Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Ugrin József: A KALOT parasztifjúsági mozgalom és népfőiskolái

juk volt. A leendő telepesek pedig 250 kát. holdon tanulták a korszerű gazdálkodás tudnivalóit: ezüst- kalászos gazdák lettek. Érdi népfőiskolánk épülete 108 személy befogadására, ellátására és szellemi kiszolgálására volt mére­tezve. Tantermeiben egy időben három tanfolyam és népfőiskola is volt. Néhány név az oktató és ne­velői karból: Magyar Károly lelkész, Barasits Ferenc tanító, Dr. Farkas György főtitkár, Danis Jenő a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője, Jankovich Ferenc Kossuth-díjas író, Muharay Elemér, Somogyi Imre írók. Molnár István tánctanár, érdemes művész, Benárd Géza okleveles gazdász stb. és szerény magam, mint igazgató. A nevelők és a tanári kar nagyrésze is bennlakó volt. — A hallgatók közt voltak jeles fiatalok, akik később szervezett népfőiskolákon hivatásos népi-tanárok lettek hagyományművelé­sünk oktatásában: Lami István, Klupács Tóni, Kovács József, Piros Zoltán, Serfőző István, Ambrus Ká­roly, Zsoldos János, Szilágyi László és még sokan mások. — De rövidebb együttlétű vezetőképző tan­folyamaink se szűkölködtek paraszti tehetségekben. Közüttük ilyen nevekkel találkozunk: Dobi István, Kovács Béla, Hajdú Kálmán, Hajdú Németh Lajos, Vörös Vince és még sokan, akiket szintén méltán említhetnék. Népfőiskoláink éppen úgy, mint rövidebb tanfolyamaink, célratörőek voltak. L’art, pour l’art mi soha nem dolgoztunk. Egyik legfontosabb célkitűzésünk volt, hogy munkanélküli, anyagilag elesett fiainkból — akik részére munkásközvetítést is szerveztünk — minél több önálló egzisztenciát teremt­sünk. Történt egyszer, hogy a Generalli Biztosító Intézet vezérigazgatója azzal a kívánsággal jött, hogy legényeinkből népfőiskoláinkon képezzünk az Intézet számára paraszt biztosítási ügynököket — a költ­ségeket gálánsán megfizeti. — Paroláztunk és máris szerveztük a 2—3 hetes tanfolyamokat. Az oktatás teljesen gyakorlatias volt. Elképzelhetjük azt az órát, amelyen egy minden hájjal megkent városi ügynök 48

Next

/
Thumbnails
Contents