Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Berkovits György: Burkai Mátyás nevezetes napja: elbeszélés

Csengettek, Tóbiás érkezett meg, sötét árnyékhoz hasonlított: fekete nyápic alak, alig látszott ki az arca koromfekete szőrzetéből, dús hajából, hosszú szakái iából, tömött bajuszából, a szemüvege is sötét, még a pipája is fekete. Tóbiás gyerekszereplőkkel készít filmet, és felkérte Burkait, mint gyermekpszichológust, legyen a film úgynevezett szakértője. Burkai unikumot töltött, ittak.

— Miért gyerekekkel csinálod, nem értem pontosan — kérdezte Burkai. — Ide figyelj, állati nehéz megmondani, mi az, amit az ember keres ezzel a közvetítéssel —

— mondta Tóbiás —, mert ez egy közvetítés, így próbálok igazán mély és emberi minőséget létrehozni, ilyen zenei módon kifejezni, ha az ember zenei formát keres, akkor különös módon a végletekhez kell fordulnia, mert úgy tűnik, hogy kimerült minden . . . unom, ami eddig volt, mert nincs benne reveláció . .. szóval nem tör fel belőle zene.

— S a gyerekekből szerinted feltör? — értetlenkedett Burkai. — A gyerekeknek közvetlenül a biológiai szférájából tör ki a megnyilatkozás, érted, közvetlenül a biológiai szférából — magyarázta Tóbiás —, szóval kikötöttem a gyerekeknél. Gondolkoztam törpékben is —folytatta Tóbiás —, mindig kerestem egy olyan nézőpontot, ahonnan idegen szemmel lehetne nézni, ide a Földre. Az foglalkoztat, hogyan lehet egy olyan mechanizmust, egy olyan gépezetet előállítani, amitől én úgy tudok látni, hogy idegen szemmel .... meg, hogy a néző is ilyen szemmel lásson . . . egy ilyen aspektust kerese<.... szóval a törpék . . . bár a törpe egy picit torz, másrészt azonban olyan hatást kelt, mintha egy másik bolygóra helyezném a nézőpontot. A normálisból, az úgynevezett normálisból számomra már nem igen jönnek ki érdekes.. . szóval revelá- ciók . . . zene .... — Hm — jelentette ki udvariasan Burkai, — mit vársz ettől? — Azt várom, hogy rá lehet nézni ... azt a mechanizmust, hogy először az iszonyat . . . meg persze a megrendültség . . . meg a távolságtartás . . . aztán hibernálódik, és bejön az a hatás, hogy távolra kerülsz, szinte ki a világűrbe, érted ... a történet, az emberi kommunikáció, a szerepek kifejezése mind egész távolra kerül . . . — Te, János, tudod, hogy nagyon megváltoztál, egészen más lett az arcod — fordított a beszélgetésen hirtelen Burkai. — Vigyázz öreg, veszélyes, ha mindig veszed a lapot — mondta Tóbiás, és felhajtotta a második unikumot. — Igen, de veszélyesen kell élni — nevetett Burkai. — Ez érdekel, ha mindent veszel, ez érdekel — ismételgette vehemensen Tóbiás. — Miért nem tudnak a nők kefélni? — meditált Burkai. — Azért öregem — komolyodott el Tóbiás —, mert amikor fiatalok, nem iparosok babrálják őket. — Igen, ez így van — bólogatott Burkai. — Persze — bólogatott Tóbiás is. — A férfiak rontják el a nőket, a hülye férfiak — mondta Burkai. — Persze, ki más, meg a nevelés — helyeselt Tóbiás —, és mire rájönnének a csajok, hogy milyen jó az egész, már vén kurvák lesznek . . . szörnyű, hogy egy folyamatos lefojtottságban élnek a legérdekesebb korukban, tizenháromtól tizenhat éves korukig . . . kész, kész ... —, s Tóbiás lemondóan legyintett. — Megváltozott az arcom? — tért vissza hirtelen az előző témához Tóbiás. — Nagyon megváltozott. — Hogy-hogy? — Szabadabbnak látszol, azelőtt mindig olyan gondterhelt voltál . . . mintha összenyomtak volna, úgy néztél ki, most magasabbnak tűnsz, nem tudom miért... — Nagyon beindultam, leadtam egy csomó forgatókönyvet, iszonyú feszültségben élek — mondta gondterhelten Tóbiás, majd hirtelen egészen más hangsúllyal megjegyezte — Te, te magányos farkas... — s erőltetetten nevetett — irigyellek, hogy így bírod ezt az egyedüllétet. . . Na, szia — köszönt el hirtelen Tóbiás, s látszott rajta, örül, hogy elmehet. — Tulajdonképpen te csináltál már filmet? — kérdezte látszólag közömbösen, persze jól megfontolt gonoszkodással, és minden átmenet nélkül Burkai. — Olyan vagy éppen, mint a híred — sziszegte Tóbiás, és becsapta az ajtót, ahogy csak tudta.

Burkai ismét felerősítette a tévé hangját, belesüppedt kedvenc foteljába, amely nikkelezett fémvázon állt, rajta fehér farmervászonnal bevont laticelpárnákkal, lábát

13