Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

gyorsan. Talán még arra is megpróbálnák rávenni, varrja vissza az eltépett szálakat. És Martinovics sem hagyná annyiban, magyarázatot várna, zaklatná.

— Megszomjaztam — menekült el a gondolatai elől.

Martinovics felvillanó örömmel indult el, bár tudta, a befejezetlen beszélgetések máskor már nem gombolyíthatok tovább, akkor már felidézhetetlenek bizonyos körülmények, melyeket most szavak nélkül is beleéreznek még a mondatokba, de amelyek hetek, hónapok múlva már elillannak, s előhíva őket, már mást jelentenek. Ha túl- virágzott ágat akarunk letörni, érintésre lehullnak a szirmok, s csak a meggyötört csonk marad a kezünkben.

* * *

Hajnóczy azt hitte, kihallgatásra viszik. Ugyanabba a tágas terembe vezették, ahol már állt Németh János előtt, de most Madách János, az ügyvédje várta. Harákolt, kirakta maga elé a papírjait.

— Hm, titkár úr, nem valami jól áll a szénánk — és köszörülte a torkát.

Hajnóczy elvörösödött, hogy letartóztatott létére néhai kamarai titkárságára emlékeztetik, de nem replikázott.

— Az apát mindent kitereget. Oly színben tüntetné föl a dolgokat, mintha egy kész szervezkedés élére állt volna. Amit titkár uramék kezdeményeztek Pesten, s ő Bécs- ből csak a híreket, a világot kapcsolta volna be . . .

Hajnóczy hallgatott. Ha az ügyvéd tájékoztatásul mondja, úgy nincs mit válaszolnia, ha pedig nem . . .

Madách János várakozástelin nézett fel, de Hajnóczy rezzenéstelen arcát látva folytatta :

— Mit tanácsol, titkár úr?

— Mit tanácsolhatnék, ügyvéd úr? Letartóztatásom után önként vallottam, mert elhitették, hogy a császár őfelsége maga érdeklődik az ügy felől, s két-három héten belül kiszabadulunk. S annak hány hónapja!

— Megcáfolhatná az apát vádaskodásait!

Madách János nem nézett fel az iratokból, de feszülten figyelt. Hajnóczy legszívesebben befejezte volna a társalgást, de ahhoz sem fűlt a foga, hogy idő előtt visszamenjen hideg cellájába. Ez itt legalább más, mint a megszokott falak. „Amit én mondanék, azzal meg Martinovicshoz szaladnak. Már az ügyvédek is hajlandók az együttműködésre?”

A sötét posztóból készült, zsírpecsétes ruhájú Madách szaporán irkálni kezdett.

— Sebaj, titkár uram, fel a fejjel. Nehezebb helyzetből is kivágtuk magunkat.

Hajnóczy nehezen állta meg, hogy fel ne nevessen. Ezzel az emberrel sosem volt

együtt a bajban. Szerencsére! —villant bele. Királyi többesben beszél, pedig mit számít a védencnek, ha ő, az ügyvéd majd csak kivágja magát.

„Martinovics viszont miért fecseg annyit? S miért próbál mást még mélyebbre nyomni, ha amúgy is bent vannak a bajban. Persze, ha igaz, amit Martinovics védekezéséről mondtak . . .” Hajnóczyban az a bizalmatlanság erősödött fel, amelyet megismerkedésük alkalmával érzett.

Sehy Ferenc hozta magával az apátot, „bécsi ismerősét” az Abaffy Ferenc házában esténként összegyűlő társaságba.

Martinovicsot különös izgalom fogta el, amikor bemutatták neki a kékszemű, köpcös Hajnóczyt. Akkor érzett ilyesmit, amikor Lembergben állatkísérleteket folytatott, s vizsgálhatta, miként viselkedik a bezárt lény, anélkül, hogy tudná, valaki figyeli.

27