Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Halmos Ferenc: Az öreg: elbeszélés
— Hát maga Pista bácsi? Csak nem beteg? Hogy ilyen későn . . . — Nem. Á, dehogy! Csak tudja ... de nem sikerült befejeznie a mondatot, mert az asszony sietve eléjük furakodott, és befordult a lépcsőházba. Rossz érzés szorongatta az Öreget, valami új, ismeretlen, rossz érzés, nem sokáig tartott, tudata kilökte magából, nem engedte felszínre törni, szavakba formálódni. Nem gondolta még, hogy ezután meg kell barátkoznia, meg kell tanulnia együttélnie ezzel az érzéssel, mely mind gyakrabban szorítja el majd a torkát, nehezíti meg a szívét. Legközelebb délelőtt a közértben érezte ugyanezt, kenyeret vett és tejet a kutyának. Sort állt a pénztárnál. Testes férfi toporgott előtte, nagyokat szusszantott, mint aki asztmás, műanyag közértkosara púpozva élelmiszerrel. Elmosolyodott, mikor az Öreg csodálkozó tekintetét elkapta. Nagy a család — mondta magyarázóan, van két fiam, az egyik 15, a másik 17 éves. Fogalma sincs bátyám, mit képesek megenni. — Hát — hümmögött az Öreg. De egyenek csak — szakította félbe a másik, eleget éheztem én helyettük is. Nekem sajnos nincs ... — kezdte volna az Öreg, de a testes férfira került a sor, nekilátott kipakolni a kosarat, tekintete hol az árura, hol a pénztárgépre villant, kiesett tudatából a pillanat, melyben egy embertársával alkalmi beszélőkapcsolatot teremtett, élete visszazökkent a maga medrébe. Az Öreg talán magának se tudta volna megmagyarázni, hogy a közértből kilépve miért indult el a tér felé, épp az ellenkező irányba. Vitték a lábai, tétován lépkedett, mintha mindegy lenne, merre tart. Kinézett magának egy árnyas padot, hirtelen irányt váltott, kissé arrébb magakorabeli ősz férfi újságot olvasott. Óvakodva lopakodott közelébe, vigyázott minden mozdulatára, nehogy feltűnést keltsen. A szatyrot, melyben a kenyér meg a tej lapult, a pad karfájára akasztotta, azután leült a padra a férfi mellé. Tekintete megpihent a homokozóban játszadozó gyerekeken . A mászóka mellett kismamák álldogáltak, pletykáltak, néha összenevettek, felülemelkedve a pelenkagondokon. Az Öreg élvezte a gyerekzsivajt, legszívesebben maga is kipróbálta volna a farönkökből épített mászókát. Pillanatok? Percek? Órák múltak el így? Lehet. Az Öregnek nem volt dolga az idővel. A mellette ülő férfi összehajtotta az újságot, indulni készült. Azon kapta magát az Öreg, hogy szeretné visszatartani, mert nem mehet így el, szótlanul, talán mindennap kijön ide a térre és akkor találkozhatnának, einézegetnék a fiatalokat, beszélgetnének jókat, talán még sakkozni is tud. A férfi felállt, az Öreg pedig az izgalomtól izzadni kezdett, érezte, hogy izzad az orra, gyomra összeszorul. — Ez a boldogság uram — mondta nyugalmat erőltetve magára. Fiatalnak lenn i, mert amíg az ember fiatal, viszi a terhet, nevetve, bolondozva, aztán észrevétlenül elsuhannak az évek és arra riad, hogy ő maga lett teherré, amit senki nem akar vinn i. A férfi talán motyogott valami válaszfélét, de az Öreg nem értette. Hosszan nézett abba az irányba, amerre eltűnt szemei elől a tér menti bokrok sűrűjében. Ő is fölkerekedett, ügyet se vetett tovább a zsivajgó gyerekekre, a szatyor lógott a kezében, majd a földet súrolta, bele-beleütközött a bokájába, ment céltalanul, csoszogott a sima járdán, haladt előre, de ennek a haladásnak nem volt se célja, se funkciója. Ajkai alig észrevehetően mozogtak, ilyenkor magában beszélt. Szomorúságát még a kutya sem tudta elűzni, pedig amint meglátta gazdáját, ugrált, nyüszített, szaladgált le-föl a téglalap alakú konyhában, csupán a tányér ismerős csörrenése csendesítette le. Gyere kiskutyám, gyere Pannikám! Hozott neked a gazdi finom tejecskét. Úgy. Idd, lefetyelj csak! Kezével az állat szőre közé túrt, simogatta, míg az megitta a tejet. Most ráütjük a tojást a lecsóra, aztán a gazdi is megebédel. Az Öreg sürgött-forgott a gázrezsó és a konyha- asztal körül, a kutya mindenhová követte, végre a hokedlire ült, és az állat a lábához feküdt és türelmesen várt, míg a gazdája elfogyasztotta az ételt. A délután újabb sétával 30
