Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

Gotthardi nem kívánta bevallani, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem sikerül az uralkodó elé járulnia. S ha mégis sikerülne, miért ő viselje el a császár rosszkedvét. Gotthardinak arcizma sem rezdült, csak a söréből kortyolt.

* * *

— Ahhoz bátorság kellett, midőn Ferenc végig a korzón, a Kemnitzertől a Casinóig a Marseillaise-t énekelte — mondta Sehy. — De az efféle titokzatoskodáshoz, mit professzor uram mível, nem kell sok kurázsi.

— A körben már sok emberfőt csiszoltunk élesebbre — mondta Gyurkovics Ferenc.

— Olvasóköröktől a világ még nem változott meg — mondta Sehy. — Van-e, mit egyáltalán olvasni érdemes. Mert ha igen, ide vele, holnap kiállók vele a szálában, s fennen elmondom, mindenki okulására.

— Ffogy aztán másnap bezárják a Rondellát! — szólt közbe Hajnóczy.

— Hát zárják, legalább történik valami — vágta rá Sehy.

Szentmarjay a szomszéd asztalnál abbahagyta a kártyát, kirúgta maga alól a széket, s odament Sehyékhez.

— Fel bátran a harcra, szalonjakobinusom! — mondta Sehynek.

A társalgás megszakadt, várták, mi lesz. Sehy értetlenül nézett fel:

— Hiszen én dicsértelek, kedves barátom.

— Éppenséggel ettől ódzkodom — mondta Szentmarjay.

Martinovics csendben figyelte a jelenetet. Gyurkovics, a kövérkés, sápadt egyetemi tanár, mint titkos körök szervezője? És Sehy miért rontja mindiga hangulatot? De mit érdekli mindez már őt? Pestre jövetele előtt még egyszer találkozott Gotthardival, ki szó nélkül egy levelet tett elébe. Pergen gróf írta a császárnak, s benne többek közt támogatását kérte Martinovics címzetes apáti címének elnyeréséhez. A levélen a császár ellenjegyzése állott: „Elutasítva”.

Akkor már csak azért nem lépett vissza ettől az úttól, nehogy Gotthardi háládatlan- sággal vádolja. Akkor kellett volna külhonban maradni, mikor még Potoczki gróffal járták a világot. Svájc vagy Franciaország? Bárhol többre vihette volna. A dijoni kémiatanár, Guiton de Morveau, kit akkor megismert, ma a forradalmi konvent tagja. „Én meg itt azon töröm magam, hogy egy Gyurkovics nevű dilettáns szervezkedését belefoglaljam-e jelentésembe vagy sem.”

Hajnóczy ült mellé.

— Martinovics uram, úgy hírlik, a Moniteurben Gorani nagyon becses levelet intézett az uralkodóhoz. Nem állana módjában megszerezni e példányt, s eljuttatni Pestre?

„A Matschakerhof-beli barátoknak biztosan meglesz” — gondolta Martinovics, s már majdnem beleegyezően bólintott, mikor belevillant: „A véletlen minő kerítő!” Mióta hever már iratai közt a röpirat, melyben Ferencnek szánt minden dühét beleadva, valamennyi gondolatát megfogalmazta? S ha a császár a személyes szóra nem hajlik, érdemes még egy kísérletet tenni, hátha a közvélemény nyomására engedékenyebb lesz.” Mi lenne, ha Gorani nevében mondanám el, mit kellene tenni?” Beleszédült a lehetőségbe. Segyben lemérhetné, mennyire hatékonya lánc, melyet Gyurkovics épített ki a gondolatok terjesztésére. Amit azért sem árt ismerni, hátha egyszer jól jön még, ha Gotthardiék is nyomára bukkannak.

— Megkísérlem — mondta tettetett nyugalommal.

* * *

32