Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Szigeti Tóth János: Új népfőiskolai gondolat
közösségi erők azonosságtudatának felerősítése a cél, a nemzeti azonosságtudat gyengítése nélkül. Az általuk társadalmi-kulturális animációnak nevezett folyamatban az adatok megszerzése helyett az elsajátítás módszerei iránti érzék fejlesztése, a velünk született átélése, egyéni felfogásunkkal összhangban lévő gyakoroltatása és a sajátos életstílus kifejlesztése a legfontosabb cél. Olyan társadalmi viszony kialakítását jelenti ez, amelyben a vertikális kapcsolatrendszerektől a horizontálisak felé tolódik el a hangsúly. Mindezekből olyan társadalmi-kulturális fejlődési pálya körvonalai bontakoznak ki, amelynek a sajátos magyar ívét is meg kell és lehet találni a stagnálás és zsákutcák alternatíváival szemben. A mai magyar falu társadalomképének bemutatásakor szükséges leszögezni, hogy a mai falukérdés már nem parasztkérdés.5 A mezőgazdasági foglalkozású népesség 1949-es 50%-os aránya 1976-ig 19%-ra csökkent, s az ezredfordulóig 10% körüli arányban fog stabilizálódni. Az utóbbi harminc év változása a falusi foglalkoztatási lehetőségek drámai csökkenésével, a kisipar teljes felszámolásával és az élelmiszeripar erős koncentrációjával valósult meg. Az ezredfordulóig kalkulált újabb feleződés csak a gazdaság intenzifikálását kísérő belső struktúra- változással érhető el, hiszen a mai társadalomstatisztikai adatokból tudjuk, hogy 1973-ban a 7 évesnél idősebb falusi népességnek 90%-a rendelkezett 1—7 osztállyal (57,5%) és 8 osztállyal (32,4%). 1930-hoz viszonyítva a falusi polgárság tört részére zsugorodott össze, az értelmiség száma megnőtt, összetétele megváltozott. Ma falun él az értelmiség 22—23%-a, miközben a magyar lakosság és munkásság 50%-a él falun.6 A képzettségi piramisban a 15—29 évesek korcsoportjában sem sokkal jobb a helyzet. A korcsoport 70%-a csak 8 osztállyal és szakmunkás végzettséggel rendelkezik. A termelőszövetkezetekben a 70-es években a legnagyobb foglalkozási korcsoportot az 50—60 évesek képezték. Az állandó tsz-dolgozók kormegoszlását nézve 1977-ben a 15—29 évesek aránya nem érte el a 20%-ot, ez a csoport képezi az ezredfordulóra a 38—52 évesek korcsoportját, tehát a húzó derékhadat. Az elmúlt két évtized átalakulásának lényege, hogy a viszonylag egységesen elkülönült paraszti (mező- gazdasági) réteg megszűnt és három strukturális jellemző vált ismérvévé. Ezek: az intézmények hierarchikus rendjének kialakulása — mint másutt, minden ágazat bekapcsolódott a második gazdaságba, valamint az, hogy az eddig elkülönült mezőgazdasági rétegek az egységes, országos munkaerőpiac vállalkozó közösségeiként annak részévé váltak. Kimerülőben van tehát a foglalkozásváltás munkahelyváltoztatással járó formája, amely a 70-es években még könnyebb volt, mint az adott szervezeten belüli pozícióváltás.7 Az utóbbi 15 évben a szövetkezeteken belül nem termelődtek ki kellő számban vezetők, a foglalkozási megoszlásban a technikai tagolódás egyúttal a társadalmi elválasztottságot is kifejezi. A 70-es években még inkább érvényesült az a felfogás, hogy a nagyüzemben végzett minden tevékenység meghatározására többnyire csak a vezetés hivatott. A szövetkezetek erős kívülről való függése mellett a mezőgazdaság iparosodása az ipari nagyvállalat múlt század végén kialakult modelljének agrártermelésbe ültetését jelenti.8 Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy egy reprezentatív vizsgálat eredményei szerint a 30 év felettiek 74%-a, a 30 év alattiak 42%-a semmilyen társadalmi szervezetben nem vesz részt. A fiatalok nagy része már nem ismeri a „klasszikus”, sajátos paraszti öntudattal vezetett tsz-t. Szövetkezet és állami vállalat között pusztán 57
