Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Harangi László: Népfőiskolák Dániában, Svédországban
szét a tanácsok ösztöndíj formájában megtérítik. Mindazonáltal a népfőiskolák a lakosság nagytöbbsége számára anyagi szempontból elérhetőek. A hallgatók átlagéletkora 18 és 20 év körül mozog, mintegy 63%-uk nő, túlnyomó többségük városokból jön. Évről évre megfigyelhető a hallgatók átlagéletkorának csökkenése, ami azt eredményezte, hogy az ifjúsági szervezetekhez kapcsolódó népfőiskolákon külön tanfolyamokat szerveztek a 17—19 éves korú fiatalok számára. Ez tulajdonképpen átmenet a 9 osztályos általános iskolák, a közművelődési jellegű ifjúsági esti iskolák és a felnőtt tagozatos „rendes” népfőiskolák között. Emiatt a közoktatási és közművelődési körökben már most élénk viták folynak arról, mi lesz a népfőiskolákkal akkor, amikor bevezetik majd a kötelező 12 osztályos oktatást. Minden bizonnyal ez a reform a népfőiskolák helyét és szerepét a közoktatásban még inkább befolyásolni fogja. Az egyes intézmények teljesen önállóan, de annak a mozgalomnak a szellemében, amelyhez tartoznak (pl. szakszervezetek, állami egyház, ifjúsági szervezetek, szövetkezetek stb.) állítják össze programjaikat. Az egyedüli feltétel ahhoz, hogy állami támogatást kapjanak: átéli tanfolyamok az általános műveltséget szolgálják és legyenek sokoldalúak. A A—6 hónapos hosszú tanfolyamokon sem felvételi vizsga, sem hivatalos záróértékelés nincs, de új munkahelyen a jelöltről alkotott képet kedvezően motiválja, ha az illetőnek népfőiskolái végzettsége van. A főiskola a végzett hallgató előmeneteléről, emberi magatartásáról — kérésre — jellemzést is készít, amely még nagyobb súllyal esik a latba. A leggyakoribb tantárgyak a dán irodalom és történelem, társadalmi ismeretek, idegen nyelv, pszichológia, zenei ismeretek. Bár a hangsúly még mindig az általános képzésen van, egyre nagyobb az igény a speciális szaktanfolyamokra, illetve egy-egy meghatározott érdeklődési csoport igényeinek a kielégítésére. így a téli és a rövid lélegzetű, egy-két hetes nyári tanfolyamok mellett egyre erősebb a több hónapos szakmai tanfolyamok vonulata a népfőiskolák szolgáltatásai között. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy majd mindegyik népfőiskolának az általános jelleg mellett van valamilyen sajátos arculata is. Ennek értelmében beszélhetünk sportklubvezető-képző, ápolónőképző, vizsgaelőkészítő, idegen nyelvi, zenei, művészeti, szociológiai, gimnáziumi (elvégzése után vizsgalehetőséget biztosít) népfőiskolákról. Új jelenség a nyugdíjas népfőiskolák elterjedése, amelyek 1—2 hetes tanfolyamokat szerveznek az idős emberek számára. Ezeken a hallgatók száma évenként mintegy 20 000. Még újabb kezdeményezés a „családi népfőiskolák” típusa, ahol nyári szünetben lehet tanulni úgy, hogy a gyermekek számára külön programokat szerveznek. Ebből vajon arra lehet következtetni, hogy a korábbi monolitikus szervezet kezd széttöredezni és az intézmény olyan flexibilissé kezd válni, hogy mint népfőiskolára rá sem lehet ismerni? Minden bizonnyal az elhamarkodott vélemény lenne! Vitathatatlan azonban, hogy a népfőiskoláknak hallgatni kell az idő szavára és ezen belül csak szellemükben hordozhatják meghatározó lényegüket. A svéd népfőiskolák szervezetükben, felépítésükben jobban megőrizték a grundtvigi hagyományokat, nem annyira széttöredezettek, jobban szolgálják a teljes személyiség fejlesztését, mint dán tanítómestereiké. A svéd népfőiskolái törvény szerint a cél: „Általános állampolgári nevelést adni a hallgatóknak, tudatosítani a felelősségérzetet bennük, mint egyes emberekben és úgy is, mint a társadalom tagjaiban, fejleszteni a másokkal való együttműködés készségét, kibontakoztatni az önálló gondolkodás, az elfogulatlan ítéletalkotás képességét, érett felnőttet nevelni, ébren tartani az érdeklődést a tanulás iránt.” A nyolcmilliós ország 107 népfőiskolával dicsekedhet, amelyből 57 a hároméves, 47 a kétéves téli tanfolyamokat adó intézmény. A főiskoláknak egyik fele a megyei tanácsokhoz, a másik különböző mozgalmakhoz tartozik.(28 az egyházi,9 a szakszervezeti 8
