Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Körmendi Lajos: A titkárnő: elbeszélés
— Aha. Ahogy elnézem, segédmunkás lehet, mondjuk az építőiparban, hát persze, a legjobb esetben talán darus, miért ne lehetne darus, olvastam valahol, hogy vannak női darusok is, ez a cigányasszony azonban inkább segédmunkás, kopott, elhasznált nő, durva arcába mélyen bevágódtak a ráncok, nem lehetett könnyű élete, dehát kinek van manapság könnyű élete, kérdezem én, kinek, nekem talán könnyű életem van, egy nagy frászt, most is ebben a putriszagú, tömött vonatban kókadozom, fáj a lúdtalpam, azt sem tudom már, melyik lábamra nehezedjek, és akkor el kell viselnem ezt a, ezt a. .. — Micsoda hőség! — Az. — Még árnyékban is. — Hát igen. — De a munkahelyen nincs. — Nincs? — Nincs. — Hol dolgozik? — Irodában. — Irodában? — Ott. Haljak meg, ha nem! — Mit csinál az irodában? — Titkárnő vagyok. — Az jó. — Jó hát. Úri dolgom van: sorozatban gépelek, csak úgy verem az írógépet, írom a leveleket a főnöknek, haljak meg, ha nem. . . — Jó ember a főnök? — Jó hát, nyalom a száját. Csak egyszer piszkoskodott, megfogta hátulról a csecsemet, de én mondtam neki, hogy vigye onnan a mancsát, mert mindjárt megmondom, hová rúgok, hát mit gondol, nem vagyok én Tériké, hogy aláadjam magam, rendes asszony vagyok én, azért mert a bőröm fekete . . . — Ki az a Tériké? — A másik titkárnő, egy kis nyúlgerinc csaj, aki csak ahhoz ért, hogy szétlökje a lábát, nekem elhiheti. Összeteheti a két kezét, hogy ez a drága jó, aranyos, szép ember, a főnök összeadta magát vele. így lett ebből titkárnő, haljak meg, ha nem! — És magából? — Én jól tudok dolgozni, kidolgozok a sorból három embert is . .. — Elhiszem. — A főnöknek meg ez kell, nyalom a száját. Látta, hogy csak úgy szaladok a malteros ládával, rettenetesen dolgoztam, haljak meg, ha nem! — Aha. — Akkor mondta az a drága jó, aranyos, szép ember, hogy ilyen dolgozó kell nekem. Azóta vagyok titkárnő. Két éve. — Kettő? — Kettő. Jaj, de belevaló, aranyos, szép ember a főnök! Főzök is neki olyan feketét, hogy a szíve kilöki a zsebéből a töltőtollat . . . — Elhiszem. — Finom kávét főzök, haljak meg, ha nem! — Milyen iskolát kellett végeznie, hogy titkárnő lehessen? — Jaj, kijártam én már mindent! Olyan iskolát maga nekem nem tud mondani, amit én nem jártam ki! Elhiszi? — El. 22
