Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

A nyáron elhunyt Lipót császár fiának, Ferencnek levélben jellemezte a legveszedelmesebb magyar urakat. Gotthardi jóvoltából a végrendelet bizonyos részei Martinovics előtt is ismertek voltak. Ha felidézte az olvasott mondatokat, Martinovics mindig II. Lipót hangján hallotta azokat: „Széchenyi Ferenc és titkára, Hajnóczy, mindketten nagyon veszedelmesek, főleg az utóbbi tehetséges, nagyon hevesek. Főleg a titkár lázító iratokat szerkesztett és utazgatott, hogy a vidéket fellázítsa. Berlinbe küldték. A Vörös Amerikai Páholy tagjai levelezésben állnak a berlini udvarral.”

„A viszonylatok játékai” — gondolta Martinovics. — „Lipót nekem jótevőm volt. Hajnóczy is hivatalért folyamodott hozzá, viszont nem nyerte el, tehát nem volt és nincs az udvar kegyében, holott ama lázító iratok gondolatai sokban hasonlatosak az enyéimhez. De hogyan lehet ezt itt a tudomására hozni?”

— Megvan-e még Bécsben az épület, hol a Hadi és Más Nevezetes Történetek re- dakciója volt? — kérdezte Hajnóczy, mert zavarta az átható pillantás.

— Mikor volt az? — kérdezte Martinovics.

— 1791-ben dolgoztam ott. Azután következett a Magyar Hírmondó.

— 1791? Hiszen jómagam is akkor kerültem Bécsbe!

— Boldog idők — Hajnóczy arcán kesernyés mosoly. — Akkor még a franciaországi eseményekről is szabad volt szólni.

Sehy jött oda, borospoharat nyújtott feléjük. Hajnóczy elutasítóan intett, Martinovics elfogadta az italt.

— Meg sosem láttam a magyar társulat előadásait, mit játszanak most? — fordult Sehyhez.

— Magyarított német darabokat. Időnként még a nyitódarabot, Simái Kristóf Igazháziját is elővesszük. Brühl darabjából metélte a szerző. Nincs magyar darab. De nagyobb baj, hogy Kelemen László meg barátai játsszák a jó szerepeket. Az nem számít, kinek van tehetsége.

Hajnóczy arcán felnyomult homloka fölé, ritkuló hajzata közé a pirosság.

— Sehy uram, talán örvendeni kéne, hogy a Rondellában végre magyar szó hangozhat fel, s nem áztatni a kollégákat. Mert szavai szerint Kelemennek szemernyi tehetsége sincs. S az is bűn, hogy olyan társulatot szervezett, melyben a társak egyben barátok is? Hiszen a siker oly kevés fizetség azért, mit vállaltak.

— Világosítson meg, Hajnóczy uram — emelte fel hangját Sehy. — Én, aki nem vagyok Kelemen barátja, már színésznek sem lehetek jó? Mert Kelemen így tartja?

— Ezt egymás közt kell eldönteniök— mondta Hajnóczy hűvösen. — De e körben ha más nem is, az illendőség azt diktálja, hogy ne ügyünk acsargói legyünk, hanem védelmezői.

Martinovicsot Sehy hozta el a házba, de Hajnóczyval sem akarta befejezni az épp elkezdett beszélgetést.

— Indulnom kell Budára — szakította meg a vitát. — Megállapodtam egy csónakossal .. .

— Nekem is át kell jutnom — csillapodott le Hajnóczy. — A Fortuna utcában van lakásom.

A Kecskeméti utcából a Duna felé fordultak. A szokatlanul enyhe áprilisi este vízszagot hozott. Martinovicsban gyerekkori emlékek moccantak meg.

— Tudja-e Hajnóczy uram, hogy anyám is Budán él, s ott nőttem fel magam is?

— Engem meg a víz illata Pozsonyra, a gimnáziumi évekre emlékeztet — mondta Hajnóczy.

— Akkor kegyelmed is jócskán belakta ezt az országot.

— Az anyagi szükség választatta mindig a szolgálatot — mondta Hajnóczy. — Bár ez háládatlanság is, hiszen Széchenyi Ferencnél jobb pártfogót és gazdát keresve sem ta28