Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény
Aztán vége lett a degradálásnak, Martinovics újra a börtönben viselt ruházatában állt ott. Kondé most a bírák felé fordult, s harsányan mondta: Vobis ergo judices, hominem hunc, qui contra pátriám conspiravit. . . Martinovics közbevágott: — Non est verum, contra pátriám non, séd contra regem! Zúgás támadt, részint a vita, részint amiatt, hogy a bámészok jó része nem tudta, miről folyik a disputa. Mária megint elkapott egy lentről jövő német suttogást: „Azt mondta, nem a haza, hanem a király ellen esküdött.” Mária elképzelte, hogy kifelé menet kilép a tömegből és legalább egy búcsúpillantást vetnek egymásra. Ha megtudná, hogy eljött, vajon megkönnyítené-e neki a hátralevőt? Elindult lefelé a lépcsőn, a fátylát is félrevonta. Lent a tömeg az oszlopok mentén összesűrűsödött, áthatolhatatlanul. Ha kiáltana, csupán a nevét, a hangjáról talán felismerné. És akkor újra nem hallotta, hanem érezte magában azt a hangot, mely azt mondta: már késő. Mária hagyta hullámoztatni magát a tömegtől, és könnyei végigcsorogtak az arcán, mint a vér. ❖ ❖ ❖ Amint Martinovicsot visszavitték a szobájába, végig vetette magát a priccsen. Szédült. Aztán a kukucskáló ablakhoz ment, s kántáló hangon, ahogy miséző papok szokták, elkezdte: — Hallotok engem? Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay, Sigray? A mindenható előtt megkövetlek benneteket, kiket bevontam az összeesküvésbe. A kis ablak kinyílt, az ismerős tót gárdista kukkantott be, s ijedten szólt: —- Apát uram, ne tegye ezt, kérve kérem. — Az ítélet alól nem oldozhatlak fel benneteket, s ha már nem éltethet az a tudat, hogy a királyt megbuktattuk, tán vigasztalhat, hogy mások taszítják le trónusáról, s eljön a szabadság országa. Kintről csörömpölés hallatszott, Novák kapitány, a gárdisták feje toppant be dühvei, de méltósággal: — Martinovics uram, parancsom van megakadályozni az efféle rendbontást. — Parancsa, kapitány? — nézett rá Martinovics. — Nekem pediglen kérésem: hozasson a fullajtárjaival egy krucifixumot, azt talán az elítélteknek használni nem bűn. Novák megütközve nézett, mert a fogság hónapjai alatt kiviláglott Martinovicsról, hogy pap létére vallástalan életet él. Novák intett, s az egyik kíséretében levő legény eltrappolt. — És mustrált papirosa van-e a palatínusnak? — Mustrált papiros? Novák nem tudta, mi sül ki a kérdésből. — Az bizony — mondta Martinovics. — Tizenhárom lengyel táncot komponáltam itt a tömlöcben, azokat vetném papírra. Ha már ki vannak ókumlálva, ne vesszenek kárba, hátha lesz, ki eljárja őket a temetésem után. Novák egyik lábáról a másikra állt, nem tudta mitévő legyen. Közben visszaért a gárdista a feszülettel, s nyújtotta a kapitánynak, de Martinovics elkapta a kezéből, s rögtön megcsókolta. Novák s a két őr kidülledt szemmel lesték. — És most hagyjanak magamra istennel, ki nem hagyja cserben az ő szolgáját. 38
