egyetemre, ahol több mint két évet tölt.

Németországban rengeteg új benyomás éri. Bár szülőföldjén, Erdélyben is látott szász városokat, hiszen Brassó, Nagyenyed kétségtelenül fejlett városi élettel rendelkezett. Mégis új élményt jelentett számára az „eredetivel” történő megismerkedés. Ugyanis az erdélyi városok, de még a főiskolák is német minta alapján alakították ki szervezetüket, így a nagyenyedi kollégium törvényei is Wittenbergából és Heidel- bergából származtak. Útvonala feltehetően Budán, Pozsonyon, Bécsen, Prágán, Drez65