Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

— Ha kitudódnék, tárgyalni fognak velünk.

— Közelesen lesz esküvőm . ..

— Ergo: retirálsz?

— Jeanette nem érdemli a szembekötősdit . . .

— Jeanette?

— Arám. Bécsben él, ritkán találkozunk.

— Minden tisztáztatott, felejtsd el, hogy igazgatói tisztre kértelek ...

Hajnóczy ujjai elfehéredtek az asztal lapján, úgy szorította.

— Ez zsarolás — mondta. — S oly ügyben, mely nem csak rám nézve kockázatos. S azért sem érdemiem, mert a magyar viszonyokról először tőlem kaptál betekintést.

Nem szóltak. Martinovics enyhíteni akart a komorságon.

— Ha velem valami esnék, Szentmarjay vegye át az irányítást.

— A végrendelkezés azért még korai — mondta Hajnóczy. — S bár Jeanette sem érdemli a titkolódzást, de légióként a Sigray-féle szerencsétlen emberek miatt van aggályom. Alkalmatosabb embert nem találni? Ha elképzelem, mit gondolhat a titkos társaságok céljai felől . . .

— Semmit — mondta Martinovics. — Nem avattatott be. Ő csak a reá bízott Reformátorok Társaságáról tud. S e titoktartást nemcsak személye, hanem a respublika majdani kivívása is megköveteli, mit nélkülük kell véghezvinnünk.

— Ha egymásban sem bízhatunk, kiben bízzunk?

Martinovics elsápadt.

❖ íj« ❖

Martinovics meglepődött, amikor a folyosó fordulójában néhány lépésnyire Laczko- vicsot látta. Két őr között állt, azok a kulcsokkal voltak elfoglalva.

— Megyek a fővesztésemre — mondta Laczkovics harsányan.

— Csend! — förmedt rá a kísérők egyike.

— Hittem neked, s ez a vége — mondta Laczkovics, s elfordult.

— Engem hibáztatsz, János? — s Martinovics érezte, minden vér a szívébe gyűlik, majd egyetlen lökéssel szétárad. Agya majd megpattant. — És barátod, Sehy? Kit el sem fogtak!

Martinovics már bánta a dühödt mondatot. Laczkovics elfordultában még visszanézett. „Elvégre nem gyerek, ki mindent elfogadni kénytelen” — gondolta Martinovics. „Ha korábban meggondolta magát, miért nem vált ki? Az agónia megkezdődött, egymásra acsarkodunk, s már nemcsak magunkban, de nyíltan is. Az önuralom most maga a bátorság.”

A teremben, hol már bent voltak a bírák, amikor meglátta Németh önelégülten, zsírosán fénylő arcát, már tudta, elvégeztetett. Zichy országbíró olvasta fel a király kegyelmet elutasító válaszát. Martinovics úgy érezte, valamilyen lebegésbe került. „Csak a Iában, bírja ki.” Ám amint megszólalt, hangjának erejétől meglepődött.

— Balga voltam, míg reménykedtem. Ily ítéletet érdemel, ki nemcsak királyra, de királyságra emel kezet. Engem megölhetnek, bíró uramék, de mily elégtételt érezhetnek olyan szerencsétlen ember, mint Sigray elpusztításával. Kit magam is bánok, hogy szervezkedésbe vontam.

Zichy országbíró felállt, s ezt a hétszemélyes tábla jelnek fogta fel, kivonultak.

Martinovics úgy érezte, mintha nem ő, hanem egy harmadik személy kiáltana utánuk:

— Egy halott embertől is tartanak már, tudós uraim?

í-í íjc íj:

36