Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Heleszta Sándor: Írás a szerelemről
zésünkkel. A módszeres tartalomelemzés valóban azt mutatta ki, hogy a szerelem fogalmának értelmezése is erősen rétegspecifikus. Hogy ez a rétegsajátosság a szubkulturális szocializáció (külső kontextus-kötöttség) eredménye elsősorban, azt talán joggal feltételezzük. Mindenesetre a szerelem képzete szexuális kapcsolatot legkevésbé a munkásnők számára asszociál, annál inkább szeretetet, alkalmazkodást és önfeláldozást, két ember szimpátiáját és harmóniáját. S míg nagyjából egyenlően minden férfi számára a szerelem szexuális kapcsolatot is jelent, munkásférfiak számára a szerelem- szexus együtt többnyire az ideál megtalálását, a harmóniát és a szeretetet társítja a tudatban (de csak alig jelent alkalmazkodást és együttlét-igényt), értelmiségi férfiak tudatában szexus és szerelem együtt inkább csak lelki vonzalommal, szimpátiával és megbecsüléssel párosul. Értelmiségi nők számára viszont a szerelem képzete elsősorban lelki vonzalommal társult szexuális kapcsolatot jelent, nyomatékos együttlét-igénnyeI és alkalmazkodással. Úgy tűnik tehát, hogy munkásnők számára érték és norma összekapcsolása tartósabb időbeli távlatot, nagyobb érzelmi stabilitást jelent, míg értelmiségi rétegbe tartozó nők számára érték és norma jobban elválik, a szerelem korlátozottabb idejű, de intenzívebben átélt, meghatározottabb megfeleléseknek alávetett érzelmi kötődés lehet. A szerelem értékének sztereotip általános társadalmi elismertségére utal, hogy minden társadalmi csoport a házasságkötés feltételei között az első helyen említi. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden házasság szerelmi házasság. S a házasság boldogságának (jólsikerültségének) feltételeit vizsgálva, már nem is találjuk az értékrend csúcsán. Helyét a kölcsönös megértés foglalja el (melynek domináns tartalma rétegkülönbség nélkül az egymás segítése és a tolerancia egymás hibái iránt, értelmiségi szubkultúrában a másik személy másmilyenségének tudomásulvétele), s az érték háttérbe szorul a szükségletkielégítés mögött (minden társadalmi csoportban a házastársi szexusban biztosított kölcsönös nemi kielégülés fontosabbá válik a szerelemnél). S miközben a munkás szubkultúrában a házastársi hűség normája fontosabb az érték megvalósulásánál (a szerelemnél), az értelmiség körében a szerelem értéke fontosabb marad a normánál is, a házastársi hűség jóval hátrább kerül a rangsorban. Igaz, abban már nem tud egyetemleges érvénnyel dönteni, hogy a szerelmet (ha máshoz kapcsol) titkolni kell-e, vagy bevallani, a más iránti szerelem feljogosít-e a másikkal való szexuális kapcsolatra, avagy a másikkal való szexuális kapcsolat akkor tolerálható, ha az szerelemtelen stb. A kutatás során — több, jól lehatárolt szexuális magatartásforma mellett — vizsgált személyeknek a házasság keretén kívül, érzelmi (szerelmi) alapon létesített szexuális kapcsolattal szembeni attitűdjét is feltárni igyekeztünk, összekapcsolva ezt azzal a megítéléssel, hogy véleményük szerint a saját álláspontjuk mennyire és milyen irányban tér el a társadalmi közvéleménytől. Azt találtuk, hogy noha a megkérdezettek nagyobb részének (minden társadalmi csoportban) rokonszenvező az értelmiérzelmi hozzáállása a házasságon kívüli, érzelmileg megalapozott nemi kapcsolathoz (egy ötfokú skálán 3,77 és 4,63 között helyezkedtek el a számszerűleg kifejezett rétegmutatók.), ám a megítélés nem kizárólagos, és rétegjellemzői vannak. A nők körében jelentős az elutasítók aránya is, és a munkásrétegben tekintélyes az ambivalens állapotot elfoglalók aránya. Az ambivalencia és az elutasítás egyik fő oka az a gondolat, hogy egy ilyen szerelmi-szexuális kapcsolatnak szükségszerűen házassághoz kell(ene) vezetnie; a másik pedig az, hogy az ilyen szerelmi-szexuális kapcsolatban elveszített szüzesség csökkenti a nő ’értékét’ a jövendőbeli házastárs szemében. Igazán rétegspecifikusnak azonban az elemzés során a saját rétegattitüd és a társadalmi közvélemény (vélt) attitűdje közötti különbség bizonyult. Miközben minden vizsgált társadalmi csoport nagyjából egyezően az ambivalenciából enyhén elítélőbe hajlónak (2,51 — 40
