Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

— A titkosrendőrség feje vagyok.

Martinovics nyomban visszaült, de Gotthardi bármennyire próbált az arcán megrendülést, pánikot felfedezni, semmi jelét nem észlelte.

— Én pedig a lembergi egyetem dékánja — mondta Martinovics elzárkózón.

— Ugyan, kedves dékán úr, csak nem gondolja, hogy egyedül jövök, ha valami bajunk lenne önnel.

— Mint találkozásunk pillanatában, most is csak megismételhetem: várom magyarázatát.

— A megboldogult József császárnak én is csak hálás lehetek — Gotthardi olyan tónusban folytatta, mintha nem is Martinovics szavaihoz kapcsolódna, hanem elréved- ne. —Jó tíz éve Pesten kitűnően menő kávéházam volt. Ki gondolta volna, hogy ez adja a tapasztalatokat? Ha nem akartam is, kénytelen voltam meghallgatni vendégeim közlendőit. Néhány év alatt a pesti kerületi rendőrség feje lettem, majd Bécsbe kerültem. De eredeti foglalkozásom törvényét sosem tagadtam meg: a vendég bizalmával tilos visszaélni.

— Ezt hogy értsem?

— Aki információt szolgáltat, az nemcsak ellenszolgáltatást, de megbecsülést és titoktartást is érdemel. Talán ennek is köszönhetjük, hogy az arisztokrata körökből éppúgy kapunk bizalmas adatokat, mint alacsonyabb régiókból. És a hajó névtelen utasaiból így lesznek a kormányzás nélkülözhetetlen segítői. Hiszen az adatok végülis egy kézbe futnak össze, s a bölcs belátás imigyen könnyebben dönthet.

Martinovics arcbőre alatt vibrált a feszültség, csak félig kísérte figyelemmel Gotthardi szavait. Vajon mi nyugtalaníthatja? — törte a fejét Gotthardi.

— Dékán úrnak Lembergben nyilván szerteágazó kapcsolatai és nélkülözhetetlen értesülései vannak.

Ilyen, nem is burkolt ajánlat esetén Gotthardi már egyaránt volt tanúja teátrális kitérésnek és félelem diktálta elzárkózásnak is. Martinovics válasza meglepte:

— Négy esztendeje, midőn József császár őfelsége Lembergbe látogatott, új cséplő- és dohányvágó masinát mutattam be előtte. A császár nagyszerűnek tartotta szerkezetemet, csak épp meghonosítását vetette el, azon egyszerű oknál fogva, hogy feleslegessé tenné az emberi erőt, a munkáskezeket, amelyek pótlására pediglen az egészet szerkesztettem. Nyílt felkínálkozásomat nem fogadták el, s most egy másik uralkodó érdekeit titokban szolgáljam?

— De végülis a császár nagyrabecsülte, ha kinevezését jóváhagyta. S amit én kínálok, azt hogyan lehet holmi szerkezetek sikeréhez vagy sikertelenségéhez mérni?

— Megpróbálok Gotthardi uram logikájával érvelni. Én utálom Lemberget, azt a tenyészetet, mely befon és lehúz. Tehát az első alkalmas pillanatban megszabadulnék onnan, feltéve, ha volna hova. Gotthardi uramnak viszont tartós együttműködésre van szüksége. Hát ezért nem érdemes kapacitálnia.

Ez az ember kéreti magát — gondolta Gotthardi kajánul és megnyugodott.

— Arra nyilván még nem gondolhatott dékán úr, hogy kapcsolatunk révén köny- nyebben megszabadulhatna a gyűlölt városból.

Martinovics arcán árnyék vonult végig, de aztán elnyomta az a feszültség.

— Ajánlata elgondolkodtató, Gotthardi uram, de mint mondottam, nélkülözi a rációt, hiszen nem egy állomáshelyét elhagyó ember megnyerése áll érdekükben.

— Dékán úr, nekünk nem egy ember megnyerése, hanem az uralkodó szolgálata a legfontosabb. Ám ha egy olyan személyt sikerülne bekapcsolnunk a szolgálatba, kinek képességei felette állnak másokénak, akkor eme ügyre, s nem napi érdekekre kell függesztenünk szemünket.

15