Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

A zuhogó esőben Gotthardi nem akarta a közelben várakoztatni a kocsist. Ám a tulajdonos közölte, hogy a vendég nincs a szobájában, már délután elment. Gotthardi bosszús lett: gyalog vágjon neki az esőnek? Rendelt egy kapucinert, s várt.

A tölgyfaburkolat faragványait nézegette. Egy éve talán még valamelyik egyszerű beosztottjára bízta volna ezt a dolgot, de egy idő óta bizonytalanság kerítette hatalmába, olyasmiket is magára vállalt, amelyek felemésztették minden idejét. Az új császár, Lipót új titkosrendőrség felállítását határozta el, s bár Gotthardi megerősíttetett tisztében, de maga körül nyugtalanító változások jeleit észlelte: tavasszal a császár váratlanul felmentette van Swietent, akihez a cenzúra ügyei is tartoztak. Gotthardi évek során kialakult érzéke azt súgta: csak magában bízhat.

Az ajtó abban a pillanatban kinyílt, s egy csatakos, hajlottnak tűnő férfi lépett be. A tulajdonos jelezni kívánta, hogy a várt személy érkezett meg, de Gotthardi leintette. A galériára vezető lépcső előtt a jövevény mellé lépett és megszólította:

— Martinovics uram?

A magyar szóra amaz meglepetten megállt.

— Üzenetet hoztam — mondta Gotthardi. — Üljünk le az asztalomhoz, ott nem zavar senki.

Martinovics némileg elbizonytalanodva követte. A tulajdonos elindult volna feléjük, de Gotthardi egy kézmozdulattal visszaküldte.

A csendes sarokban Gotthardi futó pillantással felmérte az aszkétaarcú férfit, aztán rákezdte:

— „Az egész világ a szabadkőművesek hazája, mindaz, mi az embert érdekli, az ő szférájába tartozik. Megtalálod a rokonleiket minden országban, hol a világosság szétterjed. Erezd át rendünk felséges szándékát, szenteld életedet az emberiség boldogí- tásának, tedd tökéletesebbé magadat".

— Ez volna az üzenet? — kérdezte Martinovics visszazökkenve elutasító merevségébe.

— Nem. Kegyes hazugság volt, mert el kellett vonnom a hallgató fülek köréből.

— Mivégre?

— Ismeri az előbbi idézetet?

— A Regulae Matomorum. A lózsiba belépés esküje.

— Helyben volnánk.

— Szabadkőműves páholy tagjának lenni tudtommal nem főbenjáró bűn. Viszont a titoktartás kötelező, s ha az úr ...

— Gotthardi Ferencnek hívnak.

— Ha Gotthardi uram tagja valamelyik páholynak, úgy furcsa módját választotta az eszmék terjesztésének.

Gotthardi felnevetett.

— Akkor kedves dékán úr, a bevett üdvözlést választom, nemde? Jobb kézzel megérinteni a bal vállát. . . avagy rosszul mondom?

— Gotthardi úr kiváló ismerője a páholynak, csak azt nem tudom még mindig, mivégre hívott félre.

Martinovics már ingerült volt, s Gotthardi emberismerete azt súgta, valami miatt türelmetlen, mielőbb szeretné befejezni a társalgást. Gotthardi úgy döntött, hogy éppen ezért elnyújtja a beszélgetést.

— Nem is kérdi, dékán úr, honnan lehet tudomásom a császárvárosba érkezéséről, alig kétnapos ittléte után.

Martinovics, megelégelve a játékot, felállt. Gotthardi sietve bevitte az első oldalvágást :

14