Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Halmos Ferenc: Az öreg: elbeszélés
HALMOS FERENC AZ ÖREG Az angyalföldi bérház lakóinak élete nem szolgálhatna szenzációs hírekkel a kíváncsiskodóknak. Itt kérem történnek a dolgok, a maguk monoton rendje, szabályos egyhangúsága szerint. A fiatal lányok gyerekeket szülnek, a felnőttkorúak munkába sietve köszöntik a hajnalt, a háziasszonyok a Lehel piacon értesülnek a világ gazdasági állapotáról, gyerekek zsongnak, zsivajognak a ház udvarán, s az asszonyok arcán korán jött ráncok hivalkodnak. Errefelé mintha jobban sietne az élet, úgy iramlik el nemzedékeket sodorva magával, hogy fel sem tűnik senkinek: kamasz lett a kisgyerekből, nagymama lett az egykor ház szépének tartott asszony, olyan emberek élnek itt, akik megismerték a szerszámok nyelét, a gyárkapuk kilincsét, akiknek soha nem jutott szék a díszes asztaloknál, akik szekéroldal gyereket szültek, mert sejtelmük sem volt a fogamzásgátló csodaszerekről, akik elintézetlen ügyeikkel toporognak a várószobákban, pocakot eresztenek harmincévesen, beosztanak, túlórába járnak, a szomszéddal leginkább az udvari közös W. C. előtt találkoznak, s persze örülnek is, amennyiben az élethez hozzátartozik az öröm, mert ne tagadjuk, oly apró dolgoknak is képes örülni az ember. Két éve határozták el a hivatalos szervek, hogy felújítják az öreg omladozó falú házat, korszerűsítik a lakásokat, öles gerendákkal dúcolták fel a szobákat, aztán elvonultak az újjáépítők, de ez a várakozás is öröm, mert talán lesznek még, akik megérik, hogy felújított otthonban hajthatják le este fejüket, ahol fürdőszoba is van és a W. C.-re sem kell várni, míg a szomszéd elvégzi szükségét. Ebben a házban lakott az Öreg. A puliját Panninak hívta, röhögött rajta az egész környék, hogy lehet egy kutyát Panninak nevezni, de őt nem zavarta a gúnyolódás. A ház előtt levette a kutya nyakáról a pórázt, eriggy kiskutyám, fussál, ugráld ki magad! Bicegve lépkedett az állat után. Ez a nap rendhagyó módon kezdődött, megérezte ezt a puli is, boldog viháncolásba kezdett, amint a Duna-partra értek. Idáig csak a ráérős vasárnap délutánokon szokta elhozni őt a gazda, szigorú napirend szerint éltek, az állat is hozzászokott a rendszabályokhoz. Most mégis itt vannak, és ráadásul üres az egész part, egyetlen kutya sincs rajta kívül, siettében majd legurult a lépcsőkön, a vízhez érve a bal első lábát megtámasztotta egy vízből kimagasló kődarabon, jobb első lábával pedig, mintha a vizet simogatná, bele-belekotort a hullámokba. — Jössz ki onnan! — hallatszott az Öreg kiáltása, a kutya előbb csak felnézett a gazdára, vajon komolyan gondolja-e, amit mondott, de amikor az még erőteljesebben ismételte meg szavait, kelletlenül a lépcsőre ugrott, és mint akit igaztalanul sértettek vérig, visszavánszorgott az útra, pár lépésnyi távolságból kísérte a bicegő férfit. Az Öreg számára is különbözött ez a nap a többitől, ezen a reggelen nem ment munkába, miként azt negyvenöt esztendeje tette minden hajnalon, néha még az ünnepnapokon is. Sőt, az alvást is megnyújtotta fél órával, aztán fölkelt, nyugodtan megborotválkozott, elkészítette a reggelit, s csupán megszokásból sietett elfogyasztani. A kutya türelmetlenül téblábolt körülötte és jogosan, más napokon ilyenkor már vissza is tértek a hajnali sétából. Rögtön megyünk kiskutyám, várj még egy keveset. Az állat abbahagyta az ideges lihegést, a fogashoz ment, s várakozva ült le, épp ott, ahol a póráza volt felakasztva, akkor fogta csak el ismét az izgalom, amikor meglátta, hogy gazdája a cipőjét készült felhúzni, nyüszítve ugrált a szíj felé. Az Öreg meggyorsította mozdulatait. A folyosón a szomszédasszonnyal akadtak össze. 29
