Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Lovász János: A tatai mintajárás és a tatai népfőiskola
apparátusát érdemi segítőtársaként bekapcsolta ebbe a munkába, de nem volt meg a megfelelő érintkezési felület a közigazgatás és az emberek között. A „felsőbb” osztályokkal szemben általános volt a bizalmatlanság. A gyógyító munka elkezdéséhez így nélkülözhetetlenné vált a népesség — főképpen a paraszti népesség — bizalmának és együttműködésének megnyerése. Erre a célra volt jó eszköz az akkor már országos méretekben kibontakozó népfőiskolái mozgalom. Ilyen elgondolás alapján indult meg a tatai népfőiskola. Az egyéb népfőiskolák általában elsődlegesen vallási, felekezeti nevelésre törekedtek, tömegbázist akartak kialakítani, és emellett másodlagosan adtak társadalmi és gazdasági ismereteket is, vagy elsődlegesen gazdasági szakiskola jelleget öltöttek (pl. a pilisi népfőiskola). A tatai népfőiskola az új szemléletű, szociális-szolgáltató közigazgatásba akarta bekapcsolni növendékeit. A cél a szociális közigazgatásba való aktív bekapcsolás volt, a népfőiskolát végzettek közreműködése a közigazgatás adósságainak törlesztésében. A közigazgatás és az emberek szervezett együttműködése volt az alapvető célkitűzés. A további különbözőségeket a következőkben tudom összefoglalni. 1. Nem egyházi, tehát nem felekezeti, nem bontja meg a népességet felekezeti elkülönülés szerint és így nem élezi, hanem békíti az esetenként fennálló vallási ellentéteket. Hit- és erkölcstani oktatás (felekezetek szerint) itt is folyt, de minden tanfolyam résztvevői vegyes vallásúak voltak és a tanfolyami együttélés közelebb hozta őket egymáshoz, megtanulták egymást és egymás hitét megbecsülni. 2. Nem politikai (mozgalmi) jellegű, nem törekedett tömegbázis kiképzésére, azt akarta elérni, hogy a járás (később a vármegye) minden községéből legyen egy-két népfőiskolát végzett ember, aki alkalomadtán képes lesz a falu közigazgatási vagy gazdasági vezetésére, a tanultak továbbadására és önmaga állandó továbbművelésére. A célkitűzéseknek megfelelően a népfőiskola hallgatóit, növendékeit tudatosan a tatai járás, később Komárom vármegye falusi népességéből választották ki, úgy, hogy minden községből legalább egy népfőiskolát végzett fiatal legyen. így ez a népfőiskola ebben az értelemben helyi jellegű volt, de ez a helyi jelleg nem községen belüli zártságot, hanem közigazgatási területi egységen belüli együttműködést jelentett. 3. A népfőiskolái oktatás megszervezését egy, az országban egyedülálló közigazgatási, gazdaságtársadalmi, minden községre (sőt esetenként határrészekre, dűlőkre, lakott helyekre) kiterjedő adat- felvétel előzte meg, amely a táj adottságait minden vonatkozásban teljes részletességgel feltárta. 4. Magasan képesített tanárai és előadói voltak, túlnyomórészben a Magyar Közigazgatástudományi Intézet tanársegédei és munkatársai, akik a legmagasabb szintű és legkorszerűbb ismereteket tudták közvetíteni. Az előadók Tata és a tatai járás, (később Komárom vármegye) adottságait tökéletesen ismerték. így az előadások és megbeszélések nem általánosságban folytak, hanem mindenkor a helyi tájbeli adottságokhoz voltak kapcsolhatók. 5. A végzett növendékekkel való foglalkozás a népfőiskolái tanfolyam elvégzése után nem szakadt meg, sőt az egyéni továbbképzés tulajdonképpen akkor kezdődött. A rendszeres írásbeli és személyes kapcsolat tartása mellett a végzett hallgatókat kisebb-nagyobb csoportokban behívták a Magyar Közigazgatástudományi Intézetbe, ahol közigazgatási, közgazdasági és szociológiai továbbképzésben részesültek, valamint az Országos Mezőgazdasági Kamara Talajtani Intézetébe, ahol talajkémiai vizsgálatok elvégzésére képezték ki őket. 6. A népfőiskolái képzés előiskolája volt a gyakorlati szövetkezeti életnek. Az erre való felkészítést a népfőiskola egyik alapvető feladatának tekintette. Mindjárt az első népfőiskolái tanfolyam után a népfőiskolások lettek a közjóléti szövetkezet alapító és első tagjai, helyi megbízottai, vezetői, ügyintézői. A későbbi népfőiskolások vagy már a népfőiskolái tanfolyam előtt is — a már végzett népfőiskolások által szervezett — tagjai voltak a szövetkezetnek, vagy a tanfolyam elvégzése után lettek a szövetkezet aktív tagjai. 7. A tatai népfőiskola — bár 1944-ben már állandó otthont kapott — nem akart állandó oktatási intézménnyé válni. Magyary Zoltán és tanítványai tisztában voltak azzal, amit Erdei Ferenc úgy fejezett ki, hogy „sem a szellemi, sem a mesterségbeli oktatásnak nem lehet a végső és állandó rendszere a népfőiskola.” Mindezt igazolja, hogy a fiatal tehetséges parasztgyermekek részére Magyary „tatai szoba” néven egyetemi kollégiumot létesített, ahol ösztöndíjjal továbbtanulhattak, a szakmai továbbképzés számára pedig mezőgazdasági és állattenyésztési kísérletező körzeteket alakított és Tatán kétév- folyamos téli gazdasági iskola létesítést érte el. 8. A tatai népfőiskola a tatai közigazgatási mintajárási szervezés keretében jött létre és annak egyik eleme volt. A népfőiskola-szervezés és „minta” közjóléti szövetkezet létrehozása azt a célt szolgálta, hogy olyan általánosan elfogadható és országosan bevezethető népfőiskolái és szövetkezeti modellt alakítsanak ki, amely idővel minden vármegyében (és érdekelt városban) megoldja a falusi népességnek a közigazgatási szervezetbe való bekapcsolódást és kialakítja a közigazgatás és az emberek megfelelő együttműködését és munkatársi kapcsolatát. Hogy ez mennyire így volt, azt igazoija, hogy Komárom vármegye után és mintájára az akkori Gömör és Kishont vármegye is be akarta vezetni az ún. „komáromi normát”, az erre vonatkozó munkák Horváth Árpád alispánnal való megállapodás alapján megindultak. Magyary Zoltán egyik tanítványát 34
