Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Lovász János: A tatai mintajárás és a tatai népfőiskola
LOVÁSZ JÁNOS A TATAI MINTAJÁRÁS ÉS A TATAI NÉPFŐISKOLA 1. A közigazgatás és az emberek Magyary Zoltán professzor munkatársaival és tanítványaival, az általa alapított és vezetett Magyar Közigazgatástudományi Intézet munkaközösségével — úgyis, mint egy ideig a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosa1 — számos reformjavaslatot dolgozott ki és terjesztett a kormányzat elé. E felsőbb szintű rendezési és racionalizálási javaslatai és tervezetei az akkori társadalmi rendszer és uralkodó osztály szembeszegülése következtében nem valósulhattak meg, sőt alaptalan gán- csoskodások eszközeivé lettek. A haladásért és a társadalmi reformokért folyó — tudományos ténymegállapításain alapuló — küzdelmét azonban nem adta fel és a felsőbbszintű kísérletek kudarca után alsó szinten kísérelte meg a közigazgatás megjavítását és a néppel szembeni közigazgatási adósságok törlesztését. Erre a célra — megfelelő adottságainál fogva — a tatai járást és Tata városát (az akkor még Tatatóváros nagyközséget) választotta. Ennek a munkának megindulása nem járt nagyobb nehézségekkel, bár ellenszenv, elsősorban a belügyi kormányzat részéről itt is volt, de akkor még úgy gondolták, hogy egy ilyen jellegű kísérlet a rendszer biztonsága számára nem bír jelentőséggel. Ez megmutatkozik abban is, hogy a munka megindulásának alapjául szolgáló adatgyűjtő tény- és helyzetfeltáró munkát elismeréssel, sőt kedvezőnek fogadták. Ennek oka — elvitathatatlan tartalmi súlyán felül — nyilván az volt, hogy azt hitték, befejezett „írásműről” van szó, lezárt adatgyűjtésről. A Táj- és Népkutató Központ kiállítása a tatai járásban folyó széles körű ténymegállapító munkából csak néhány kiragadott részletet mutatott be. A munka csak 1939-ben fejeződött be és megállapításait, eredményeit a Magyar Közigazgatástudományi Intézet 30. számú kiadványaként megjelent Magyary Zoltán—Kiss István: „A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról” című, 377 oldal szöveget és 129 térképet és diagramot magában foglaló tanulmányban tették közzé. A kiadvány három évi szervezett csoportmunka eredményeit tartalmazza, ilyen jellegű és terjedelmű munka — legalábbis Magyarországon — addig még nem készült. A gazdag adatok egy járás természeti adottságainak és életviszonyainak feltárását szolgálták. Magyary a közigazgatás mulasztásainak nevezte a tapasztalt hiányosságokat s véleményét úgy summázta, hogy a „különböző szervek mulasztásai együttvéve alkotják a közigazgatás mulasztásait, amelyek tudatosan vagy tudat alatt mind latba esnek az embereknek a közigazgatásról való vélemény- alkotásánál.”2 A korabeli kormányzat — amint arra már utaltam — nem akadályozta, de nem is támogatta Magyary vizsgálatait. Tény viszont az is, hogy a megye és a járás vezető tisztviselői messzemenő segítséget adtak annak lebonyolításánál. Arról már kevésbé lehetett szó, hogy a kormányzat elismerje Magyary megállapításainak helyességét, vagy éppen azok következtetéseiből okulva új tartalmat adjon a magyar közigazgatásnak. Ezzel — legalábbis a tatai járás területén — Magyary Zoltán kísérletezett. Pusztán szervezési készségére és különféle társadalmi erőkre támaszkodva hozzákezdett a járás mintajárássá alakításához. „Azt akarjuk elérni, hogy a mintajárásban a közigazgatásnak a közönséggel szemben ne legyen adóssága!” — szögezte le. Ennek a gondolatnak a jegyében sikerült Tata és Tóváros egyesítésével megteremteni a várossá formálódás lehetőségét. A felszabadult tóvárosi községházában otthonhoz jutott a járási egészségház, amely támpontként szolgálhatott a zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat megszervezéséhez a járás területén. Ennek egyik kézzelfogható eredménye az lett, hogy a járás községeinek zöme ivóvízhez jutott. (Ennek hiányában szinte népbetegségnek számított a golyvásodás.) Az egyesített községben elkezdődött a műemlékvédelem. A járás valamennyi községe jó bekötő úthoz s — egy kivételével — elektromos hálózathoz jutott. Elkészült a járás talajtani térképe, kiépült a meteorológiai megfigyelő hálózat. Tata és Bánhida időjárásvizsgáló állomást, s valamennyi község csapadékmérő berendezést kapott. Ilyen meteorológiai szolgálat nem volt másutt az országban. Ezek voltak a követelmények ahhoz, hogy az Országos Mezőgazdasági Kamara Talajtani Intézete a sajátos helyi és talajtani viszonyokhoz alkalmazkodva „termelésfejlesztő körzeteket” létesítsen. Mindezek csak kiragadott példák a mintajárás eszmekörének világából. Összességében aligha volt a közigazgatásnak olyan területe, amely ne gazdagodott volna Magyary és iskolája munkássága révén.3 32
