Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Heleszta Sándor: Írás a szerelemről

2,91 skálafokozat közöttinek) ítélte a közvélemény álláspontját a házasságon kívüli szerelmi-szexuális kapcsolattal szemben, ehhez képest az egyes társadalmi csoportok a saját attitűdjüket eltérő mértékben nyilvánították toleránsabbnak, elfogadóbbnak. Munkásnők rétege alig ’egy fokkal’ tartja rokonszenvesebbnek e magatartást, a többi társadalmi csoport számára ez közel ’kétszeresen’ megengedettebb, mint a társadalmi közfelfogás számára. Kétségtelen, e tekintetben nem elhanyagolható a „kettős erkölcs” szerinti gondolkodás meglétesem: különösen munkásférfiak egy része megengedhetetlennek tartja a nő számára a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot (vagy csak már elhatározott házasság-jellegű párkapcsolatban megengedhetőnek).

Bátorságot véve az itt feltáruló empirikus adatokat az elmúlt évtized ugyancsak különböző értékű, forrású, érvényességi körű információival ötvözni, s a változás trendjét hipotetikusan megfogalmazni; úgy vélem:

1. társadalmunkban a szerelem értékvoltát és megítélését meghatározó külső kontextusok ma is egyrészt szubkulturálisak, rétegspecifikusak, azaz az egyének származásuknak, szocializációs közegüknek megfelelően (legalábbis részben) eltérő értéktudatot és tartalmakat sajátítanak el a szerelemre vonatkozóan;

2. ennek csak látszólag mond ellent, hogy másrészt a szerelem önálló értékként való hangsúlyozása egyféle homogenizálódás, általánosabb elfogadás felé halad;

3. e kettős erőtérben az érték-norma-szükséglet hármasában adódó ’együttjárások’ — harmóniák, konfliktusok és konfliktusmegoldások — egyre inkább tarkuló képet, egyre inkább az adott személyiség kvalitásaihoz alkalmazkodó domináns karaktert mutatnak (v. ö. F. Winch és Cattel, Nesselroad „komplementáris szükség”- elmélete a szerelmi párválasztásról: Burgess, Cottrell ,,homogámia”-elmélete az azonos attitűdök, vélemények, tulajdonságok kapcsolatalakító szerepéről; Bergler ,,narcisszisztikus”-elmélete az önmaga-szeretésről a másik személyben — melyek megítélésem szerint nem ellentmondanak egymásnak, hanem ugyanazt a társadalmi változást más-más jegyekben veszik észre), másképpen fogalmazva: különböző „sze- relem-típus”-okat („viselkedéssémá”-kat, „szociális szerep”-eket — Szilágyi V.) alakítanak ki.

itt kell áttérnünk azonban a korábban belső kontextusnak nevezett meghatározottság-gondolatunkra. Szerelmeinket ugyanis nemcsak a kívülről kapott (szocializált- interiorizált) értékítéletek és viselkedés-előírások alakítják, hanem a saját életútban szerzett-megélt-tudatosított tapasztalatok is („alkotjuk” is szerelmeinket), s talán ez válik egyre inkább döntővé. Rudas Jánossal végzett kutatásunk azon eredményeire hivatkozom e tekintetben, melyek a megkérdezettek valóságos szerelmi-szexuális élettörténete feltárása, s ennek az értékegyüttesekkel való összevetése révén mutatkoztak meg. Minél korábbi életkorban (minél inkább a személyiség fejlettségének egy bizonyos stádiuma előtt), s ezzel együtt minél inkább külső meghatározottságuk miatt (csoportnorma, partner erőltetése, státuszbizonyítási kényszer, erőszak stb.) került sor az első szexuális kapcsolatra (sokszor nagyszámú kapcsolatra) a megkérdezetteknél, annál inkább csak a „szükséglet” jellemezte a szexust (s esetleg vált vele szembenállóvá, „másfélének”-tudottá és kívánttá a házasság és a házastárs), — annál kevésbé jelent meg a személyek tudatában a szerelem értékként, szabad választásként és vállalásként, olyan mérceként, amihez az élet során később is ragaszkodni lehet és kell. Ezzel szemben az első szexuális kapcsolatot minél inkább a szerelem motiválta, az egyén későbbi élet- és szexuáltörténetében is annál inkább „értékmotivált”, „belülről irányított” választásokat és viselkedéseket találtunk. így — egy más értékfogalom értelmében — mind a szerelemben megélt élmény, mind a szexus öröm- telisége egy gazdagabb tartalommal jelent meg.

41