Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Karinthy Ferenc: Utószó: regényrészlet

A következőt ellenben, szintén népszerű figura Pesten, tehetséges, gyakorta szereplő ifjú tévériporter, ő hagyta el, annak nem csekély meglepetésére. És így tovább, hosszabb s rövidebb, kisebb és súlyosabb szerelmek, csalódások, ki reá unt, kire Teca; összeszámlálásukhoz a tíz ujjára se lenne szükség.

Mindennek kimondatlan lényege: szabad vagyok. S a kihívást még fokozta, hogy a lány kezdte visszategezni, úgy látszik, Magyarországon is ledőlt számos ósdi tilalomfa. Derülve konstatálták, hisz nyilván ösztönösen történt. Erre inni kellett, ahhoz puszi járt, abból pedig olyan igazi csók lett, a professzor elámult a hazai technika imponáló fejlődésén.

Tisztázandó még, hogy melyikük mikor csudálkozott rá a másikra először, izgalmas és szórakoztató visszanyomozás.

— Én rögtön elsőre, ahogy megbámultad a szamovárt, mint aki most jött fel Csaba- csüdről, kiszúrtalak.

— Jó, de mért?

— Ki tudja? Az esetem lehetsz.

— S hogy annyival idősebb volnék?

— Elhiszed: talán épp ez fogott meg? Elegem volt a taknyosokból.

— Hát hány éves a kisasszony?

— Huszonöt múltam.

— Születésnap?

— Március huszonegy. Én hozom a tavaszt.

— És azt nem szúrtad ki, hogy külföldön élek?

— Nem látszik rajtad.

— Ez bók vagy gáncs?

— Csupán annyi, nagyon magyar vagy.

— A kinézésem? Pofám? Beszédem?

— Az is, meg egészen .. . No és te? Miként méltóztattál észrevenni?

Pachy professzor óvatosabb: bizony csak lassan, fokozatosan fedezte föl magának és járta körül tapogató pillantásával, gondolataival a szép üzletvezetőnőt, aligha jutva el odáig, hogy közelebb is kerülhetnének. Talán csupán ma délben villant elé az esély, Teca spontán kifénylő öröme, az a paiástolatlan, boldog tündöklés bátorította fel, hogy meghívja.

— Mondd — tért vissza amaz a korábbiakra. — Igazán nem akarsz beszélni a feleségedről?

— Muszáj?

— Csak ha nem esik nehezedre. Érdekel, ne csudáid. Mért váltatok szét?

— Hosszú.

— Megvan?

— Úgy tudom.

— Úgy tudod?

— Nem levelezünk.

— Itt maradt, Magyarországon?

— Aha.

— Találkoztál már vele?

— Még nem.

— És fogsz?

— Bizonyára.

— Jó. De majd elmeséled. Az egészet.

— Lehet. Egyszer. Később.

A lány kíváncsisága azonban nem könnyen elégíthető ki, más irányban folytatta.

10