Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Romsics Ignác: A polgári magyar iskolarendszer és a népfőiskolai mozgalom
ROMSICS IGNÁC A POLGÁRI MAGYAR ISKOLARENDSZER ÉS A NÉPFŐISKOLÁI MOZGALOM Az 1868. évi 38. törvénycikk alapján kialakított magyar polgári iskolarendszer alapja a hat osztályos elemi népiskola volt. A polgári értelemben vett műveltség megszerzéséhez szükséges alapismereteket és alapképzettséget minden népréteg, így a parasztság is ebben az iskolaformában sajátította el. A népiskolai oktatás feladata a hivatalos tantervek szerint az volt, hogy a növendékeket valláserkölcsi alapon nevelje, lássa el őket a legszükségesebb alapismeretekkel és készségekkel, fejlessze értelmüket, irányítsa akaratukat, nemesítse erkölcseiket és ízlésüket. Az oktatott tárgyak túlnyomó többsége ennek megfelelően általános és ún. közismereti tantárgy (hit- és erkölcstan, írás-olvasás-számolás, nyelvtan, beszéd-, és értelemgyakorlat, magyar földrajz és történelem, természetrajz és -tan, állampolgári ismeretek, ének- és testgyakorlás) volt, s szakismereti oktatás az elemi népiskolákban lényegében nem folyt. Á rendelkezésre álló időkeret elosztásából természetszerűleg következett, hogy a faluban maradó és földművesként dolgozni akaró vagy kényszerülő parasztgyermekek leendő munkáját az elemi népiskola közvetlenül nem segítette, s nem adott, nem adhatott általános műveltséget vagy jól megalapozott tágabb értelemben vett alap- képzettséget sem. Az adott lehetőségek (iskolai időtartam, a tanulók életkori sajátosságai, magas osztálylétszám, nagyfokú hiányzás, elégtelen és specializálatlan tanítóállomány stb.) között a népiskola nem nyújthatott többet az írás-olvasás és a négy számtani alapművelet megtanításánál. A két világháború között — elsősorban az 1926-os népiskolai törvény eredményeként — az elemi iskolai oktatás feltételei valamelyest javultak. Az egy tanteremre jutó tanulók száma például 1930-ra 60-ról 40-re csökkent. Ezzel párhuzamosan növekedett a tanítói létszám is. A háború előtt egy tanerőre 80, az 1930/31-es tanévben azonban már csak 47 tanuló jutott. A tanulási és tanítási feltételek kétségtelen javulása azonban nem járt együtt az elsajátítandó műveltséganyag terjedelmének növekedésével és minőségének javulásával. A csak elemit végzettek ismeretanyaga és szellemi készségszintje továbbra is alacsony maradt, s lényegében a két világháború között is az olvasás, írás és a számtani alapműveletek ismeretére korlátozódott. A népiskola eredményessége így elsősorban az analfabetizmus csökkenő arányában mutatkozott meg. Az ország 6 éven felüli lakosságából 1890-ben még 47%, 1910-ben 31%, 1920-ban 15%, 1930-ban már csak 10% volt analfabéta. Áz elemi népiskolákból a tanonciskolákba, a négyosztályos polgárikba és kereskedelmi iskolákba, továbbá a nyolcosztályos középiskolákba vezethetett az út. Felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) tanulmányokra a középiskola (gimnázium, ill. főreál) jogosított. A tanonciskolák, polgárik és kereskedelmik hallgatóinak származás szerinti megoszlását nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy középiskolákba és egyetemekre a parasztfiataloknak csak igen kis százaléka került. Balogh István becslése szerint 1910-ben középiskolába körülbelül minden ezerszázadik, egyetemre és főiskolára pedig hozzávetőleg minden tízezredik parasztgyermek járt. Abszolút számokban ez évi 6—10 ezer középiskolást, s 1000 körüli főiskolást és egyetemi hallgatót jelentett. A parasztság szempontjából azonban talán még ezen alacsony arány14
