Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Harangi László: Népfőiskolák Dániában, Svédországban

majd eggyel, erős helyi kötődéssel. A haladó szellemű iskolavezetőség azonban felismerte a reális helyzetet, és mind több ipari munkásnak adott engedélyt a tanulásra, ami nagy felháborodást keltett a hivatalos szervek részéről, mondván: „a népfőiskola a szocialista eszmék és más felforgató nézetek fészke lesz”. Újabb mozzanat: az iskola igazgatója a darwinista szemléletéről ismert szociáldemokrata Karl-Erik Forslund lett, aki már nyíltan is deklarálta elkötelezettségét a szakszervezeti mozgalom és a fogyasztási szövetkezetek mellett. Végül is a főiskola a szakszervezeti mozgalomé lesz, és1920- ban már tanfolyam is indul leendő szakszervezeti funkcionáriusok részére.

A 20-as és 30-as években fiatalok tízezrei menekülnek a munkanélküliség elől a népfőiskolákba, hogy értelmesen töltsék el várakozási idejüket, miközben tanulnak és ismereteik növekedésével több reményük van az elhelyezkedésre is. Ezekben az időkben az oktatás demokratizmusa kétségtelenül fejlődött, anyagi okok miatt azonban sok fiatal számára a népfőiskola az egyetlen előrejutási lehetőség volt. Tehát növekszik a népfőiskolák iskolapótló szerepe, különösen Svédországban, a középfokú oktatással egyenértékű két-, hároméves téli kurzusok is indulnak, bár jogérvényes, hitelesített végbizonyítványt most sem adnak. Az általános képzés mellett megindul a szakirányú oktatás. Teljes lesz a koedukáció.

Napjainkban a népfőiskolák tovább idomulnak a kor igényeihez és a kihívásokra újabb és újabb feleletet adnak. Mégis mi az, ami megmaradt a grundtvigi eszméből a dán és svéd népfőiskolái mozgalomban?

Az egyik, talán legfontosabb maradandó érték a közösségben rejlő erő, amely képes arra, hogy a fiatal felnőttből egy teljesebb, felelősségtudóbb állampolgárt neveljen. Ez úgyszólván minden népfőiskolára érvényes többlet a többi oktatási intézménnyel szemben. A népfőiskolák általában vidéken vannak, szép természeti környezetben, amelyben jobban megnyílik a lélek, oldódik az elzárkózás. Ilyen „megóvott idill”-ben az emberi viselkedés könnyebben elveszti álcázottságát és képlékenyebbé válik. Megnyilatkoznak a határozott ambíciók, kézzelfoghatóbbá válik a tudásvágy, tettenérhető a tiltakozás, bizonytalanság és a magányosság érzése. Ugyanakkor kendőzetlenebbek az összecsapások is, és ez egy olyan katarzishoz vezet, amelyet a régi görögök fontos lépésnek tekintettek ahhoz, hogy valaki bölcs felnőtté váljék. E tekintetben sok rokonvonást találunk, pozitív és negatív értelemben egyaránt, a mi népi kollégiumi mozgalmainkkal, valamelyest a mai bentlakásos káderképző iskoláinkkal. Nem véletlen, mondják svéd kollégáink, hogy a regényírók gyakran merítik témáikat a népfőiskolák zártabb világából.

Továbbra is változatlan nevelési célja a népfőiskoláknak az életre nevelés, az egyén cselekvési lehetőségeinek tudatosítása, a döntési képesség kialakítása a személyiségben. Idézünk erre vonatkozólag egy részletet Per Himmelstrupnak, a helsingőri nemzetközi népfőiskola igazgatójának A felnőttoktatás, tantervi reform és a nemzetközi szolidaritás című nemzetközi konferencián, Klágenfurtban elmondott beszédéből: „A cél a hallgatók ráébresztése a problémákra, műveltségük és világnézetük szélesítése, annak elérése, hogy tisztában legyenek lehetőségeikkel. A másodlagos cél pedig az, hogy az ilyen kurzus befejezését követően lakóhelyük közösségében terjesszék ezt a szellemet. Megtanulnak nyitott szemmel járni és nyitott módon cselekedni, a megtanulás azonban »maguktól« történik, nincsenek mindenkire kötelező módszerek és eszközök.” (Ld. Népművelés, 1983. 7. sz.)

A népfőiskola legtöbbször átmenet az ifjúkor és a felnőttség között, amely után valamilyen szakmát, új életmódot kell választani a hallgatónak. Amikor egy fiatal a népfőiskolára beiratkozik, általában egy-két évig valahol már dolgozott a kilenc osztályos kötelező általános iskola elvégzése után. Mik a legfőbb késztetések, ami miatt valaki ezt a meglehetősen nagy intenzitást és elkötelezettséget igénylő tanulási formát

6