Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - MŰVÉSZET - Mezei Ottó: Illyés István művészete
szerűség és tagoltság, függőleges és vízszintes tengelyre rendeződés, egymást gazdagító nézetek, a belső és külső forma egymást kiegészítő összetartozása, markáns összefogottság és a reliefszerű megmunkáltság árnyaltsága, a festett felületek dekoratív ereje mind olyan értékei a szoborként érvényesülő pszeudotárgynak, amelynek műfaji megjelölésére talán új elnevezést kellene találni. (A kert temploma.) Annak idején a szürrealisták táborában dívott az egyre újabb technikai megoldások kitalálása, nos, llyés legújabb munkája a plasztikai tárgyról —és kifejezési lehetőségeiről — alkotott fogalmaink átértékelésére késztet. Úgy szemléljük, szemlélhetjük ezt a munkát, mintegy rejtélyes rendeltetésű, de mégiscsak gyönyörködtetésre és gondol- kodtatásra szánt, párja-nincs tárgyat, amelyet egyszerre érzünk modernnek s időben és térben mérhetetlenül távolinak, mint ilyent, egy fortélyos népi mester s egy tanult művész rafinált munkájának. Mindenképpen olyasvalakiénak, aki titokban nagyonis tisztában van az emberi dolgok és a közkeletű művészet hiúságával, s aki szemünket ugyancsak titokban — hiszen a mű megszólaltatását ránk bízza — időtállóbb jelenségek megfigyelésére, maradandóbb szellemi értékek tudomásulvételére kívánja irányítani. MEZEI OTTÓ EGYÜTT 86
