Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Szigeti Tóth János: Új népfőiskolai gondolat
a megkérdezettek 3—4%-a tudott különbséget tenni, ami az eg/oldalú bérmunkás— munkaadó viszony túlsúlyának kifejezője. Az elenyésző kisebbség utalt csak a tagok tulajdonosi, vezetés feletti ellenőrzési jogára, a nagyobb autonómia és önkormányzat érvényesülésére, a tagság döntésbefolyásoló képességére.9 A falusi társadalom átfogóan hátrányos helyzetének és ezen belüli kulturális viszonyainak részletes leírását most nem vállalhatjuk.10 Summázatként állapítjuk meg, hogy a falusi társadalom a centralizált területfejlesztés folyamataira az önfelszámolás és a változtatás kombinációjával válaszolt. A gazdasági kényszerpálya eredményeként nőtt relatív szerepe és megtartó képessége. A modern nagyüzem és a háztáji, a tradicionális gazdasági mentalitás és munkakultúra fölszabaduló energiáival középponti társadalmi helyzetbe került, mialatt társadalmi és kulturális viszonyai első ránézésre a teljes le- pusztultság képét mutatják. Ez olyan konfliktust szülhet, amelynek esetleg a nemzeti egység láthatja kárát. A következő évtizedek előrelépése, a mobilitás forrása csak a helyi és belső társadalmi struktúra megújulásából származhat, ami elképzelhetetlen nagyarányú infrastrukturális fejlődés és belső kulturális átalakulás nélkül. Az e célra fordítható központi, állami költségvetési keretek stagnálása és csökkenése az elosztás javítását és a társadalmi erőforrások bevonását teszi szükségessé, aminek a legjelentősebb emelő tényezője a helyi társadalom közigazgatási-politikai életében való aktív, közvetlen részvétel és a döntésbefolyásolás kibontakozása lehet. Az ebben az irányba ható igen jelentős és határozott központi, közigazgatási reformintézkedések és gazdasági szabályozó módosítások hatóképtelenek maradnak, ha nem társulnak többek között a falu kulturális programjának legfontosabb célkitűzéseivel és azok megvalósításával. Melyek ezek? — A helyi társadalom strukturális mobilitásigényét jelentő, az önkormányzati, politikai részvételből fölszabaduló társadalmi energiák kulturális kezdeményezésekkel történő szerves összefonódása; — A gazdasági-társadalmi autonómiát erősítő, lokális öntudatot és identitást szolgáló művelődési öntevékenység engedése és támogatása; — A néphagyomány és népművészet, a helyi tradíció élő megnyilvánulásaira alapozott, az élet teljességét átfogó mindennapi kultúra kialakítása, amely egészséges együttesben él az ún. magaskultúrával, az általános képzettségi szint városihoz közelítése. E célokhoz — nem egyedül — de jelentős mértékben képes hozzájárulni a magyar szellemi tradíciókban ma is jelentős potenciállal rendelkező népfőiskola-gondolat korszerű realizálása. A népfőiskolái mozgalom csak akkor lesz életképes, ha vállalja a történeti-pedagógiai hagyományok fölelevenítését, mindenekelőtt a magyar és európai népfőiskola-történet tradícióit. Ehhez kell kapcsolnia az értelmes szelekciót, a demokratikus diákönkormányzat elvét, a polgári demokratikus testületiség tapasztalatait és kritikáját, a népinemzeti elkötelezettséget, a szocialista munkásmozgalom demokratikus szervezeti tradícióit és a magyar népi mozgalom közösségteremtő tapasztalatát.11 Az alábbiakban lefektetett elvek o társadalmi öntevékenységnek próbálnak széles teret nyitva közös alapokat teremteni. 58
