Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - SZEMLE - Dobozi Eszter: Király László: Amikor pipacsok voltatok: [könyvismertetés]
SZEMLE KIRÁLY LÁSZLÓ: AMIKOR PIPACSOK VOLTATOK Nyolc kötete után — melyből öt verses, egy regény, kettő novellakötet — újabb versgyűjteménnyel jelentkezik a második Forrás-nemzedékkel induló romániai magyar költő, Király László. Könyvének címe: Amikor pipacsok voltatok, midőn az idő képzetét, a történeti gondolkodásmódot implikálja, mutatja, hogy újabb költészete szervesen illeszkedik az eddigi életműbe. A versek alanyának gyakori alaphelyzete volt már az előző kötetekben is az a pillanat, amelyben jelen, múlt és jövő képei egyidejűvé válnak. „Itt vagy, / de nem a mában” — írta már rég vívott és elszenvedett harcokat jelen idejűvé rendező Terítsd be hóval című versében. S itt is, új kötetének számos versében idézi meg a meditativ pillanatot, amelyben egyaránt ott sűrűsödnek népének történelmi múltja s vele együtt az őszubjektív létének emlékké minősülő történetei, élménytöredékei. így kerülhetnek együvé egyetlen vers terébe „lengyel költők és régi oroszok” olvasmányemlékként, egy „kék fényű éjszaka” a gyermekkorból, lövések hangjai, egy varsói tél pillanata, lengyel temető képe, a Nagy László- és Kormos István-élmény, szép lányok és Baczynski, Pigon professzor úr, két lírai versszak, bizonyos Barbarához szóló, így a harminc évvel később felhangzó mondat bizonyos P. úr szájából (Koratél). S egy másikban, a Magánbeszélgetések címűben harmincöt életév, egy hadjárat 1620-ból, a Fejedelem emléke, „a pipacsban fürdő Európa ezerkilencszázhetvenhétben, s a fiatal költők kurjantásai, s az öregek rekedt káromkodása”. Az idő természetére eszmél itt a költő? A berg- soni teremtő idő fogalmával játszik ez a költészet? „Állnak a nagy múzeumok, bennük képek, szobrok, fegyverek, sisakok, szablyák, páncélingek, és semmire sincs szükség, csak tudnod kell elképzelni magad néhány ütközetben, s máris több vagy, megsokszoroztad magad.” (Törvények) Az embert történetiségében szemléli Király. Az ember, az élet irányába elkötelezett költő látásmódja ez, amellyel feltétlen értéknek gondolja a történelmi tudatot. „Mi egyéb az emberré válás, mint hogy magadra tudod venni mások életének döntő pillanatait?” — vallja előbbi prózaversében. A Visszapillantó tükör címűből is kitűnik, hogy múltorientáltságának énkiteljesítő szerepe van; esetében irányított cselekvés, s nem önkéntelen az előre haladással párhuzamos folytonos visszafelé menetelés, a múlt jelen idejű vállalása számára erkölcsi erőpróba is. S amennyire etikai igényű a múlt időbe mélyülő tájékozódás, legalább annyira az önvesztéssel, már-már az énfelbomlás félelmével fenyegetett ember védekezése is: önazonossága keresése tehát az, amikor fölismerni véli múltak üldözöttjeivel, száműzöttjeivel az életérzésbeli s a szellemi rokonságot: „Ahogy áthaladnak az életemen — kivé lettem volna nélkülük, édesem? Komor magyarok, lassú szlávok, ködös kínai, villogó latin.” (Part) Egy 1977-ben vele készült interjúban (Gálfalvi György: Marad a láz? — Kriterion, 1977) a szülőföld újraértelmezésének szükségességéről beszél. A táji szülőföld helyett, mellett az egész emberi kultúra hagyatékából építkezve remél magának hazát, egy virtuális szellemi szülőföld térképét kísérli megrajzolni, melyen együtt lehet az ókori történelmi esemény ismerete a közelmúltbelivel, Homérosz tudása a kortársakéval. Ahogyan vallja, a kötődés belső parancsa érvényesül így a provincializmus veszélyének megkerülésével. S a szellemi ember igényessége áll itt a gondolat mögött, tehetjük hozzá. Bár sokkal inkább azokra a körülményekre érdemes figyelnünk, amelyekben az emberi cselekvőképesség vagy pusztán az életösztön késztetése ilyen mentalitássá váltódik át. Tudunk történelmi helyzetekről, amikor valós cselekvések helyett az emberi tettre egyetlen esélynek a szellem önfelmutatása marad. Németh László-i ihletésű az Egy könyvnyomtató emlékére című vers. „Betűt betűhöz illesztve halálig, A szellem tán új hazát teremthet, Melyben a szó igazzá válik, S nyugalom várja a meggyötört testet.” A szellemi haza építésének programjával kerülhet közel Király az elioti, babitsi, de elsősorban Szilágyi Domokos révén a romániai magyar irodalomból sem hiányzó verseszményhez. Költeményei kontextusát József Attila-, Jeszenyin- s más reminiszcenciák dúsít ják, versei szövetéből itt a keresztény ima, Luther verse, amott — bár tagadólag — Dante néhány közismert mondata hallik ki. (Érzelmes utazás: XXIII., XXVI., XIV. Szonett) Emberhez méltó helyzetek a tudat teremtette virtuális mezőkben teremtődhetnek csupán, vagy a kizárólag privát szférákba szorulnak vissza. így nő meg az emlékeknek, a legszemélyesebb, sokszor csak vágyott emberi gesztusoknak a súlya, ezekben az egyén még magára talál, magát visszaigazolni képes. (Tánya Szmirnovához, Költő ablakkeretben) 83
