Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - SZEMLE - Dobozi Eszter: Király László: Amikor pipacsok voltatok: [könyvismertetés]
Szinte állandó a félelem érzésének jelenléte a versekben. Különös érvénnyel mondhatjuk ezt el az Egy álmodott költő, AI. Nyezvanov (1900—1938) utolsó verseiből című ciklusáról. A személyiség reflexív-érzékelő komplexumában a félelem a meghatározó erő, rendezi az emlékeket, társakhoz, külvilághoz való viszonyait, s marad végül az éntudat csorbítatlanságáról az utolsó bizonyíték: „Őszinte életem fölforgatva, / s hogy egészen elvadult mégse lettem, / jelzi félelmem: hazug lesz halálom!” (Ez a vad mező) A Dante üldözői című vers kettős, a személytelenül, gépiesen cselekvő alany és a kimondatlanul is ott levő szenvedő alany távolságában benne rejlik a hatalom gyakorlói és a közösség megszakadt kapcsolatának dilemmája. A Kafka naplója című, a kafkai stílus szigorát jelentésesként idéző költeményének egyéni lexikai képződményei telitalálatok, hátborzongató pontossággal tárják fel az egyén hatalomnak való kiszolgáltatottságát: „Félelemidőszámítás. Gyanakvásesztendő. Riadalomhónap. Sugdolózásnapok. Hallgatózásórák. Látevalaki percek. S az érinthetetlen létra, a láthatatlan hierarchia: Utasításjegyző. Fenyegetésbíró. Üldözéspap. Rám utatóu j jg róf. Beszereltmikrofonherceg. Helyzetértelmező verseiben a lét elbizonytalanodásának tanújaként beszél: „Ebben a hallatlan nincs-időben / Nincs-kertedben zeng sok nincs-virág / S úsznak házam előtt a döbbent folyóban / Fulladásra ítélt tépett bibliák.” (Csend) S ahol a létezés terének, idejének csak a negatívja rajzolódik ki, a személyiségben is csak a világból való kiesettség érzete erősödik. Ez a vad mező című versében arról az állapotról szól, amikor az ember érzékelő rendszeréhez már nem jutnak el ingerek, amikor nincsenek emberi kötődések, innen már csupán látszólagosnak tűnik a lét: „Beszéltek hozzám — s az egész csak álom.” A helyzettudat tragikussá válásával függhet össze, hogy verseiben kérdőjelessé lesznek az emberi lényeget kifejező általános értékek: a küzdés, a konstruáló készség, az erkölcs, s költőről lévén szó, a nyelv, a vers maga is. (Történelmi regény — II, Egy álmodott költő... c. ciklusa) Fokozódó szkepszissel szemléli az emberi jelenséget. A léttörvényben — az élőnek élnie kell — bennfoglaltatik az erőszak joga is. Az emberben a jóra, az áhítatra való hajlam mellett megfér a pusztító erő is. Törvény ez, mint ahogy a vers is láttatja: „A bejáratnál háborúból idemaradt gázálarc fémdobozában szép sárga virágok s nárciszok. S minderre semmi mentség, csak annyi, hogy emberek vagyunk.” (Üzenet) Király László nem állapodik meg a válsághelyzet érzékelésében, nem tud megbékélni a pusztulás távlattalanságával. Míg a nyelv titokzatos, értelmetlen hangok jeleivé válik, „sok még az írni- való” — mondja Dalvicc című versében. Az Ady költészetében jellegzetes magatartást megszabó mégis morálnak a továbbvivőjét becsülhetjük itt annyi másé után Király költészetében is. A tagadás egyértelműsége mellett föltűnik a meghatározottságok fölé kerekedő szellem iróniája (Dalvicc, A sereg). Több versében perlekedik az emberi szó funkcióvesztése fölötti rezignációval, szembeállítva vele az erkölcsi tartást adó parancsot: „tudjuk már, mindenkit elnyel a Lopott Ország, és mégis: ki a sáncra, a vérbe, végső ribancreménybe, a halálszóba, az úristenit!” (A sereg) Épp ez adja többek között Király költészetének eszmei értékét, a mégis-vállalás, a mégis-hit erkölcsi példázata. A költő embernek maradásához egyetlen lehetőségnek a szó marad, a kimondásbeli szigorú pontosság: „Legyen hát pontos, kíméletlen, mint várja az, aki elvárhatja. Visszanyújtani kölcsönkapott szókat, megtisztítva, annak, aki adta.” (Az alvók) A szavak megtisztításának tervével alakul át versnyelve. Korábbi pátoszát oldja, hogy közelít az élőbeszédhez. Gyakran lazítja föl a verset, prózaverset ír. (Utóbeszéd Henrik királyhoz, Csak tiszta forrásból, Koratél, Magánbeszélgetés, Visszapillantó tükör, Törvények, 1977) A prózaíró Király tűnik itt át a költőbe? Kísérletezik? Mindenesetre a hatás visszafelé is érvényesül. A már említett interjúban maga mondotta: „prózának induló szövegeimben is sokszor érzem, hogy maguktól kezdenek verssé összeállni a sorok.” Másutt viszont a harmadik műfaj, a dráma játszik a verssel. A költemény dialógusok, monológok szikár mondataira egyszerűsödik. Vagy mintha balladát írna a költő. (Történelmi regény — II, jelek a hóban) Versnyelvet, műfaji kereteket föllazító kísérletező hajlama mellett újabb verseskötetében igen erősen érvényesül klasszicizmusa, mellyel 84
