Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Karinthy Ferenc: Utószó: regényrészlet

székvezetője megszerette, s amikor végzett, odavette adjunktusnak. Bejáratos a házukba is, Oscar Taylor a neve, nagy tekintély a szakterületén, felesége sienai származású. Kedves, művelt, vendégszerető népek, számos érdekes és híres ember megfordult náluk, még Chagall, Bernstein, az író Truman Capote is. S amikor a Brooklyn College-ben megüresedett egy állás, ő ajánlotta be, ez a jelen munkahelye, immár tizennégy esztendeje.

Teca az elbeszéléséből, különös ráérzéssel, leginkább arra az olasz asszonyra kíváncsi: milyen volt, csinos, vonzó-e, mennyi idős és hasonlók. S furcsa, neki, aki efféle témákban annyira zárkózott szokott lenni, most jólesett röviden elmondania regényüket evvel a Ritával, igaz, bizonyos lehetett benne, hogy a lány soha az életben nem fog találkozni az illetőkkel. Sudár termetű, büszke mediterrán szépség, akkoriban már közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz, és még csak lelkifurdalásra sem okuk, mert férje éppen egy kilátogató magyar hölgybe szerelmes, akit budapesti történész vendégelőadó barátjuk vitt el hozzájuk. Az egész ügy nem tartott tovább fél évnél, aztán Taylorék, újabb bonyodalmak folytán, sajnos el is váltak, s a meghitt otthoni körük, színes társaságuk széthullott. Rajta és azon a másik New York-i kedvesén kívül nem is igen volt több kapcsolata Amerikában, elég kis szám, a hosszú időre elosztva.

— Maga nem nős? — kérdezte gyanútlanul Teca. — Sose volt?

— De igen, még idehaza — felelte elvörösödve. — Nagyon régen.

— És? Azóta?

— Nőtlen vagyok. Gyerekem sincs.

A lány megsejthette, hogy allergikus ponthoz nyúlt, másfelé kanyarodtak. Bizalomra bizalom: rajta a sor. Szüleiről mesélt, az apja már nyugdíjas, csupán az engedélyezett heteket dolgozza le, régebben művezető vagy ilyesmi, azelőtt, még az ánti- világban tényleges katona, továbbszolgáló altiszt, s amire legbüszkébb, a kormányzó egyik segédhivatalában írnokoskodott, persze alacsony beosztásban. Kemény, rideg, korlátolt, fukar férfi, könyveket nem olvas, a sport sem érdekli, szerinte ez mind csak badarság. Most az anyjával, akit szintén durván elnyom, terrorizál, vidéken építenek sajátkezűleg valami nyaralót, no, nemcsak maguknak, hanem hogy majd jó pénzért kiadhassák, rengeteg a fáradságuk vele. Ezért is van ő ennyit egyedül a lakásukban, amúgy örömére.

— Térfi Teréz, Térfi Terka, szépen alliterálsz — morzsolgatta, rá sem eszmélve, hogy már tegezi. — Mégis ilyen költői ihlettel kereszteltek?

— Áh, hisz eredetileg nem is így hívtak.

— Hát?

— Taubernak.

— Tauber?

A professzor fölfigyelt: az ő anyjának is ugyanez a leánykori neve, Tauber Piroska. Nincs-e itt összefüggés, rokonság? Teca azonban édeskeveset tudott a családjáról, kideríthetetlennek tetszett, nagyon távoli, kibogozhatatlan. Különben is, ez a Térfi csupán adoptálta, miután a mamája első férje, vér szerinti apja korán meghalt, ő nem is ismerte.

Ezekből úgyszólván szervesen adódott, hogy intimebb kérdésekre térjenek át, s a leány e tekintetben is kendőzetlenül nyílt, éreztetve, önálló, független, nincs mit titkolnia. Az a fiú, akivel nemrég szakítottak, bár rendes, helyes, becsületes, előnyös anyagi körülmények közt él, s még el is vette volna, neki esze ágában se hozzámenni: túl lassú, passzív, unalmas, néha még a színházban, moziban is elaludt. Természetesen nem ez az első, sokkal régebben volt, jóformán bakfis korában, tizenhét éves fejjel beleszédült egy híres popzenészbe, amaz magához fogadta, majd hamarosan ki is rakta.

9