Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

— Akkor szaván fogom, Gotthardi uram — mondta nyomban Martinovics. Gotthar- dit elégedettség töltötte el.

— Ha kieszközli, hogy az uralkodó elé járulhassak javaslataimmal, akkor ezt úgy tekintem, mint itt kifejtett elvének gyakorlati igazolását.

Gotthardi dühös lett, de igazolva érezte megérzéseit: ez az ember kiváló játékos. De hogyan kérjen kihallgatást a császártól? Pusztán arra hivatkozva, hogy Martinovics dolgaival már József császár is foglalkozott?

— Elbizonytalanodott, Gotthardi uram. Szívesen visszalépne. Hát ne gyötörje magát, rosszallásom nélkül megteheti.

Gotthardi bosszús lett, ugyanakkor önkínzó elégtételt érzett a kezdeti megérzéseiért.

— És miért éppen a lembergi kapcsolataim izgatják önt — folytatta Martinovics. — Esztendőkkel ezelőtt, egy jóakaróm kegyessége folytán bebarangoltuk fél Európát. Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Svájc . . . Franciaországban olyan ismerőseim vannak, mint Leland, a csillagász, Condorcet, Guiton de Morveau, a dijoni kémikus .. .

Gotthardi az esélyeket latolgatta, mikor látta, hogy Martinovics arcán a feszültség mintha felszökne, barna arcbőre már-már szürkésbe váltott. Valaki bejött, de Gotthardi nem akart megfordulni. Gyors léptek kopogtak a lépcsőn, a galérián egy nő sietett lefátyolozva. A rejtély — gondolta Gotthardi, mert bár Martinovics nem nézett oda, de mintha idegszálaival követte volna az ismeretlen mozgását.

— Nos, Gotthardi uram?

Gotthardi úgy érezte, most ő jutott lélegzetvételnyi szünethez. Meg kell tudni, ki ez a nő, addig is belemegy a játékba.

— Rajtam nem fog múlni — és kezét rátette Martinovicséra, aki rögtön visszavonta a magáét. Aztán biccentett, felállt és elvonult.

A tulajdonos valamit közölni akart velük, de a kétszeri leintés után már nem akart kockáztatni.

* * *

II. Lipót türelmetlenül futtatta a szemét az elébe tett folyamodvány sorain, s közben azt remélte, belép a titkára és jelenti, megérkezett II. Frigyes porosz uralkodó válasza az ő padovai felhívására, melyet Európa uralkodóihoz intézett.

,,Ez a beadvány is Gotthardi túlbuzgóságának eredménye . . . Saját kijelentéseim rabjává válók, ha az alattvalók ilyen serények. Való igaz, inkább fizetett ügynökök, mint drága hadsereg, de ez mégiscsak sok ... És félre a régi ellentéteket a poroszokkal, mert súlyos események készülnek Franciaországban, semhogy most Frigyessel nézzünk farkasszemet. Ha Párizsban a csőcseléktől már XVI. Lajos is veszélyben van, akkor veszélyben van Marie Antoinette is. Szegény nővérem!”

Lipót idegesen lapozott a folyamodványban.

„Nocsak, ez egy polihisztor. Gyáripar, kézműipar, kereskedelem, kémia ... Mindhez ért? Még bányatanácsos is szívesen lenne Selmecen.”

A beadvány mellett egy röpirat és egy könyvecske. A röpirat latinul íródott a magyar diétái rendekhez: Oratio ad proceres et nobiles regni Hungáriáé. A könyv francia nyelvű: Mémoires Philosophiques oú la nature devoilée. A magyar országgyűlés májusban szép csendben kiszenvedett, de Lipót érdeklődéssel kezdte tanulmányozni a röpira- tot.

,,A polihisztorság átka” — gondolta. ,,Aki kiváló a kémiában, nem biztos, hogy a politikában is az. A röpirat szerzője reformokat sürget. Naiv ember, mindezt a magyar rendektől várni? Úgy látszik, Lemberg valóban messze van Budától, Pozsonytól és

16