Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - SZEMLE - Füzi László: Fábián Ernő: A tudatosság fokozatai: [könyvismertetés]
Ettől kezdve figyelem itt-ott felbukkanó műveit. Meggyőződhettem róla, hogy őrizte eszményeit a pesti bölcsészkaron is. Mohó filoszként megvettem egyszer az egyetemi újságot, mert felfedeztem nevét az alkotó köri oldal névtelenjei közt. Egy időben azt hittem, már-már elhallgatott, végleg kinőtte kamaszkori álmait. De versei újra feltűntek, habár kormosabbak, ziláltabbak lettek. Örök kamasz maradt, költő. Magától értetődőnek tartom első kötete megjelenését. Magától értetődik az évtizede alkotó szerző türelmetlensége is, mellyel nem várhatott az óvatos-kényelmes állásfoglaláshoz szokott, siralmas nyomdai viszonyokkal sújtott „hivatalos” kiadók kegyére. Szellemi életünk legfiatalabb rétege, az 1956 körül született nemzedék nehezebben tűri, ha kiskorúnak tekintik. Vállalja inkább a láncra kötött medvetáncot, mert közvetlen elődei példáján látja, hogy mozgó világunk engedményeket követel, s a tartós jelenlét feltétele a fokozatosság. Felismerve az igényt, a magyar irodalom történetében oly sokszor vaskala- possággal vádolt oktatók lehetőséget teremtettek, hogy tehetséges hallgatóik kötetet kapjanak. Az ELTE Közművelődési Titkársága Szokolay Zoltán verseivel megindította az Eötvös Könyvek sorozatát. Az élő hal című gyűjtemény egy kiteljesedő költészet első összegzése. Feladata a lírai hagyomány megfelelő elemeinek új közegbe illesztése volt, a költői magatartás sajátosságai szerint. Bár a kiadványban a legmodernebb törekvésekre utaló kísérletek is megtalálhatók, a kötet egészét archaizáló szándék hatja át. Régies fordulatok, a szóválasztás megoldásai jelzik ezt. Belesimul a sorok szövetébe a „sírván siratom” figura etimolo- gicája, helyénvalóak a „bujdoktában”, az „enszo- morúsága”, vagy a „széthullvák” elavulóban levő nyelvi alakzatai. Friss életre kel a ballada (A satu szorítása) és az ének (Cantio de Francisco Rákóczi, Romlás ellen való ének) műfaja. Számos szonettben érvényesül a kései József Attila hatása, melyet az érzékeny fül áthallásnak vélhet. Szokatlan szemléleti biztonságot, erős formakészséget mutatnak a költői örökséget felmérő ujjgyakorlatok. Éppen ezért érthetetlen a néhol kiütköző műkedvelő mutatványosság: „Fölgyújtottam a fákat, mert pőrén álltái / vasbeton oszlopok alatt.” (November) Az átmeneti fegyelmezetlenség a pálya továbbfejlődését veszélyeztetheti. A könnyebb ellenállás irányába hajló me- taforagombolyítás az oka, hogy a pontos közérzetjelzés ilyen kimódoltságon csúszik el: „elárvult városok csigolyasorára / fut rá az alapfogalmak szerelvénye.” (Későn) Ezeket a hibákat Szokolay tehetsége nem mentheti már. Kis könyve nem csupán ígéretes tehetségről, hanem a beváltott ígéretről tanúskodik. Egység húzódik a ciklusok rendjén keresztül, még ha ez hanyatlás, folyamatos elkomorulás is. Hőse eleinte tavaszban, virágzó fák közt, napsugaras tájon jár, hogy végül a télig botorkáljon, a hóban ásni vermet (Sláger). Nagyon korán vesztő, nyirkos vidék veszi körül, ahol sárba hullva elborítja a „köd-kendert tiloló világ.” (Messzelátó) A kezdeti énekes-balladás dallam itt már csak slágerré torzulhat. Alapélményeit, otthontalanság-érzetét valóban a következetesen ismétlődő kő-motívum sűríti. Meghatározónak mégis a rács, a háló képzete mutatkozik Szokolay költészetében. A későn jött ember, a fázó lelkű fogoly állapotát énekli. A Tánc kavargását a sokszerűség forgatagával és a kockarázás véletlenével egyesítő hosszúverse a megkésettség eredetét magyarázza. Hajdani fényes szellők sóhajjá szelídültek. Nagy László-i hittel és daccal kíván kockázatos, tétet adó létezést. Miskin herceg rokona ő, léte a partravetett halhoz hasonlatos. Élő, de vergődő, légszomjban szenvedő lény. Tanácsát magamban mondogatom: „Ha megszédülnél, / kapaszkodj a rácsba.” FRÁTER ZOLTÁN FÁBIÁN ERNŐ: A TUDATOSSÁG FOKOZATAI Az adott terjedelemben nehéz összegezni Fábián Ernő alig nyolcvan oldalas könyvét. Igaz, kivonatolás nem is helyettesítheti magát a könyvet. Fábián Ernő az európai történelmet, kultúr- és filozófiatörténetet részletekbe menően ismeri, s amikor szükséges, hasznosítja is a részletek ismeretét, ám könnyedén lemond az adatok és események részletezéséről, ha a gondolatmenete a nagyobb áttekintéseket vagy éppen az általánosításokat követeli meg. A kötet két tanulmányában (A közösségi létezés és az ideológiák, valamint az Azonosság és kultúra cimet viselik ezek az írások), a szerző a nemzetnek mint közösségnek a kialakulásáról, az egyénnek a közösségben és a történelemben betöltött szerepéről, a nemzetről alkotott ideológiákról értekezik. Mindezeknek konkrét vonatkozásait is vizsgálja, amikor a kultúrának a közösség (s így a romániai magyarság) életében betöltött szerepéről s — mintegy illusztráló példaként — a transzilvanizmusról ír. A jelzett témák összetettsége, s az, hogy szinte valamennyi kérdéskörről mindmáig homlokegyenest ellentétes felfogások, vélemények alakultak ki, a szerzőtől természetes módon követelték meg eredményeinek általánosítását. Fábián Ernő kísérletnek tekinti az írást, kísérletnek az ismert vagy kevésbé ismert történeti összefüggések új rend szerinti csoportosítására. Az esszé sajátos műfaját műveli: munkái nem ismeretterjesztő írások, hiszen itt a szemünk előtt zajlik a küzdelem a történeti anyag megragadásáért és formába öntéséért — de nem is a szépírói 91
