Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Villányi Péter: A veszprémi népfőiskoláról: beszélgetés Szabó József állattenyésztési brigádvezetővel

ramját valamelyik község parasztságával ismertessük. Szóval így teltek ezek az idők, és erre mondjuk hát: az indítást... a népfőiskola adta.

— Miben volt más régen az élet? Mi változott a családban, a faluközösségben?

— Amikor gyerekek voltunk,szüléink parasztemberek voltak, mi valóban szüléink szeme előtt nőttünk föl. Ezért lehetett a szülőnek a gyerekét jobban kézben tartani, mert hajnaltól késő estig együtt dolgoztak, s a falu zárt közösség volt. Esetleg a fiú vagy a lány úgy gondolta, hogy az édesapám vagy az édesanyám nem lát, de lát akkor a rokon, vagy lát a jóbarát; a cselekedetek leplezve nem maradtak, és ez szinte szorította, kényszerítette az embert arra, hogy valóban csak a szülők által is kívánt, s meghatározott jó irányba tevékenykedjen és fejlődjön. Akkor valóban úgy volt, hogy zárt családi közösségben dolgozott az ember, ott dolgozott napról-napra, hétről-hétre; és akkor kellemes kikapcsolódást ígért, ha az ember egy közösségbe, ifjúsági egyesületbe, polgári olvasókörbe mehetett. De nálunk is megváltozott az élet szerkezete azzal, hogy a kollektív nagyüzemekben a közösségben töltjük el munkánk idejét. Most már az embernek az a kikapcsolódás, ha hazajön és leülhet a családja körében. Reggel aztán elmegy a családjától és este tér vissza: ez igen lényeges változás, mondjuk a múlt és a jelen között.

A gyerekek ma kikerültek a szülők szeme elől. Reggel elmennek az iskolába, vagy a munkahelyre, és csak este térnek haza; végeredményben kiiktatódott a szülői kontroll. Ez kétségtelen negatívum, viszont ha az ember gondolkodik, ezt nem lehet másképp csinálni. Ahhoz, hogy az én fiam szakmunkás legyen, vagya lányom egyetemet végezzen, mint ahogyan végzett is, el kellett menni ebből a faluból, méghozzá nagyvárosba. Ez valahol természetes velejárója annak a fejlődésnek, amiben most vagyunk.

— Ön már egész fiatal korától igyekezett kitűnni, kiválni a többiek közül, ugyanakkor itt maradt a faluban. Nincs ebben valami ellentmondás?

— Értem. Nincsen ellentmondás. Valóban ez volt a szándékom, volt bennem egy ilyen érzés ... A népfőiskola tudatosította bennem, hogy úgy kell kitörni, vagy úgy kell esetleg nagyobbnak lenni, hogy közben itt maradok, és ezt az egészet mint egy szolgálatot, missziót fogom föl, és próbálom osztálytársaimat, barátaimat szintén ezeknek a gondolatoknak a jegyében a fölvilágosítani, s velük közösen csinálni valamit. Aztán így is történt, itt maradtam, itt osztottam földet. Nagy történelmi eseménynek itt lettem személyes tanúja, végül itt maradtam. Úgy lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei vezetője, országgyűlési képviselője, hogy nem mentem el máshová. Úgyhogy nem volt és nincs ellentmondás.

— Ön nagyon sokat tanult. Az előbb rendeztük bizonyítványait, végig kitűnő kivétel nélkül. írogatott is. Honnan fakadhatott ez a közéleti aktivitása, s a tanulásvágy?

— Ez elsősorban egyéni adottsága az embernek. Annyit tudok, hogy édesanyám, aki 16 napos koromban meghalt, az is irodalomkedvelő, irodalomszerető asszony volt, ugyancsak az a bátyám is, s a nagybátyám is. Szinte családi vonás nálunk az, hogy szeretünk olvasni. Bennem talán ez még fokozottabban jelentkezett, mint családom többi tagjaiban. Úgyhogy a bátyám semmivel sem kevésbé olvasott mint én.

— Úgy tűnik, hogy akik népfőiskolára jártak, azok később is a falu vezetői közé tartoztak. Összefüggésben van-e ez azzal, hogy népfőiskolára jártak? Törekedett a népfőiskola arra, hogy a falvaknak vezetőket adjon?

— A népfőiskola célja valóban az volt, hogy az értelmes parasztgyerekeket összegyűjtse, s azoknak lehetőleg egy életre szóló indítást adjon, s megkedveltesse velük az önművelést. És aztán menjenek vissza a faluba ezek az értelmes parasztgyerekek és legyenek ott a többiek érdekeinek szószólói a társadalmi életben, politikai életben. Ez volt a nem propagált, de lényeges célja a népfőiskolának.

54